Fókuszban a közvetlen termelői értékesítés erősítése
Hírek - 2024.11.22
Napjainkban kiemelt kérdés életünk minden területén a fenntarthatóság. Gazdasági és társadalmi szempontból ehhez jelentősen hozzájárul azoknak az élelmiszer-ellátási láncoknak a fejlesztése, melyek a helyi gazdaság erősítése, a vidéki közösségek megerősítése mellett minél kevesebb köztes szereplő bevonásával kínálnak megbízható, minőségi élelmiszereket közvetlenül a fogyasztóknak. Erre irányul az európai uniós társfinanszírozással megvalósuló Rövid Ellátási Láncok (REL) fejlesztése című pályázati felhívás, mellyel kapcsolatban az Agrárminisztérium 2024. november 30-ig várja a véleményeket.
A REL együttműködések támogatása a termelők, feldolgozók és a fogyasztók közötti szoros földrajzi és társadalmi kapcsolatok létrehozásával olyan együttműködések kialakítását ösztönzi, amelyeknek célja, hogy biztosítsa a termelők számára a méltányos megélhetést, illetve a fogyasztók jó minőségű, hazai forrásból származó élelmiszerekhez jutását. Fontos szempont, hogy a helyi termelés és értékesítés erősíti a helyi gazdaságot, helyi munkahelyeket teremt és őriz meg, illetve fejleszti a helyi turizmust. Ugyancsak lényeges, hogy a kisgazdaságokban a termelési rendszerek fenntarthatóbbak, a szállítási útvonalak pedig jelentősen lerövidülnek. A REL hozzájárul a helyi tudás és hagyományok megőrzéséhez, erősítve a termelők és a fogyasztók közötti bizalmat.
Közös projekttervre alapozott értékesítési formákat alakíthatnak ki a REL együttműködésben részt vevők a támogatás segítségével, ami elősegíti a termelők közös és közvetlen piacra jutását, ugyanis Magyarországon egyre nagyobb igény mutatkozik a közvetlenül a termelőktől, vagy legfeljebb egy közvetítőtől vásárolt élelmiszerek iránt.
Támogatási kérelmet mezőgazdasági termelőnek minősülő egyéni vállalkozó, szociális szövetkezet, egyházi vagy önkormányzati fenntartású intézmény, non-profit szervezet, vendéglátóipari vállalkozás, közétkeztetésben vagy piacszervezésben tevékenykedő vállalkozás nyújthat be, kizárólag olyan konzorciumi formában, melyben a tagok függetlenek egymástól. Az elnyerhető vissza nem térítendő támogatás mértéke legfeljebb 70 millió forint lehet a legalább négy taggal rendelkező konzorciumok számára.
A Magyarország Közös Agrárpolitika (KAP) Stratégiai Tervének keretében megvalósuló Rövid Ellátási Láncok fejlesztése című pályázati kiírás széleskörű szakmai egyeztetéssel zajlott előkészítése után, most minden érdeklődő elmondhatja véleményét a felhívásról, mely az Agrárminisztérium KAP-tematikus oldalán a társadalmasításra kerülő anyagok között található, a kap.gov.hu címen.
Forrás: AM Sajtóiroda, Fotó: Pixabay
Címkék: élelmiszer-ellátási lánc
Változások következnek az antibiotikumok felírásában és az ...
Élénkült a szarvasmarha külkereskedelme
Erre oda kell figyelni: brutális, ami a magyar földdel történik, ...
Legelő, tudás, jövő – nyilvánosságra hozták a Magyar Pásztorok ...
„Rendszerszintű válaszokkal kell reagálni” (I. rész) – Interjú ...
Egyedülálló növényvédelmi alkalmazást fejlesztettek a MATE ...
Teendők a gyümölcsösben lombhullástól rügyfakadásig
Új kihívások, új válaszok – Sumi Agro Kalászos Gabona Fórum
Női gazdálkodók: meghatározó szerep, mégis szűkebb gazdasági ...
3,7 milliárd forint előrehozott támogatást kaptak a ...