Kína megveti a lábát Ugandában
Hírek - 2017.05.19
Ugandában a fővárostól, Kampalától 50 kilométerre kínai technikusok építik a kelet-afrikai ország első mezőgazdasági ipari parkját. Vidéken többfelé kínai szakértők adnak tanácsot a helyi gazdálkodóknak, hogyan lehet a legjobban jövedelmező üzleti tevékenységgé tenni a mezőgazdaságot.
A fővárosban pedig május elején a kínai vállalatok egynapos üzleti fórumon találkoztak ugandai partnereikkel, hogy együttesen bővítsék tevékenységüket – tudósított a Xinhua hírügynökség.
A legfontosabb ösztönzők közé tartozik, hogy a vállalatok jogot kapnak a mezőgazdasági termékek adómentes exportjára. Emellett vámmentesen hozhatók be Ugandába azok a gépek és berendezések, amelyek révén növelhető a mezőgazdasági hozzáadott érték – jelezte az Uganda Befektetési Hatóság.
A mezőgazdaság az ugandai gazdaság alapja. Az ország lakosságának több mint 70 százalékát tartja el a szektor.
A kormányzati adatok azt mutatják, hogy a 2014/15-es évben a mezőgazdaság növekedése 4,4 százalékos volt, és 24 százalékkal járult hozzá a bruttó hazai össztermékhez. A növekedés elsősorban a növénytermesztési bevételek növekedésének köszönhető. Uganda ugyanakkor azt reméli, hogy a kínai vállalkozások – a hazai tapasztalataikra támaszkodva –, vegyes vállalatokat hoznak létre az ágazat növekedésének fellendítésére.
Történt is nem egy kezdeményezés, és vannak már komoly eredmények. Az afrikaiak kínai hibrid rizst és kölest termesztenek. Amint a Xinhua hírügynökség írja, a szakértők szerint a kínai hibrid rizs hozama háromszor, a kölesé kétszer nagyobb, mint az eddig termesztett helyi fajtáké.
Forrás: Syngenta blog
Címkék: mezőgazdaság
Babérmeggy metszése ősszel: Így csináld a szakértő szerint
Változások következnek az antibiotikumok felírásában és az ...
Másfélszeresére emelkedett a kifizetett kárenyhítő ...
A vetőgép műszaki szerepe a sikeres őszi vetésekben
A Vylor befejezte a kiválását, és önálló vállalatként megkezdte ...
Mi jön az átvilágítás után? Jelentősen átalakulhat az ...
Mégis megmaradnak a helyi földbizottságok!
Aranyat érő raktár: Így tárold a kerti terményeket télen!
Élénkült a szarvasmarha külkereskedelme
Megjelent hazánkban a pöttyös lámpahordó-kabóca