Nyeregbe szállt a Szupermenta: lógyógyászati termékeket vizsgált a Nébih
Hírek - 2026.04.30
A Szupermenta program terméktesztjén ezúttal lovaknak szánt gyógyhatású termékeket és ápolószereket elemeztek a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) munkatársai. Az összehasonlító vizsgálatba került 16 termék hatósági, laboratóriumi és kedveltségi vizsgálaton is részt vett. A hatósági szakemberek már a tesztfolyamat elején három esetben eljárást indítottak jogszabályellenes forgalmazás miatt. Hat terméknél pedig a jelölést kifogásolták, ezért felszólították az érintett forgalmazókat a feltárt hibák kijavítására.
A Nébih szakemberei lovak sportteljesítményét támogató, mentolt tartalmazó gyógyhatású termékeket és ápolószereket vizsgáltak a Szupermenta tesztjén.
Az eredményeket a legtöbb esetben rendben találták
A Hivatal sajtóközleménye szerint összesen 16 termék került nagyító alá, melyek között volt gél, zselé, valamint emulzió is. Kiszerelésüket tekintve 200 és 500 ml, valamint 180 és
A laboratóriumban mikrobiológiai vizsgálatokon ellenőrizték mikroorganizmusok jelenlétét a termékekben. A kapott mérési eredmények alapján a szakemberek megfelelőnek értékelték azokat. A teszt folyamán megmérték a termékek mentol- és pH-tartalmát is, és összevetették a rendelkezésre álló dokumentációkkal. Jó hír, hogy az eredményeket a legtöbb esetben rendben találták. Ahol volt jelentősebb eltérés, ott a szakemberek értesítették a forgalmazót a hiba javítására. Szerencsére ez a különbség nem jelent állategészségügyi kockázatot.
Három termék engedély nélkül volt forgalomban az ellenőrzés idején
A hatósági szakemberek a jelölésvizsgálat során ellenőrizték, hogy a kötelező elemek – mint például: a gyártó és forgalmazó neve és címe, a gyártási és a nyilvántartási szám – szerepelnek-e a címkéken. Kiderült, hogy három termék engedély nélkül volt forgalomban az ellenőrzés idején, ezért az érintett vállalkozásokkal szemben hatósági eljárás indult. A forgalmazók időközben pótolták a hiányosságokat, illetve megszüntették a jogszabályellenes forgalmazást.
Jellemző jelölési hiba volt, hogy a lejárati időt nem megfelelően tüntették fel, több esetben hiányzott a címkéről a „Kizárólag állategészségügyi vagy állatápolási célra!” felirat, valamint néhány esetben ugyancsak hiányolták az ellenőrök a célállatfaj vagy a tárolási előírások feltüntetését. Előfordult az is, hogy bár a kötelező adatok többsége szerepelt a csomagoláson, azok nem egyeztek az engedélyezett termékismertetőben foglaltakkal. A Nébih munkatársai felszólították az érintett forgalmazókat a hibák javítására. A bírságok együttes összege mintegy 120.000 forint volt.
Kedveltségi vizsgálat: tizenegy termék megfelelt, öt termék nem megfelelt minősítést kapott
A Szupermenta kedveltségi vizsgálatán szakértők és laikusok pontozták a termékeket, ezúttal egy kérdőív segítségével értékelve azokat a csomagolás, valamint a csomagoláson feltüntetett információk alapján. A hatósági és a kedveltségi vizsgálat eredményeképpen tizenegy termék megfelelt, öt termék pedig nem megfelelt minősítést kapott. További információk, érdekességek és a részletes vizsgálati eredmények elérhetőek a Nébih Szupermenta termékteszt oldalán: https://szupermenta.hu/uj-terepre-nyargaltunk-lovaknak-szant-termekeket-vizsgaltunk/
Címkék: szupermenta, nébih
A kecskerágó: A kertek ezerarcú, ragyogó ékszere
Legelő, tudás, jövő – nyilvánosságra hozták a Magyar Pásztorok ...
Zöld túlélők: Klímaálló fák és szárazságtűrő cserjék a jövő ...
Női gazdálkodók: meghatározó szerep, mégis szűkebb gazdasági ...
Innovációk nélkül Európában is veszélybe kerül az ...
Változások következnek az antibiotikumok felírásában és az ...
Mi lesz, hogyan lesz: szántóföldi növénytermesztés, ...
Több mint 26 milliárd forint előleg érkezik a gazdálkodókhoz az ...
205 milliárd forint érkezett a gazdálkodókhoz a normál ...
„Rendszerszintű válaszokkal kell reagálni” (I. rész) – Interjú ...