A mezőgazdasági kibocsátás értéke mintegy 6 százalékkal emelkedett 2025-ben
Hírek - 2026.01.12
A Mezőgazdasági számlarendszer (MSZR) első előrejelzésének eredményei alapján a mezőgazdaság teljes kibocsátásának folyó alapáron számított értéke 2025-ben 6,2 százalékkal haladta meg a 2024. évi eredményt. A termelés költségei összességében 3,6 százalékot emelkedtek, így a bruttó hozzáadott érték 10,8 százalékkal, a mezőgazdasági tevékenységből származó nettó vállalkozói jövedelem pedig 21,1 százalékkal lett magasabb 2025-ben a 2024. évihez képest.
A mezőgazdaság 2025. évi teljesítményének első előrejelzése
A mezőgazdaság teljes bruttó kibocsátása 2025-ben az előzetes adatok szerint meghaladta a 4,4 ezermilliárd forintot. A 2024-ben bekövetkezett 5,4 százalékos csökkenést követően ismét növekedésnek indult, így a kibocsátás értéke elérte, sőt meg is haladta a 2023-as szintet – közli a Statisztikai jelentésekben az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) legfrissebb, „A mezőgazdaság 2025. évi teljesítményének I. előrejelzése” című kiadványa.
A növénytermesztési és kertészeti termékek termelői árszínvonala 14 százalékkal emelkedett
Amint a szerzők, Kiss Gabriella, Demeter Edit kifejtik, a prognózis szerint 2025-ben a növekedés mértéke több mint 6 százalék lesz. A növényi termékek kibocsátásának volumene 8,7 százalékkal szűkül, míg az állatok és állati termékek termelésének volumene 2,5 százalékkal bővül az előzetes adatok alapján.
A növénytermesztési és kertészeti termékek termelői árszínvonala 14 százalékkal, az élő állatoké és az állati termékeké 7,6 százalékkal emelkedett 2025-ben. A termelés volumenváltozását, az árak alakulását, valamint a termeléshez kötött támogatásokat figyelembe véve a növénytermesztési és kertészeti termékek kibocsátásának értéke folyó alapáron 4,1 százalékkal, az állatok és állati termékek kibocsátásának értéke 10,2 százalékkal nőtt.
A mezőgazdaságot szélsőséges időjárás sújtotta 2025-ben. A hosszan tartó szárazság és az egyenetlen csapadékeloszlás több térségben jelentős terméskiesést okozott. Ugyanakkor a melegebb periódusok gyorsították egyes kultúrák fejlődését, de a vízhiány miatt ez az előny sok helyen nem tudott érvényesülni.
2025-ben – az előzetes adatok alapján – 5,8 millió tonna búzát takarítottak be
A prognózis készítésének időpontjában rendelkezésre álló információk adatai szerint a gabonafélék kibocsátásának volumene 6,3 százalékkal esett vissza, a kibocsátás alakulásában a kukorica jelentős terméscsökkenésének (–28,8 százalék) meghatározó szerepe volt. Az elmúlt öt év folyamán 2021 bizonyult a búzatermesztés csúcspontjának, amikor is a termésátlag elérte az 5,9 tonnát hektáronként. Az előző évi 5,3 millió tonnás termésmennyiséghez képest 2025-ben – az előzetes adatok alapján – 5,8 millió tonna búzát takarítottak be, ami 5,5 tonnás hektáronkénti hozamot jelent. Ennek köszönhetően 2025-ben a búza termésmennyisége mintegy 9,8 százalékkal haladta meg az előző évit az előrejelzések alapján.
A gyümölcstermés összességében jelentősen visszaesett
A többi gabonaféle betakarított mennyisége változatos képet mutat az előzetes adatok szerint: az árpa volumene
A jelentés készítésekor rendelkezésre álló információk szerint 2025-ben a napraforgó 6,2, míg a repce termésmennyisége 7,3 százalékkal volt kevesebb, mint a 2024. évi eredmény.
A gyümölcstermés (szőlővel együtt) összességében jelentősen visszaesett (–32,4 százalék), amelyből a körténél 17,5, míg az almánál 47,6, százalékos a csökkenés. Az őszibarack termése csökkent a legnagyobb mértékben, az előzetes adatok szerint 68 százalékkal maradt el a tavalyi évitől.
Az ipari növények termelői árának jelentős, 22,9 százalékos emelkedése várható
Az előrejelzés alapján a mezőgazdasági termelői árak – a teljes mezőgazdaságot tekintve – 10,3 százalékkal emelkedtek 2025-ben az előző évihez viszonyítva.
A gabonafélék termelői ára 12,4 százalékkal, a kertészeti termékeké 7,2 százalékkal nőtt, miközben a burgonya ára 9,2 százalékkal csökkent. Ezzel szemben az ipari növények termelői árának jelentős, 22,9 százalékos emelkedése várható. A gyümölcsfélék – beleértve a szőlőt is – termelői ára 38,7 százalékkal lehet magasabb a prognózis szerint. A gabonafélék között a közönséges búza termelői ára várhatóan 8,9 százalékkal, az árpáé pedig 20 százalékkal haladja meg a megelőző év szintjét 2025-ben. A kukorica termelői ára előreláthatólag 15 százalékkal, a rozsé pedig 30 százalékkal nő, miközben a rizs termelői ára várhatóan változatlan szinten marad.
