Készüljön Horsch gépekkel a tavaszra!

Egyszerre spórolhat a vegyszereken és javíthatja talajai minőségét

Miután a gépeket a termelők már majdnem mindenütt felkészítették a télre, hátradőlhetnek, élvezhetik a kandalló melegét, és elgondolkodhatnak a következő éven. Mit csináltunk az idén, mi lett annak az eredménye, és mit kell esetleg másképpen csinálni a jövőben? A hosszú téli estéken utána lehet olvasni a szezonban felmerülő kérdéseknek.

A lakosság egyre céltudatosabb annak érdekében, hogy egészségesebben élhessen. Ez azt vetíti előre, hogy a felvásárlók is többször és szélesebb skálán fogják ellenőrizni a megvásárolt terméket. A „sötétzöld” megállapodás is ezt vetíti előre, és a kiindulópont az előbb említett egészségesebb táplálkozás. Azt is számításba kellene venni azonban, hogy hol milyen a vásárlóerő, és mit engedhet meg magának a fogyasztó, de ez a fűnyíróelv szerint dolgozó döntéshozókat nem érdekli.

A biogazdálkodókat a változások nem nagyon érintik, eddig sem volt használhattak sokféle vegyszert, és a helyzet nem változott. Azonban a hagyományos termesztésben az egyre gyakoribb hatóanyag-kivonások sokaknak gondot jelenthetnek, amelyek már a gyomirtásnál kezdődhetnek. A problémákat valamelyest lehet csökkenteni, amennyiben hosszabb vetésforgót alkalmazunk. A leghamarabb és a legtöbb gond a rövid vetésforgóval jön elő. Az is igaz, hogy a magas bérleti díjakat valahogy ki kell gazdálkodni, de ez hosszú távon visszaüt. Ezért érdemes folyamatosan kísérletezni és a gazdatársakkal konzultálni, akár a vadászlesen ábrándozni. A Horsch, felismerve a vásárlói igényeket, elkezdte fejleszteni a mechanikus gyomirtás eszközeit. Ezenfelül a sávpermetezés technológiájára is nagyobb hangsúlyt helyez, ez utóbbira a LEEB permetezőkkel, amelyeket nagy teljesítmény és optimális alkalmazás jellemez.

Teendők vetés előtt

A mechanikus gyomirtást kezdhetjük egyből a tarlóápolással. A tarlóhántást közvetlenül a kombájn mögött el kell végezni. (1. kép)

1

Amennyiben a kémiai növényvédő szerektől valamelyest szabadulni akarunk, mert rá vagyunk kényszerülve, akkor az időzítés és az odafigyelés egyre fontosabb lesz. Érdemes időben elkezdeni a kísérletezést is, hogy minél több tapasztalatot szerezzünk. A kombájn mögött a föld még könnyebben művelhető, azonban néhány nap elteltével kiszárad és a tarlóhántás nagyon darabos lesz.

A tarlóhántást különböző eszközökkel végezhetjük. Lehet az rövidtárcsa – amennyiben Horsch, akkor Joker –, és lehet sekélyművelő kultivátor, például Cruiser is. (2. kép)

2

Amennyiben a tarlóápolást sekélyen szeretnénk végezni annak érdekében, hogy minél kevesebb földet mozgassunk és ezáltal minél kevesebb nedvességet veszítsünk, már a tarlóhántásnál arra kell törekedni, hogy a föld felszíne minél egyenletesebb legyen. Mindig erre kellene törekedni! Minél többet használunk kultivátort, a föld felszíne annál egyenletesebbé válik. Ez jó a vetés szempontjából is, mert egyenletesebben tudják tartani a vetőgépek a mélységet, valamint könnyebb a sekély talajművelést is elvégezni. (3. kép)

3

A mulcsos technológia ilyen szempontból előnyösebb. Bár első ránézésre több a gyom, de ezt odafigyeléssel el lehet tüntetni.

Az őszi alapművelést mély kultivátorozással végezzük. A gyomok tavaszra kijönnek, ám ezeket egy igen sekély menetben a tavaszi műtrágyaszórás után eltüntetjük, egyben pedig a műtrágyát is bedolgozzuk. Ezután a vetés előtt 10 nappal elkészítjük a magágyat. A vetés előtt gyomfésűvel elég nagy teljesítménnyel lehúzzuk a területet. A gyomfésű sekélyen dolgozik, és így nagyon kevés nedvességet veszítünk. Nagyapám is hasonlóan csinálta, csak ő a fogas boronát húzta, amely mélyebbre ment és így a talaj több nedvességet veszített, de akkor még volt elég kiszámítható csapadék. (4. kép)

