Egy emberöltőre alkotott stratégiát a Földművelésügyi Minisztérium

Egy emberöltőre alkotott stratégiai programot a Földművelésügyi Minisztérium (FM) a magyar élelmiszergazdaság számára - jelentette be a földművelésügyi miniszter Budapesten.

Fazekas Sándor elmondta a stratégiai program 2050-ig szóló tervezet - a Minőségi élelmiszert Magyarországnak és a világnak címet viseli - 35 évre kívánja kijelölni a magyar élelmiszergazdaság fejlődésének főbb irányait. A dokumentumot széleskörű társadalmi és szakmai vitára bocsátja a szaktárca; a tervezet már olvasható az interneten - mondta a miniszter.
Hozzátette: a minisztérium a fejlesztési célok megfogalmazásával egy második Darányi Tervet kíván letenni az asztalra. A kormány filozófiája továbbra is az, hogy a mezőgazdaság megélhetést nyújtson az embereknek és jó minőségű, hagyományos, természetes élelmiszert termeljen a belső és a külső piacokra egyaránt.
Fazekas Sándor kiemelte: a világ száz országában, ahova a magyar élelmiszertermékek lejutnak, most is elismerik, azok hagyományosan jó minőségét. A magyar élelmiszerek aránya a a belföldi boltok polcain pedig mintegy 80 százalékos. A magyar élelmiszergazdaság csak hagyományos élelmiszert kíván előállítani, nem akar GMO-s és más, "már vegyipari kategóriába tarozó" termékekkel foglalkozni - hangsúlyozta a miniszter. A magyar szakemberek meggyőződése, hogy az élelmiszertermelést természet közeli állapotban kel megtartani - tette hozzá.
A program az élelmiszergazdaságra fókuszál, tágabb területre, mint a mezőgazdaság és abból indul ki, hogy a magyar élelmiszergazdaságban 60 százalékos növekedési potenciál van.
Így a célkitűzés az, hogy a mezőgazdaságban és az élelmiszergazdaságban 2050-ben a főállású foglalkoztatottak száma elérje a 750 ezret a jelenlegi 550 ezerrel szemben. Az élelmiszeripar hozzáadott értéke legyen 2,5-szerese a mostaninak az agrárexport értéke pedig érje el a 20 milliárd eurót, a tavalyi 8 milliárdról - sorolta Fazekas Sándor.
A jövő élelmiszergazdasága az információra és a tudásra épül - emelte ki a miniszter. Hozzáfűzte: meg kell emelni a magyar prémiumtermékek mennyiségét és minőségét, erősíteni kell az élelmiszerbiztonságot, ki kell használni az ország földrajzi helyzetéből fakadó előnyöket - Magyarországot Közép-Európa elosztó központjává kell tenn. Szorgalmazta azt is, hogy meg kell találni a magyar élelmiszergazdaság számára kedvező réspiacokat, ahol a minőségi magyar élelmiszert a tömegtermékeknél lényegesen jobb áron lehet eladni.
A szükséges fejlesztéseket a termékpályák mentén, azok sajátosságait figyelembe véve kell elvégezni. A kitűzött célokat családi gazdaságokra alapozva kívánják elérni - ismertette a földművelésügyi miniszter.

Forrás: MTI

Oldalunk cookie-kat ("sütiket") használ. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat. Szolgáltatásaink igénybe vételével Ön beleegyezik a cookie-k használatába. További információ Elfogadom