Az állatenyésztőknek jelentős szerepük van a magyar vidék és a nemzetgazdaság erősödésében
Hírek - 2017.09.04
Nagy szerepük van az állattenyésztőknek az agrárium nemzetgazdasági húzóágazattá válásában - mondta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter Kaposváron, a Kaposvári Állattenyésztési Napok és társrendezvénye, a Magyar Lótenyésztési Napok megnyitóján.
A miniszter beszédében az állattenyésztésben rejlő lehetőségek mellett a pénzügyi források fontosságára hívta fel a figyelmet. Elmondta, hogy az európai uniós tagországok közül Magyarországon bővült a legnagyobb arányban a szarvasmarha-állomány az utóbbi években, a baromfiágazat gazdasági teljesítménye pedig a negyedével nőtt a 2010-2016 közötti időszakban, ami a hetedik legnagyobb bővülés az unóban.
Fazekas Sándor hangsúlyozta, hogy az agrártárca a jövőben is komoly szakmai partnere kíván lenni az állattenyésztőknek. Utalt arra, az ágazatnak nyújtott segítség részeként a termeléshez kötött támogatásokon keresztül, állatlétszám alapján évente 40 milliárd forintot kapnak az állattartók, s további 8 milliárd forint jut fehérjetakarmányok termesztésének támogatására, ezzel ösztönözve az állattartást Magyarországon.
A miniszter szólt az élő genetikai erőforrások védelmének jelentőségéről is. Hangsúlyozta, hogy a Vidékfejlesztési Program jelentős támogatást nyújt az őshonos állatfajták tartásához, a hozzájuk kapcsolódó kultúrtörténeti értékek megismertetéséhez.
A megnyitót követően az agrártárca vezetője Szita Károly Kaposvár polgármesterével felavatta Kozma Ferencnek, a magyar agrárium aranykora egyik megalapozójának, Mezőhegyes lótenyesztésének fellendítőjének mellszobrát.
A tizenegyedik alkalommal megrendezett Kaposvári állattenyésztési napokon 200 kiállító mutatkozik be, a háromnapos esemény programjaira 30 ezer látogatót várnak. Lesznek tenyészállat-bemutatók, takarmányozással, agrárfinanszírozással kapcsolatos fórumok és gyermekprogramok is.
Forrás: MTI/ FM Sajtóiroda, Fotó: kapos.hu
Címkék: lótenyésztés, állattenyésztés, állattenyésztők, nemzetgazdaság, vidék
SZÓJA Roadshow 2026 Gyulatanya
A PGR új arca – modern, felhasználóbarát felület a megszokott ...
Víztakarékos fehérjenövény – Az őszi borsóban rejlő ...
Harmadára esett a hazai műtrágyaforgalom 2026 második ...
Mi áll a mezőgazdasági vadkár kialakulásának hátterében?
„Önálló agrár kifizető ügynökséget szeretnénk”
Egy év alatt 57 százalékkal emelkedett a málna termelői ára
Lépfenét igazolt a hatóság Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében
Vetőmagtermesztéstől a takarmánykeverőig – Az őszi borsó ...
Zárd üvegbe a nyarat: Útmutató az otthoni aszaláshoz és ...