Nagy sebesség, teljes átforgatás – Lemken Kristall kompakt grubber

A Lemken Kristall kompakt grubbert elsősorban tarlómegmunkálásra találták ki, ám ideális talajviszonyok mellett akár egy kombinátor feladatát is el tudja látni, vagyis kiváló magágyat képes készíteni. Célszerű többlépcsős művelésben, 
a munkamélységet fokozatosan növelve alkalmazni, s ebben 
az esetben a szakszerűséget kiváló teljesítménnyel hálálja meg: nincs olyan föld, amely megállíthatná.

A családjával Szarvason élő, de a szomszédos Kardoson gazdálkodó Pljesovszky Mihály kissé nyugtalankodva fogadott bennünket a szeptember második hetében tett látogatásunk során. Az égen már reggel esőfelhők gyülekeztek, amelyek bizonytalanná tették az aznapi munkákat. Pedig a Békés megyei fiatalember nemcsak a maga 120 hektárjának rendben tartásáért felel, de bérmunkát is vállal a környékbeliek számára. A saját tábláin repcét, kukoricát, napraforgót és búzát termeszt, s bár az aszály ezt a vidéket is sújtotta, idén szinte rekordközeli termést takaríthattak be – a kukorica kivételével, ennek ugyanis ottjártunkkor még nem kezdődött el a vágása.

Pljesovszky Mihály (30)

családi gazdálkodó, Kardos
két kislány édesapja

hobbi: mezőgazdaság
telefon: 06 (20) 37-08-142

 

Vetőágy, nagy tempóval
„A földek általában kötöttek-középkötöttek, de némelyik megfogja a gépet, a mezőtúri határban korábban még kapám is tört” – meséli vendéglátónk, aki három New Holland traktorát felváltva hajtja egyetlen alkalmazottjával. A Kristall 9/300-as grubber elé a 225 LE-s legnagyobbat szokták befogni, a háromméteres munkaszélesség ugyanis becsapós: talán keskenynek, rövidnek tűnhet, de ha rosszabb minőségű talajon próbálnak 25 cm mélyre lemenni vele, oda azért kell az erő.
„Akkor végez szép munkát, ha megvan a sebessége. Ha csak nyolc-kilenc 
km/órával húzzuk, akkor a behúzó-tár-csák-hoz kevés földet visz a gép, és az eszköz csíkozni kezd” – magyarázza Pljesovszky Mihály. Ők elsősorban vetőágyat készítenek a grubberrel, s közben 15 km/órás tempóval haladnak. A TriMix szárnyas késes kapák felfelé kunkorodó szárnyai olyankor a teljes földmennyiséget megmozgatják: nemcsak elengedik a szárny mellett vagy megemelik, hanem alaposan át is forgatják, szinte a váz fölé dobják.
A békési fiatalember a Lemkentől egy négyfejes, réselt kormánylemezes EurOpal 8-as ekét vásárolt először, amely remek választásnak bizonyult, hiszen a jól felszerelt eszközzel éves szinten több száz hektárt szántanak 2011 óta, s még kopóalkatrészt sem kellett cserélni rajta. „Szóba sem jöhetett más, mindig ilyenre vágytam – meséli Pljesovszky Mihály. – Bár nem ez volt a legolcsóbb a piacon, ráadásul a legfelszereltebb változatot vettem, a könnyű húzása és szép munkája rögtön megfogott.” Az eke kapcsán ismerkedett meg Hajdú Tamással, a KC-Békés Kft. értékesítőjével, aki szinte véletlenszerűen ajánlotta figyelmébe a Kristall grubbert 2012-ben. „Abban az évben egyszerűen nem bírtunk megfelelő vetőágyat készíteni – mondja házigazdánk. – Pedig volt többféle tárcsánk, mögéjük hengert is akasztottunk, de mindegyik ragadt. Ekkor kaptuk meg Tamástól a Kristallt, amely olyan jól bevált, hogy abban az évben 600 hektárt műveltünk meg vele. Pedig úgy vettük meg, hogy előzetesen nem láttuk, nem tudtunk róla semmit, de bíztunk a márkában. A kollégámnak, aki elsőként dolgozott vele, nem sok bizodalma volt hozzá, kicsinek tartotta. El nem tudta képzelni, hogyan fognak ezek a kapák napraforgóföldön jó talajt csinálni. Aztán elkezdte húzni, majd rögtön fel is hívott, hogy menjek gyorsan, mert ilyet még biztosan nem láttam. Kellemes meglepetést okozott, pedig elég vizes volt a talaj. A tárcsa rögtön beragadt, ám ennél még a rögtörőn sem látszott meg a sár, azonnal kidobálta magából.”
A grubber munkamélysége 5–25 cm között szinte fokozatmentesen állítható. A három métert egyenletesen és teljesen megműveli, nem hagy ki, nem csíkol, és egyszerű a beállítása is: hátul beállítjuk a rögtörőknél a csapolással, utána pedig a traktor hidraulikájával vonalba helyezzük, s végül az erőhelyzet-szabályzóval tartatjuk a munkamélységet. Pljesovszky Mihály demós gépként vásárolta a Kristallt, ezért egy teljes kapagarnitúrát is kapott hozzá ajándékba, amelyet viszont még nem kellett felhasználnia. Egyszer tavasszal is tudott az eszközzel dolgozni, pedig akkor a kombinátort is csak húzta a traktor a föld tetején. A grubber viszont jól elmunkálta a földet: feltörte a szántást, amelyet hagytak pirulni, majd jött egy eső, és eső után a kombinátorral már gyönyörű lett a talaj, 38 mázsás napraforgót termett abban az esztendőben. A Kristall tehát sokkal univerzálisabb munkagép, mint az elején számítottak rá, bár a szárat nem szereti. Napraforgóban különösen érzékeny, úgy szedi össze a maradványokat, mint egy gereblye, ha előtte csak tárcsáznak, s nem szárzúzóznak.
Egyébként bármilyen talajból sík felületet tud képezni, főként azért, mert mind a hét kapája önállóan mozog, és nincs tárcsasor, ami kitartson. A nyírócsavarokból a kardosiak még egyetlen darabot sem cseréltek, és a karbantartásra sem kellett sok időt fordítaniuk. Hosszabb állásnál lemossák, lefújják zsírspray-vel, majd zárt, fedett színben tárolják.
Tökéletes talajzárás

