Brazil húsbotrány – honnan vásárol Kína?
Hírek - 2017.04.12
Március végén Dél-Afrika is megtiltotta a brazil húsimportot, azt követőn, hogy az EU, Kína, Japán és Mexikó – liszterózis fertőzés veszélye miatt már korábban megtette ezt a lépést.
A brazil húsbotrány alaposan felkavarta a nemzetközi piacokat, ugyanakkor Brazília is nagy bajba került. Március első felében naponta mintegy 60 millió dollár értékű marhahúst exportált a latin-amerikai ország, ám azt követően, hogy kipattant a botrány, a hónap végén az napi kivitel értéke átlagosan 74 ezer dollárra esett.
Pedig a brazil kormány csupán 21 vállalat – igaz, a hírek szerint a legnagyobbak – húsexportját tiltotta meg, míg az ágazatban 4 ezer céget tartanak nyilván.
Az USA mezőgazdasági minisztériuma, az USDA októberi jelentése szerint a megelőző öt év során Kína lett a világ legnagyobb marhahús importőre, és a szakértők az idei évben is a behozatal 15 százalékos növekedését prognosztizálták. Másrészt a legfrissebb adatok szerint tavaly Brazília 1,85 millió tonna borjú- és marhahúst exportált, míg az Egyesült Államok csak 1,12 millió tonnát.
Mindebből az következik, hogy Kína természetesen el kívánja látni a mind több marhahúst fogyasztó lakosságot, ugyanakkor kérdéses, hogy honnan tud olyan mennyiségben vásárolni, ami pótolná a brazil szállításokat. A hagyományos beszállítói, Argentína és Ausztrália nem tudja egyik napról a másikra felemelni a szállítást, így szóba kerülhet az Egyesült Államok, azon belül is Oklahoma. Mindenesetre az amerikai marhahús ágazat március végén már kérte Trump elnököt, hogy segítse vissza termékeiket a kínai piacra.
Igaz, a kergemarhakór miatt az amerikai marhahúsra 2003-ban kirótt importtilalmat az elmúlt ősszel feloldotta Peking, ám arról szó sincs, hogy azóta Kína nagy mennyiséget vásárolna az Egyesült Államokban.
Forrás: Syngenta blog
Címkék: Syngenta, húsimport
Gránátalma a házikertben - Ültetése, gondozása és nevelése ...
Egy év alatt 57 százalékkal emelkedett a málna termelői ára
A titkos hálózat a kertünkben: Biodiverzitás, amit mi teremtünk ...
Somogy vármegyei házisertés-állományban igazolta a Nébih az ...
Mi áll a mezőgazdasági vadkár kialakulásának hátterében?
Az aszályt nem lehet kártérítéssel megállítani – ideje lenne ...
Harmadára esett a hazai műtrágyaforgalom 2026 második ...
Zárd üvegbe a nyarat: Útmutató az otthoni aszaláshoz és ...
Víztakarékos fehérjenövény – Az őszi borsóban rejlő ...
Hőség és fokozott villamosenergia-terhelés: így őrizhetjük ...