Rekordszámú nevezés a XV. Quintessence Pálinkaversenyen
Hírek - 2025.02.17
Minden idők legtöbb nevezett tétele pontosan 2402 minta versenyzett a XV. jubileumi Quintessence Pálinka- és Párlatversenyen, Debrecenben.
Magyarországon kívül Romániából, Szlovákiából és Szerbiából adtak be tételeket összesen 151 településről, ami abszolút rekord a pálinkaversenyek hazai- és nemzetközi történetében.
A versenyen sikerült megvédenie tavalyi bajnoki címét az abszolút győztesnek, a Sáppusztai Pálinkafőzdének.
A legjobb pálinka címet a Kövér Pálinkafőzde kajszibarackja nyerte el a Kárpát-medence legnagyobb pálinkás megmérettetésén, amit nem hivatalosan sokan a pálinka „Oscarjának” neveznek.
A Debreceni Egyetemen tartott ünnepélyes díjkiosztó gálán mintegy négyszázan vettek részt.
A díjátadó gálát Dr. Felkai Beáta, az Agrárminisztérium helyettes államtitkára nyitotta meg, majd Prof. Dr. Stündl László a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar dékánja mondott köszöntőt, miután Dr. Puskás István, Debrecen város kulturális területért felelős alpolgármestere is köszöntötte a megjelenteket, végül Takács László versenyigazgató mondott beszédet.
Az idei verseny újításaiból kiemelkedik hat kategóriában az először kiosztott „Quintessence fajtamester” cím: alma, kajszibarack, körte, meggy, szilva és szőlő.
Ehhez az kellett, hogy a nevezők ezekből minimum 5 db fajtatiszta pálinkával/párlattal nevezzen.
Bevezetésre került egy új minősítési kategória, a „Nem hibás, de nem érmes”. Ide azok a tételek kerültek, amelyek technológiailag nem hibásak, tiszták, de az alapgyümölcs fajtakarakterei, aroma jegyei nem vagy alig ismerhetők fel.
A Quintessence ranglisták kiegészültek az elmúlt 5 évre vonatkozó összetett, több éves-, illetve a legjobb bérfőzdék ranglistájával. Külön került értékelésre a legjobb magán és bérfőzetett párlat. A nyertes pálinkák és párlatok mellett a 2. és 3. helyezett termékeit is díjazták. Érdekes újításként a 10. főkategóriaként bevezetett a minimum 3 évnél idősebb pálinkák/párlatok és az ópálinkák kategória.
A verseny a 3 évnél idősebb termékek közül a legjobbakat, az időközben elfeledett vagy megért, harmonikusan lekerekedett termékeket akarta díjazni, a legjobbakra újra felhívni a figyelmet.
Sokkal kiélezettebb, ugyanakkor kiegyensúlyozottabb eredmények születtek az eszközölt változásoktól. Nyíltabb és izgalmasabb lett a verseny minden meghirdetett nagydíjért, de minden egyes champion és kategória győztes címért is meg kell dolgozni a nevezőknek.
A nevezett pálinkák és párlatok minősége ekkora mintaszám mellett is sokat javult, az aranyérmesek aránya 18-ról 23%-ra nőtt, a hibás tételeké ugyanakkor csökkent, az 20% alatt maradt.
Az is rekord, hogy csupán a minták 18%-a került a döntőbíró csúcszsűri elé, ami jelzi, az értékelők egységes szemléletét is. Itt minden egyes érmes tételnek, különösen az aranynak vagy nagyaranyéremnek, championnak kézzelfogható értéke és megbecsülése van.
A verseny főbb mutató számai a következők: összes beérkezett minta: 2402 db, lebírált 2371 (99%), a következő évben kerül lebírálásra 31 db (1%), csúcs zsűrihez került 421 (18%), arany 541 (23%), ezüst 749 (32%), bronz 595 (25%), kisebb hibákkal rendelkező: 412 (18%), hibás 32 (1%).
A kereskedelemben kapható pálinkák közül 37 champion, azaz nagy aranyérem került kiosztásra, míg a magán- és bérfőzetőknél 51 kategóriagyőztes párlat emelkedett ki a mezőnyből.