Harmadás LajosHarmadás Lajos (54)

általános agrármérnök, 
családi vállalkozó, Iharosberény

egy fiú és két lány édesapja
hobbi: méhészkedés, szőlészkedés
telefon: 06 (30) 44-69-537

 

Második riportalanyunk, Harmadás Lajos a Somogy megyei Iharosberényben gazdálkodik. A települést a magyar szelídgesztenye őshazájának tartják, vendéglátónk azonban inkább méhészkedéssel és szőlészkedéssel múlatja az időt, ha éppen nincs mit tennie a 86 hektárnyi saját, illetve a felesége szüleinek tulajdonát képező 34 hektárnyi földön. Kukoricát, napraforgót, repcét és búzát termeszt, s hogy a zöldítésnek is eleget tegyen, olajretket és fehér mustárt vetett a gabonatarlóba. Bár idén nyáron arrafelé is nagyon meleg volt, az utolsó pillanatban mindig jött egy kis „életmentő” eső, így a családi gazdálkodó most is jó termésnek örülhetett, talán csak a kukorica lett valamivel gyengébb a vártnál. A diófa alatt álló (és fedett hely híján télen is ott tárolt) LemkenKristall 9/400K grubbert 2014 júniusában vásárolta az Agro-Alfa Kft. munkatársán, Virágh Csabán keresztül, aki régi ismerőse. Mindenképpen szüksége volt ugyanis egy tarlóművelő eszközre, amelyet aratás után használhat, de idén áprilisban még a vetés-előkészítést is ezzel végezte. A robusztus, nehéz szerkezettel a 160 LE-s John Deere 6920-as erőgépe kicsit megszenved, de 15 cm mélységig gond nélkül tudja húzni. Inke község (vagyis kelet) felé legfőképpen homokos talajok találhatók, Pogányszentpéter és Iharos (azaz észak és dél) irányában viszont nagyon kötött, erős agyagtalajok, ahol az egy menetben történő magágykészítéshez viszont legalább 200 LE szükséges, ami az iharosberényi gazdának egyelőre nem áll rendelkezésére.

Lemken Kristall grubber
A szárnyas késes kapákat Harmadás Lajos is hasznosnak tartja, hiszen plusz egy munkaművelet elvégzésére képesek, bár azt ő is megemlítette, hogy nagy mennyiségű szalma – például 8-9 tonnás Mulan – után, illetve kissé nedves talajon a gép eléri teljesítőképessége határait. A második műveletnél azonban mindig tökéletes munkát végez. A somogyi gazda számára meglepő volt, hogy még a mögöttünk hagyott száraz tavaszon is tökéletes magágyat csinált. Ebben fontos szerep hárult a nagyméretű (60 cm átmérőjű), tisztítókésekkel ellátott ékgyűrűs hengerre, amely nem hagyott hantot maga után, de az aratást követően is olyan tökéletesen lezárta a nedves talajt, hogy a negyedik-ötödik napon megjelent benne a gabona-árvakelés. A gép mélységbeállítása egyébként roppant egyszerű. Amikor bele kell húzni a talajba, a hidraulikát kissé meg kell emelni, s ekkor a csapokat ki lehet húzni. A kívánt értéket egy lyuksorral lehet beállítani: ahogy emeljük fölfelé a hengert, úgy növeljük a mélységet. Az eszköz fogyasztása Harmadás Lajos tapasztalatai szerint kiváló, hiszen 
6 cm-en dolgozva mindössze 7 litert, 12-14 cm-en húzva pedig 8,5-9 litert igényelt hektáronként.

Szerző: AgrárUnió ©

  • 15
  • 29
  • 33
  • 35
  • 39
  • 4
  • 40
  • 5
  • LAT-logo
  • amazone
  • benedeczki
  • cont-eco
  • dupont
  • gepkozvetito_logo
  • stihl_logo

Oldalunk cookie-kat ("sütiket") használ. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat. Szolgáltatásaink igénybe vételével Ön beleegyezik a cookie-k használatába. További információ Elfogadom