A gyümölcsfélék között a barack termelői ára emelkedett a legjelentősebben (+80 százalék). A körte termelői ára 28 százalékkal, míg az almáé 16 százalékkal haladta meg az előző évi szintet. A repce termelői ára
A szarvasmarha termelői ára 22 százalékkal nőtt, a sertés ára 8 százalékkal csökkent
A mezőgazdasági kibocsátás termelői árai összességében 10,3 százalékkal emelkedtek, ugyanakkor az állatok esetében a termelői ár 2,3 százalékkal, az állati termékek esetében pedig 18,1 százalékkal nőtt a 2024. évi szinthez képest.
Az élő állatok és állati termékek termelői ára az első becslés adatai alapján 7,6 százalékkal bővült. A szarvasmarha termelői ára 22 százalékkal nőtt, ezzel szemben a sertés ára 8 százalékkal csökkent, míg a baromfi ára 6 százalékkal emelkedett. A tej és a tojás ára egyaránt 20 százalékkal haladta meg az előző évit.
A szarvasmarha kibocsátásának volumene 3,5 százalékkal, az élő baromfié 0,6 százalékkal mérséklődött, míg a sertésé 10 százalékkal növekedett. A tejtermelés volumenében 3,4 százalékos emelkedés történt.
2022 óta folyamatosan csökken a növénytermesztés aránya
Az előzetes számítások szerint 2025-ben a mezőgazdaság két alaptevékenysége – a növénytermesztés és kertészet, valamint az állattenyésztés – kibocsátása 56:44 arányban oszlik meg, tehát gyakorlatilag változatlan az előző évhez képest. 2024-ben ez az arány még 57:43 százalék volt, így 2025-re az állattenyésztés részesedése 1 százalékponttal nőtt, a növénytermesztésé pedig ugyanennyivel csökkent. 2022 óta folyamatosan csökken a növénytermesztés aránya, és az elmúlt öt év során az állattenyésztés most érte el a legmagasabb szintet a mezőgazdasági szerkezetben.
A ráfordítások közül a legnagyobb mértékben az állategészségügyi költségek emelkedtek
A folyó termelőfelhasználás, azaz a termékek előállítására és a szolgáltatások nyújtására fordított kiadások összege 2025-ben az előzetes adatok alapján 2741 milliárd forintot tett ki. Az előzetes számítások szerint a ráfordítások árai 4,2 százalékkal emelkedtek, ami értékben 3,6 százalékos növekedést jelentett. Az első becslés alapján a ráfordítások közül a legnagyobb mértékben az állategészségügyi költségek (+12,8 százalék) emelkedtek, de nőttek még az épületfenntartási és gépfenntartási költségek is, előbbi 6,7, utóbbi 6,4 százalékkal. Kisebb mértékben a növényvédőszer-költségek is növekedtek (+6,5 százalék). A műtrágya- és talajjavítószer-költségek 12,3, a takarmányköltségek 7,6 százalékos mértékben haladták meg az egy évvel korábbit, viszont a vetőmagköltségekben 10,3, az energiaköltségekben 6,7 százalékos mérséklődés volt tapasztalható.
A bruttó hozzáadott érték volumene 8,9 százalékkal esett, folyó áron pedig 10,8 százalékkal nőtt 2025-ben. Ez évben 100 forint értékű folyó alapáron mért kibocsátás előállításához 62 forint értékű inputot használtak, ami így 2,5 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál.
A mezőgazdaságban keletkező nettó vállalkozói jövedelem folyó alapáron 21,1 százalékkal lett több
A termelési tényezők jövedelme 11,3 százalékkal emelkedett 2025-ben. A mezőgazdaságban keletkező nettó vállalkozói jövedelem folyó alapáron 21,1 százalékkal lett több, mint egy évvel korábban. A mezőgazdasági munkaerő-ráfordítás összességében 1,7 százalékkal mérséklődött 2025-ben, amelyből a nem fizetett munkaerő-ráfordítás 2,7 százalékkal maradt el, a fizetett munkaerő-ráfordítás azonban mindössze 0,5 százalékkal csökkent az előző évi szinthez képest.
A mezőgazdaságban dolgozók jövedelemhelyzetének alakulását mérő „A” mutató 106,4 százalék, vagyis 2025-ben az egy teljes munkaidős (fizetett és nem fizetett) dolgozóra számított mezőgazdasági tevékenységből keletkező reáljövedelem 6,4 százalékos növekedést mutatott. A jövedelem változását a 2010-es szinttel összehasonlítva az látható, hogy az elmúlt 15 év alatt az egy mezőgazdasági dolgozóra eső kalkulált reáljövedelem 105,0 százalékkal növekedett.

HORSCH Terrano, Tiger és Fortis gépcsaládok
Nemzeti parki programajánló július 3–5.
A csalánlé ereje a biokertben: Készítsünk ingyen csodaszert a ...
A Bizottság kijelöli a virágzó állattenyésztési ágazat és az ...
Ukrajnának nem kell agrártámogatás
A gyümölcsfák nyári metszése: A bőséges és egészséges termés ...
Alkalmazkodásból versenyelőny - Új irányok a fenntartható ...
Élénkült az élő marha és a marhahús külkereskedelme
Aszálystratégiák (1. Rész) – Növényvédelem stresszhelyzetben
Egyszerű cső, összetett közösség – Újra víz van a kiszáradt ...