A kormány a magyar tejtermelők mellett áll, minden eszközt bevet az érdekükben

A Földművelésügyi Minisztérium tisztában van a nemzetközi és hazai tejpiacon zajló kedvezőtlen piaci folyamatok súlyosságával. A kormány a magyar tejtermelők mellett áll és a rendelkezésre álló eszközökkel mindent elkövet az ágazat stabilizációja érdekében.
Áfacsökkentés, uniós szinten kiemelt pénzügyi támogatás és piactisztítás indult a magyar tejtermelők érdekében. A kormány döntésének eredményeként Magyarországon a második legmagasabb az unióban a tejtermelőknek szóló támogatás. Jövőre 5%-ra csökken a friss tej áfája, ezáltal nemcsak olcsóbb és megfizethetőbb lesz a magyar családok számára ez a fontos élelmiszer, hanem várhatóan nő a kereslet is a boltokban. Emellett intenzív tejpiaci ellenőrzések zajlanak, hogy kiszűrjék azokat a tejeket, amelyekkel becsapják a magyar vásárlókat. A kormány folyamatosan figyeli az intézkedések hatását és tejágazat alakulását.

A hazai tejtermelő gazdaságok 2016 tavaszán uniós és nemzeti forrásból, mintegy 17 milliárd forint többlettámogatást kapnak, a már meglévő támogatási jogcímeken felül. Minden jogcímet egybevetve, a magyar tejágazat megmentésére, stabilizálására a 2015-ös 49 milliárd után idén minden korábbinál nagyobb – uniós összevetésben is magas -, mintegy 63,5 milliárd forint támogatási keret áll rendelkezésre. A termeléshez kötött támogatások nyújtása tagállami döntésen alapul. A magyar kormány azt a döntést hozta, hogy kiemelten kezeli a tej és tejtermék ágazatot, és a termeléshez kötött támogatásokat a lehető legmagasabb szinten határozza meg. E döntés következménye, hogy Magyarország, uniós összevetésben a második legmagasabb közvetlen támogatást fizeti egy tehénre számítva.

Összességében elmondható, hogy a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (TTT), valamint az FM hasonlóan ítéli meg a jelenlegi piaci helyzetet, és közösen dolgozik azon, hogy megtaláljuk a negatív hatások lehető leghatékonyabban kezelő megoldásokat.

A kormány munkájában kiemelt jelentőséggel bír a feketegazdaság elleni küzdelem. Ezt jól mutatják az elmúlt évek intézkedései, mint például a több lépcsőben megkezdett áfa-csökkentés (amely 2017-től a friss tejre is kiterjed), az EKÁER rendszer bevezetése, az online-pénztárgépek működése vagy éppen a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), valamint a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) közötti szoros együttműködésben zajló ellenőrzések.

A pénzügyi juttatásokat olyan egyéb intézkedések egészítik ki, mint például a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal elnöke által elrendelt komplex tejpiaci ellenőrzés, amelynek célja - a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok és piaci szereplők kiszűrésén keresztül - megvédeni a magyar fogyasztókat a rossz minőségű tejektől, tejtermékektől. Az áprilisban indult akcióban eddig 311 tétel UHT tejet ellenőriztek, emellett több mint 100 tétel ellenőrzése van folyamatban. Az eddigi laboratóriumi eredmények alapján 6 szlovák, illetve cseh eredetű, együttesen több tízezer liternyi 1,5 százalékos zsírtartalmú UHT tej tételt vontak ki a forgalomból. Ezek közül a legnagyobb mennyiségben - több mint 21 ezer liter - cseh származású UHT-tejet hívtak vissza.

Az ágazat érdekében megtett kormányzati intézkedések mind azt a célt szolgálják, hogy a hazai boltok polcaira minél nagyobb arányban biztonságos, egészséges, hazai alapanyagból előállított tej és tejtermékek kerüljenek, az ágazatban tevékenykedő, jogkövető magatartással működő gazdálkodók és vállalatok számára pedig egyenlő versenyfeltételeket biztosítson.

A pozitív tapasztalatok ellenére, az áfa-csökkentési intézkedés továbbvitelének tervezésekor továbbra is tiszteletben kell tartani a költségvetés mindenkori teherbíró képességét. A közelmúlt eseményei mindenesetre bizonyítják, hogy a kormány elkötelezett a lakosság megélhetési terheinek csökkentésében, és a feketegazdaság elleni küzdelem folytatásában.

 

Forrás: (FM Sajtóiroda)

Oldalunk cookie-kat ("sütiket") használ. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat. Szolgáltatásaink igénybe vételével Ön beleegyezik a cookie-k használatába. További információ Elfogadom