Mi ez a kék-fehér Zetor?
Traktorok - 2020.05.03
Görög nemzeti színekre fújt traktort készített a Zetor, amely nem sokkal a II. világháború után vetette meg a lábát a délkelet-európai ország piacán. A cseh erőgépeket arrafelé leginkább a gyümölcsösökben használják.
Kék-fehérre festett Zetor Forterrával tiszteleg a cseh gyártó a kereken 65 éves múltra visszatekintő görög kapcsolatai előtt. A balkáni ország különleges piaci viszonyaira jellemző, hogy ez alatt az idő alatt mindössze egyetlen cég, a 70 tagú forgalmazói hálózattal rendelkező Demeter S.A. árusította az erőgépeket. Hat és fél évtized alatt mintegy 34 ezer Zetor talált gazdára Görögországban.
Az együttműködés 1955-ben kezdődött, amikor a mezőgazdaság gépesítése még gyerekcipőben járt a balkáni térségben. Ugyanakkor az ágazat fontos pillére volt a háború után éledező gazdaságnak, és az egyik legnagyobb munkaadónak számított. Ma már a görögök is a nemzetközi trendet követik ezen a téren, hiszen az emberek mindössze 13 százaléka dolgozik az agráriumban.
A Zetor megbízható, strapabíró és olcsó traktorai már a kezdetektől nagy népszerűségnek örvendtek a helyi gazdák körében. Az első évtizedben (1965-ig) 5560 darab erőgép került forgalomba. A görögök a Zetorokat leginkább a gyümölcsösökben használják, délen az olajfaültetvényekben, északon pedig a barackot, narancsot, almát, dinnyét termesztő gazdaságaikban.
Döntött a minisztérium – visszaáll a megszokott működési rendre ...
A jövő meggyültetvényét mutatta be a KITE Derecskén
A gyümölcsfák nyári metszése: A bőséges és egészséges termés ...
Júliusi kerti bakancslista
Áfonyatermesztés házikertben: Útmutató lépésről lépésre
Aszálystratégiák (1. Rész) – Növényvédelem stresszhelyzetben
A málna metszése szüret után: Így készítsd fel a bokrokat a jövő ...
Strip-till művelés Hajdúböszörményben
Az Európai Bizottság 540 millió eurós támogatást nyújt a ...
Magyar szakember az európai ökogazdálkodás élén