4

Teendők vetést követően

Állományban a mechanikus gyomirtás egyik alapeszköze a gyomfésű. (5. kép)

5

A vetés előtt már el lehet kezdeni és a vetés után, de kelés előtt folytatni. Ez a vakboronálás. A Horsch Cura 300–5000 g közötti terheléssel tud működni. Amennyiben vetés után néhány nappal például a kukorica-, napraforgótáblákat lejárjuk, a Cura-fogakat be tudjuk úgy állítani, hogy ne sértsék meg a csíranövényt. (6. kép)

6

Ezután a kukoricában már háromleveles állapottól megint használható a gyomfésű. A kalászosoknál is sokan használják már, itt arra kell odafigyelni, hogy a vetésnél 10%-kal nagyobb vetőmagmennyiséget használjunk, ugyanis átlagban a tapasztalatok szerint egy menet gyomfésülés körülbelül 5% növényveszteséggel jár. (7. kép)

7

Az állománybeli későbbi mechanikus gyomirtás a sorközművelő feladata. A Horsch Transformer a legújabb generációs sorközművelő. A kamerával szerelhető sorközművelő központi vázába került a mozgatószerkezet, amelyet kamera, sorletapogató vagy joystick segítségével vezérelhetünk. Ezzel az építésformával a Transformer közel marad a traktor hárompontjához, így precízebben lehet vezérelni, közelebb lehet tenni a kapákat a sorokhoz, és kisebb traktor is elégséges a szállításhoz. (8. kép)

8

Különböző egységek szerelhetőek a változtatható sortávolságú eszközre. A sortávolságok 15 cm-től 80 cm-ig állíthatóak. A 15 cm-es sortávhoz keskeny, 5 cm kapát használunk, ezt azon biotermelők használják, akik jobb sütőipari minőséget szeretnének elérni, és a késői felszínmozgatással levegőt visznek a talajba, ami által a nitrogén mobilizálódik. A gyér soros kultúrák esetében 150, 180, illetve 230 mm széles lúdtalp kapák közül lehet választani, ezen belül létezik vídiafelrakású is. A sarabolásnál is nagyon oda kell figyelni, hogy mikor és milyen mélyen végezzük. Az egyik szempont, hogy minél kevesebb nedvességet veszítsünk, a másik pedig, hogy a talajfelszín-mozgatással elindítjuk a nitrogénfeltáródást, amit viszont a növény igényéhez kell igazítani. (9. kép)

9

A technológiának megfelelően különböző kiegészítő elemeket lehet még használni. A sorvédő elemek lehetnek L alakú kapa, tárcsa vagy lemez. Mindegyiknek megvan az előnye és a hátránya egymáshoz viszonyítva, de ez kultúrnövényenként eltérő. (10. kép)

10

A sorok rendezésére is többféle kiegészítő áll rendelkezésre. Egy gereblye, amely a sorok közötti részt simára húzza és a kivágott gyomot a felszínen hagyja. A sorba benyúló forgó ujjas művelők, amelyek azon a részen dolgoznak, amihez a kapa már nem tud hozzáférni. Különböző talajokon az ujjas sorközművelővel akár bakhátalni is lehet. (11. kép)

11

A sorközművelő kultivátorral a szilárd és a folyékony műtrágya kijuttatására is van lehetőség. A nitrogénműtrágya-stratégiát a legjobban lehet alakítani.

Az egészséges táplálék eléréséhez a talaj egészségével, a talajélettel is foglalkozni kell. Minél egészségesebb a talaj, annál egészségesebbek a növények és ezáltal ellenállóbbak is a kórokozókkal szemben. Az emberi tevékenység hatására az egyensúly felbomlik, és minél nagyobb arányban csúszik el egyik irányba, annál nagyobb mennyiségű vegyszeres védekezésre van szükség. Azt már látni, hogy egyre többen „baktériumtrágyáznak”, ugyanis az évek folyamán a baktériumok ellen dolgozó technológiák után jó lenne a talajéletet minél jobban, minél hamarabb visszaállítani. A természet a sokszínűséget szereti. Ezért érdemes elgondolkodni és társító növényekkel kísérletezni is.

A jövőben egyre többen akarnak egészségesebben élni! Habár ez a nyugdíjkasszának lehet, hogy nem jövedelmező, de ha kevesebb gyógyszert használunk fel, azzal mindenki jól járhat.

 

Szász Zoltán

+36 30 743 0302

Tags: gyomirtás, vetőgép, vetés, tarlóhántás, Horsch

Oldalunk cookie-kat ("sütiket") használ. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat. Szolgáltatásaink igénybe vételével Ön beleegyezik a cookie-k használatába. További információ Elfogadom