Jelentős visszaesés várható a nemesnyár termelésben
Hírek - 2016.10.17
Jelentős termelésvisszaesésre van esély a nemesnyárasoknál a következő tíz évben, mivel természetvédelmi célokból jellemzően hazai nyárral, illetve a gyenge adottságú területeken más fafajokkal váltják fel a nemesnyárasokat - figyelmeztetett a Földművelésügyi Minisztérium állami földekért felelős helyettes államtitkára hétfőn Szolnokon a Nyártermesztés helyzete, jövőbeni kilátásai konferencián.
Ugron Ákos Gábor előadásában elmondta: a hazai nyárasok helyzete sokat romlott az elmúlt évtizedekben. A javuláshoz az ökológiai, árvízvédelmi és gazdasági szempontokat is előtérbe kell helyezni. Megoldást jelenthet az energetikai és faipari célú ültetvények felkarolása, ami a magas hozzáadott-értékű, mezőgazdasági módszerekkel kezelt ültetvénykultúra szélesebb körű meghonosítását eredményezheti - tette hozzá.
Kitért arra, hogy Magyarország a mintegy 120 ezer hektár nemesnyárassal Franciaország után a második helyen áll Európában, megelőzve például Olaszországot és Németországot. A nemesnyárasokból származó faanyag az erdőgazdálkodás évi 7 millió köbméter fakitermeléséből egymilliót tesz ki, ez az akác és a fenyő után a harmadik legnagyobb tétel.
Luzsi József, az Ártéri Erdőbirtokossági Társulat elnöke elmondta: természetvédelmi szempontból a nemesnyárra nincs szükség, viszont a hazai nyárfából nem lehet megélni. Hozzátette: eltűnik egy fafaj a palettáról, amely az ország évi fakitermelésének 15 százalékát adja, így megszűnnek munkahelyek, a vidék elnéptelenedik.
Dégi Zoltán , a NEFAG Nagykunsági Erdészeti és Faipari Zrt. vezérigazgatója szerint akár törvénymódosítással is meg kell teremteni a közérdekek közötti ésszerű összhangot. Speciális ártéri erdőkezelési szabályok szükségesek a hullámtérre, de megfontolandó javaslatnak tartják, hogy a teljes hullámtéri terület kerüljön állami kézbe.
Forrás: MTI
Címkék:
Teendők a gyümölcsösben lombhullástól rügyfakadásig
Változások következnek az antibiotikumok felírásában és az ...
Stine kukorica betakarítási bemutató – Intenzív ...
Legelő, tudás, jövő – nyilvánosságra hozták a Magyar Pásztorok ...
A kecskerágó: A kertek ezerarcú, ragyogó ékszere
„Rendszerszintű válaszokkal kell reagálni” (I. rész) – Interjú ...
Aflatoxin-szennyezettség miatt Kalifa pisztácia termékeket ...
3,7 milliárd forint előrehozott támogatást kaptak a ...
Innovációk nélkül Európában is veszélybe kerül az ...
205 milliárd forint érkezett a gazdálkodókhoz a normál ...