Húszéves a legidősebb ismert fekete gólya
Hírek - 2023.08.26
Egy régóta nyomon követett fekete gólyát (Ciconia nigra) sikerült távcső elé kerítenie augusztus 04-én a Közép-Tiszai Tájvédelmi Körzet illetékes természetvédelmi őrének, hajóval történő területbejárás közben. Jó adag szerencse kell ahhoz, hogy egy gyűrűvel megjelölt madarat megpillantson az ember és ez most – egy év után – újra kijutott neki.
„5082! Ünnepelhetünk!”
A folyóparton ácsorogva került szem elé a madár, amely jobb lábán színes gyűrűt visel – számolt be a ritka esetről a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság honlapján Nagy Gábor (természetvédelmi őrszolgálat).
A helyszín szinte ugyan az, mint tavaly, Szajol, Tisza-part. A fekete gólya türelmesen megvárta, míg a megfelelő távolságból a gyűrűjének karaktereit leolvassák: 5082! Ünnepelhetünk!
A legidősebb fekete gólya
Az idén nyáron a madár betöltötte a 20. életévét, és ezzel újfent megdöntötte a saját maga által tartott rekordot: jelenleg ez a legidősebb fekete gólya! Nem csak hazánkban, hanem Európában, sőt a faj egész elterjedési területén jelölt egyedek közül bizonyítottan ez az egyed a legöregebb, természetes élőhelyén megfigyelt példány!
Ez a gyakorlati természetvédelem sikere is, hiszen ez a fekete gólya sok éve tér vissza kedvelt fészkelőhelyére, a Közép-Tiszai Tájvédelmi Körzetbe, ahol a fészkelő- és táplálkozóhelyek védelme eredményeként megfelelő életfeltételek várják.

2003-ban gyűrűzte Kalocsa Béla
Az 5082 gyűrűszámú madarat 2003-ban Hercegszántón gyűrűzte fiókaként Kalocsa Béla. Viszontagságos éven van túl ez a fekete gólya, hiszen ismeretlen okból jobb lábán két ujját is elveszítette, illetve színes jelölőgyűrűjéből is hiányzik egy kisebb darab.
A fekete gólya fokozottan védett madárfaj, természetvédelmi értéke
Forrás: hnp.hu, Fotó: Nagy Gábor
Címkék: gólya
Mit tegyünk ha drágul a műtrágya?
DUTRA UH-40 – Szőlőművelő hidastraktor
Elindult a vetés. Készüljünk fel a kukorica gyomirtására!
Komplex gyomhelyzetekre komplex válasz: így működik a PIRATES ...
Az AGRO MASTERS YIELD SHIELD rendszere technológiai ...
Így győzzük le a gyomokat a kertben - Tippek a gyommentes kerthez
Kertészkedés szintet lépve – Miért az emelt ágyás a bőséges ...
Tavaszi hagyomány zaja szólt a legelőkért és a pásztorokért
Itthon csökkent, a világpiacon vegyesen alakult a ...
A KWS tovább erősíti ügyfélközpontú működését Magyarországon