Két déli vármegyében is elszaporodtak az olaszsáskák
Hírek - 2024.09.23
Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád vármegyékből a nyár folyamán több bejelentés érkezett az elszaporodó és jelentős károkat okozó olaszsáskáról a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalhoz (Nébih). Az elmúlt két év meleg időjárása nagyban kedvezett a sáskák szaporodásának, és várhatóan a következő évben is növekedni fog a faj népessége.
Idén július második felében először Bács-Kiskun vármegye déli részén, Balotaszállás határában észleltek szokatlanul nagy sáskakártételt a termelők. Ezt követően augusztus elején Csongrád-Csanád vármegyei termelők is jelezték a hatóságnak a sáskák okozta nagymértékű károsítást – adta hírül honlapján a Nébih.
Letarolták a homoktövis ültetvény termését
Többek között egy üllési, 2,5 hektáros, termőre forduló homoktövis ültetvény érőfélben lévő termését károsították 100%-ban a rovarok, amit a kormányhivatal helyszíni szemléje is megerősített. A termelő elmondása szerint a több alkalommal végzett rovarölő szeres védekezés ellenére, a permetezést követő napon újabb „sáskainváziót” figyelt meg. Emellett több gazdálkodó is arról számolt be, hogy a sáskák a burgonya, a karfiol, a kukorica és a lucerna kultúrákban ugyancsak 100%-os kárt okoztak.
A Csongrád-Csanád vármegyei Pusztamérges és Öttömös térségében szintén fokozódó sáskakártételről nyilatkoztak a termelők. Mindkét településen 20% körüli kártételt okoztak a rovarok, előbbi településen a betakarítás alatt álló sárgarépa táblán, míg Öttömösön a tökfélékben. Pusztamérgesen egy spárgaállomány lombozatát is teljesen lerágták, kizárólag a növény vastag szárait meghagyva. Dacára az elvégzett permetezéseknek, a kártétel 10% körüli volt.
A következő évben a sáskanépesség további növekedésével lehet számolni
Az idei, csakúgy, mint az elmúlt két év időjárása a sáskák számára kedvezőnek bizonyult, és nagy mértékben hozzájárult több egyenesszárnyú faj, köztük az olaszsáska felszaporodásához. 2024 júliusa ráadásul a hazai meteorológiai megfigyelések kezdete (1901) óta a legmelegebb, valamint a 7. legszárazabb hónap volt. Az idei augusztus pedig a második legmelegebb hónap lett 1901 óta. Mindez „kedvezett” az olaszsáska felszaporodásának a két, aszállyal leginkább sújtott vármegye, azaz Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád homokterületein. A következő évben a sáskanépesség további növekedésével és a kártételi terület kiterjedésével lehet számolni.
Az olaszsáska főbb jellemzői
Az olaszsáska (Calliptamus italicus) egynemzedékes faj. A tojások a talajban telelnek. A lárvák általában május első dekádjában jelennek meg. A nőstények augusztusban rakják le tojásaikat a talajba.
A sáskafajok jellemző élőhelyei a rétek, legelők, árokpartok és útszélek. A szárazabb területeket kedvelő, hazánkban honos számos sáskafaj populációja (például az olaszsáska, rövidnyakú sáska, kékszárnyú sáska és a homoki olaszsáska) ezeken az élőhelyeken marad fenn. Amíg a populációjuk mérete nem ér el egy bizonyos szintet, addig ezen élőhelyeken táplálkoznak, és itt rakják le a talajba tojásaikat.
Amint a füves tenyészhelyeken elfogy a táplálék, akkor a közeli, táplálkozásra alkalmas növényzettel borított részekre vonulnak. Emiatt a sáskanépesség betelepülése a termesztett kultúrákba folyamatos. A megfigyelések alapján elsősorban gyep-, parlag- és ruderális területek mellett tapasztalható jelentős kár, amelyekről ‒ az elvégzett kaszálás/szárzúzás után ‒ a sáskaállomány áttelepül a szomszédos kultúrnövénybe. Gyakran a gyepeken is észlelhetők sáskák.
Hazánkban legutóbb 1993-ban okozott problémát a sáskák jelentős elszaporodása. Ekkor a marokkó sáska (Dociostaurus maroccanus) és egyéb sáskafajok a Duna-Tisza közén, Pest vármegye déli és Bács-Kiskun vármegye északi részén, valamint a Hortobágyon jelentek meg tömegesen. 2024 nyarán a Duna-Tisza közi homokhátság délkeleti részén (Balotaszállás, Üllés, Öttömös, Pusztamérges és Zákányszék) észleltek nagy számban olaszsáskákat.
Forrás: Nébih, Fotó: Dobos Zsolt
Címkék: sáskaSzakszerű tarlóápolás előnyei
Versenyképes ökogazdálkodás a Debreceni Egyetemen
Pánikkeltésből elég a toxin kapcsán, ezzel a felvásárlók cégek ...
Őszi repcekártevők
A csemegekukorica termesztésének értékelése kritikusan ...
Őszi kalászos gyomirtás? A válasz- Reliance + Silwet Star + ...
Megbízható, gyors és tartós – Samson PG hígtrágya kijuttató
Hiszünk a személyes kapcsolattartás erejében!
A gabonakombájnok iránti kereslet csökkent a leginkább
A sikeres ÁTK-pályázat alapja a körültekintő felkészülés