Miniszteri rendelet a földrajzi jelzéssel rendelkező terméket forgalmazó termelői szervezetek támogatásáról
Hírek - 2016.06.11
A földművelésügyi miniszter - a Miniszterelnökséget vezető miniszterrel egyetértésben - rendeletet alkotott a földrajzi jelzéssel rendelkező terméket forgalmazó termelői szervezetek jövedelempótló támogatásáról - a jogszabály megjelent a Magyar Közlönyben.
A rendelet alapján a jövedelempótló támogatás igénybevételére az a kedvezményezett jogosult, aki a versenyképességének és értékesítési feltételeinek javítása, továbbá az oltalom alatt álló, egyes térségek vonatkozásában kiemelt jelentőségű helyi termékek ismertségének erősítése céljából veszi igénybe a forrást.
Az egy és ugyanazon vállalkozásnak minősülő társaságok részére a vonatkozó EU-s bizottsági rendelet hatálya alá tartozó, a folyó üzleti évben, valamint az azt megelőző két üzleti év során odaítélt csekély összegű támogatás bruttó támogatástartalma nem haladhatja meg a 200 000 eurónak megfelelő forintösszeget, azaz mintegy 60 millió forintot.
A földművelésügyi miniszter rendelete szerint általános csekély összegű támogatás nem nyújtható közúti kereskedelmi árufuvarozást végző vállalkozás részére teherszállító jármű vásárlására, továbbá a halászati és akvakultúra ágazatban tevékenykedő vállalkozás számára.
A jövedelempótló támogatás igénybevételére az a kedvezményezett jogosult, aki vagy amely a támogatási kérelem benyújtásának időpontjában a vonatkozó törvény szerinti nyilvántartásba vételi kötelezettségének eleget tett, vagy legkésőbb a jövedelempótló támogatás iránti kérelem benyújtásával egyidejűleg kérelmezi nyilvántartásba-vételét az eljárási törvény alapján vezetett Egységes Mezőgazdasági Ügyfél-nyilvántartási
Rendszerben.
További feltétel, hogy a kérelmező a legutolsó lezárt gazdasági évében az összes értékesítésből származó mérleg szerinti árbevételének legalább 70 százalékát uniós oltalom alatt álló földrajzi jelzéssel rendelkező termék forgalmazásával érje el.
Forrás: MTI
Címkék:
A Vylor befejezte a kiválását, és önálló vállalatként megkezdte ...
Élénkült a szarvasmarha külkereskedelme
Magosz: a magyar gazdák egyelőre hiába várnak az uniós ...
A vetőgép műszaki szerepe a sikeres őszi vetésekben
Aranyat érő raktár: Így tárold a kerti terményeket télen!
Változások következnek az antibiotikumok felírásában és az ...
Ez már nem csak az agrárszereplők küzdelme: több tényezős ...
Babérmeggy metszése ősszel: Így csináld a szakértő szerint
Megjelent hazánkban a pöttyös lámpahordó-kabóca
Másfélszeresére emelkedett a kifizetett kárenyhítő ...