A Corteva a Bábolnai Gazdanapokon bemutatta tavaszi hibridkukorica kínálatát
Hírek - 2024.09.10
A Corteva Agriscience nemzetközi mezőgazdasági kutató-fejlesztő vállalat bemutatta tavaszi Pioneer® kukorica hibridek kínálatát az idén 37. alkalommal megrendezett Bábolnai Gazdanapokon. A mezőgazdasági szakkiállításon a vállalat szakértői készséggel álltak a termelők rendelkezésére és segítettek a hibridválasztással kapcsolatos kérdéseik megválaszolásában.
A Bábolnai Gazdanapok kiemelt jelentőségű a gazdálkodók számára, hiszen a rendezvény kiállítótere kiváló lehetőséget nyújt az újdonságok, köztük a legfontosabb Pioneer® kukorica hibridek megismerésére: 2024-ben 6 kiemelkedő teljesítményt nyújtó kukorica hibrid szerepelt a területen, a 390-es FAO számtól kezdődően növekedve a hosszabb tenyészidő felé.

A rendezvényen a gazdák megtekinthették a 2023-ban Magyarországon már kiugró sikerrel bevezetett P9944 Optimum® AQUAmax® hibridet, amely 2023-ban több független kísérletben is bizonyította, hogy kiválóan termeszthető hazánk teljes területén.
A P9960 ettől kissé hosszabb tenyészidejű, erőteljes megjelenésű kukorica, zömök csöveivel tudta felhívni magára a figyelmet. A harmadik a sorban a Corteva egyik újdonsága, a P9975 Optimum® AQUAmax® minősítésű kukorica hibrid került bemutatása. A regisztráció során kiemelkedő termést adott éréscsoportjában, a középérésű másod- és harmadéves fajtajelöltek között a legmagasabb termést adta.
A P0260 a vállalat leghosszabb tenyészidejű szemes hibridjeinek egyike. Nagy terméspotenciálját igazolta látványos csöveivel.
A P0450 nagy méretű, mélyen ülő szemekkel rendelkezik, és pozitív meglepetést tud okozni a termelőknek a betakarításkori mérlegelésnél.
A P0710 kukorica hibridet is a magas terméshozamra törekvő gazdáknak ajánlják, köszönhetően az 520-as FAO-számnak.
A rendezvényen Lang József, kukorica és őszi kalászos gabona termesztéssel foglalkozó kónyi gazdálkodó a Pioneer® P0450 kukorica hibriddel kapcsolatos tapasztalatairól így nyilatkozott:
„Hosszú évek óta, kísérlet-beállítások segítségével próbálom megtalálni a saját technológiámhoz leginkább igazodó hibridet. Olyan kukoricát kerestem, mely hosszú érésidejével szavatolja a csúcstermés lehetőségét, ugyanakkor hatékony vízleadásával alacsony szárítási költséggel termeszthető. A Corteva képviselőivel évek óta nagyon jó kapcsolatot ápolok és sokat adok a véleményükre, javaslatukra. A 2023-ban bevezetett és forgalmazott P0450 kukorica hibridre a 2023-ban megrendezett Bábolnai Gazdanapokon hívták fel a figyelmemet. A 2024 évben megrendezett rendezvényen már konkrét tapasztalatokkal rendelkezem erről a kiváló kukoricáról. Az idei évben érezhető nagymértékű aszályban is csúcstermés mutatkozik, köszönhetően a Pioneer® Optimum® AQUAMax® márka által fémjelzett stressztűrő tulajdonságának. Zöld száron érő volta már most is mutatja a folyamatos hosszú ideig tartó levélfelületi vízleadást, így betakarítási nedvességtartalom vonatkozásában is kiváló eredményre számítok.”
A Corteva területi képviselői és szaktanácsadói a jövőben is állnak a gazdálkodók rendelkezésére szakmai kérdésük kapcsán a linken található elérhetőségek bármelyikén.
###
Corteva Agriscience
A Corteva, Inc. (NYSE: CTVA) egy globális, tisztán mezőgazdasági vállalat, amely az iparág vezető innovációját, az ügyfelekkel való szoros kapcsolattartást és az operatív végrehajtást ötvözi, hogy nyereséges megoldásokat kínáljon a világ legégetőbb mezőgazdasági kihívásaira. A Corteva előnyös piaci preferenciát teremt egyedülálló forgalmazási stratégiája, valamint a vetőmagok, növényvédelmi és digitális termékek és szolgáltatások kiegyensúlyozott és globálisan sokszínű kínálata révén. A mezőgazdaság legelismertebb márkáival és a növekedés előmozdítására jól pozícionált technológiai kínálatával a vállalat elkötelezett a mezőgazdasági termelők termelékenységének maximalizálása mellett, miközben együttműködik az élelmiszer-ellátási rendszer érdekelt feleivel, és teljesíti ígéretét, hogy javítsa a termelők és a fogyasztók életminőségét, biztosítva a fejlődést az elkövetkező generációk számára. További információ a www.corteva.com oldalon található.
2024. szeptember 10.
TM ® A Corteva Agriscience és leányvállalatainak védjegyei. Használat előtt mindig olvassa el a címkét és a termékinformációkat.
A Bizottság tervet terjeszt elő Európa műtrágyaellátásának és ...
Lemondott a NAK elnöki tisztségéről Papp Zsolt György
32. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok Nemzetközi ...
Fito kalauz napraforgóban
DUTRA UH-40 – Szőlőművelő hidastraktor
Májusi-júniusi tennivalók a napraforgóban
Erősödött az élősertés-kivitel, mérséklődött a behozatal
Terménypiaci helyzetkép 2026. májusában: változó ...
30 éve KRONE BiG M – A világ első önjáró szársértős kaszája ...
Fagykárfelvétel – Mit tehetünk közvetlenül a fagyok után az ...