„ELKÖTELEZETTEN A KÖRNYEZETÉRT” VILÁGSZINTŰ ELISMERŐ DÍJAT KAPOTT A KITE ZRT.
Hírek - 2016.09.23
2016. szeptember 14-én ünnepélyes díjátadó keretében került sor a KITE Zrt. által elnyert Environmental Respect Awards (“Elkötelezetten a környezetért”) nemzetközi díjak magyarországi átadására. Ezzel az elismeréssel Magyarországon, de még az EMEA (Európa, Közel-Kelet és Afrika) szektorban is egyedül a KITE Zrt.-t tüntették ki.
2016-ban Magyarország vezető mezőgazdasági integrátora, a KITE Zrt. első alkalommal nyújtotta be pályázatát az Environmental Respect Awards nemzetközi programra, ami azonnal díjesőt eredményezett számára. Nem csak az EMEA szektor regionális “Elkötelezetten a környezetért” díját hozták el, hanem a magasabb elismeréssel járó EMEA “Elkötelezetten a környezetért” Tiszteletbeli Nagykövete címet is ők érdemelték ki példaértékű értékesítési politikájuk elismeréseként. Mintegy 290 résztvevő értékesítő közül választották ki a hazai pályázót.

A program abból a célból alakult, hogy felhívja a figyelmet az agrokemikáliák forgalmazása során a jó termékkövetésre, a kereskedőket és viszonteladókat biztonságos üzleti gyakorlatra ösztönözze és elősegítse a környezettudatos felhasználás terjedését, valamint, hogy elismerje azokat a műtrágya- és növényvédőszer-kereskedőket, akik a környezet védelme mellett környezettudatos módon folytatják üzleti tevékenységüket. A program keretében elismert és díjazott kereskedők kiemelkedő eredményeket és követendő példákat tudnak felmutatni ezeken a területeken. A kezdeményezést 27 éve indította útjára két szakmaközi, nemzetközi szervezet az AgriBusiness Global és a CropLife, a Meister Media Worldwide közreműködésével, valamint a DuPont támogatásával.
A hivatalos, nemzetközi díjátadóra július 28-án került sor a Delaware állambeli Wilmingtonban, az Egyesült Államokban, ahol a KITE Zrt. nevében Márvány Attila agronómiai kereskedelmi vezérigazgató-helyettes vehette át az elismeréseket, aki az alábbiakat nyilatkozta: “Nagy megtiszteltetés, felelősség és óriási meglepetés a környezeti elkötelezettség nagykövetének lenni. Nagy örömmel vettem át a díjat. Ez a program is bizonyítja, hogy cégünk a legjobb úton halad a jövő felé. A környezettudatos szemlélet nagyon fontos vállalatunk számára. Olyan vegyszerekkel és termékekkel is kereskedünk, ahol ezen termékek felhasználására a legjobb megoldásokat kell kidolgoznunk és biztosítanunk.”
Címkék:
Magosz: a magyar gazdák egyelőre hiába várnak az uniós ...
Babérmeggy metszése ősszel: Így csináld a szakértő szerint
Változások következnek az antibiotikumok felírásában és az ...
Mégis megmaradnak a helyi földbizottságok!
Ez már nem csak az agrárszereplők küzdelme: több tényezős ...
Rosszul áll a szénánk: újra kell számolni a gyepek hozamát
Másfélszeresére emelkedett a kifizetett kárenyhítő ...
Történelmi mélyponton a hazai kukoricatermés – Szerkezeti ...
A vetőgép műszaki szerepe a sikeres őszi vetésekben
Vadlétszám és élőhelyfejlesztés – A fenntartható ...