232 nevezőtől, 151 településről érkeztek a verseny tételek, 31 fős nemzetközi bíráló csapat értékelte a mintákat január végén, Ongán.
A verseny nagydíjasai:
„QUINTESSENCE – 2025 LEGJOBB KERESKEDELMI FŐZDÉJE”
|
I. HELYEZETT SÁPPUSZTAI PÁLINKAFŐZDE |
|
II. HELYEZETT 1 CSEPP PÁLINKA KFT. |
|
III. HELYEZETT KÖVÉR TRANS KFT. |
„QUINTESSENCE – 2025 LEGJOBB PÁLINKÁJA”
|
I. HELYEZETT KÖVÉR TRANS KFT. - KAJSZIBARACK |
|
II. HELYEZETT SÁPPUSZTAI PÁLINKAFŐZDE - PIROS VILMOS |
|
III. HELYEZETT BENARD SPIRIT KFT. - IRSAI OLIVÉR SZŐLŐ |
„QUINTESSENCE – 2025 LEGJOBB BÉRFŐZETETT PÁRLATA”
|
I. HELYEZETT CSEKE ZSOLT - IRSAI OLIVÉR |
|
II. HELYEZETT GÁL ZSOLT - ORANGERED KAJSZIBARACK |
|
SZŐLŐ III. HELYEZETT PUCSOK SÁNDOR - STARKING ALMA |
„QUINTESSENCE – 2025 LEGJOBB MAGÁNFŐZŐ PÁRLATA”
|
I. HELYEZETT DR. KÓSA LAJOS - JEROMINE ALMA |
|
II. HELYEZETT VASS CSONGOR - CEGLÉDI ÓRIÁS KAJSZIBARACK |
|
III. HELYEZETT LIPCSEI ADRIÁN - SÁRGA VILMOS |
„QUINTESSENCE – 2025 LEGJOBB BÉRFŐZETŐJE ÉS FŐZDEMESTERE”
|
I. HELYEZETT CSEKE ZSOLT ÉS HORNUNG ZOLTÁN |
|
II. HELYEZETT PUCSOK SÁNDOR |
|
III. HELYEZETT GUBA KRISZTIÁN ÉS NYILASI BÉLA |
„QUINTESSENCE – 2025 LEGJOBB MAGÁNFŐZŐJE”
|
I. HELYEZETT VASS CSONGOR |
|
II. HELYEZETT MLADONICZKI ISTVÁN |
|
III. HELYEZETT DR. LUNCZER JÁNOS |
„QUINTESSENCE – 2025 LEGJOBB NŐI MAGÁNFŐZŐJE”
|
I. HELYEZETT TÓTHNÉ VARGA ERZSÉBET |
|
II. HELYEZETT DR. STANKOVICS ÉVA |
|
III. HELYEZETT TÁNDORNÉ HERMANN RITA |
„QUINTESSENCE – 2025 LEGJOBB BÉRFŐZDÉJE”
|
I. HELYEZETT MÁMOR PÁLINKAHÁZ (FELSŐZSOLCA) |
|
II. HELYEZETT TISZADADAI PÁLINKAFŐZDE (TISZADADA) |
|
III. HELYEZETT SÁPPUSZTAI PÁLINKAFŐZDE (DAMAK) |
„QUINTESSENCE – 2025 LEGJOBB ÉRTÉKELŐ/BÍRÁLÓ ZSŰRITAGJA”
|
I. HELYEZETT KAIZER GÁBOR |
|
II. HELYEZETT MLADONICZKI ISTVÁN |
|
III. HELYEZETT VÉKONY TIBOR |
Címkék: pálinka
Májusi-júniusi tennivalók a napraforgóban
DUTRA UH-40 – Szőlőművelő hidastraktor
2026. május 1-jén megkezdődik az EU–Mercosur megállapodás ...
Erősödött az élősertés-kivitel, mérséklődött a behozatal
Károsítók a szántóföldön (3. rész) – Április vége-május eleje
Szennyvízből sör: a technológia már ott tart, hogy az ...
32. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok Nemzetközi ...
A Bizottság tervet terjeszt elő Európa műtrágyaellátásának és ...
Gombák kalászon, zászlóslevélen
SEPPI M. zúzók erdészeti és mezőgazdasági felhasználásra