Szarvasmarhatartó telepek korszerűsítése
Támogatások - 2016.03.30
Tisztelt Partnerünk!
Ezúton szeretnénk felhívni figyelmét, hogy 2016. március 25-én megjelent a „VP2-4.1.1.3-16 Szarvasmarhatartó telepek korszerűsítése” című pályázati felhívás. Magyarországon az állattartók jelentős része elavult épületekben, korszerűtlen technológiával és magas termelési költségekkel kénytelen dolgozni. A felhívás alapvető célja a szarvasmarhatartó gazdaságok versenyképességének javítása, az ágazat foglalkoztatotti számának növelése és a hozzáadott érték termelésének fokozása új, innovatív és környezetbarát technológiák elterjesztésének támogatása révén.
A támogatási kérelmek benyújtására 2016. május 2-ától 2018. május 2-áig van lehetőség.
Kedvezményezettek köre:
Mezőgazdasági termelő
Termelői csoport, termelői értékesítő szervezet, szövetkezet
Konzorcium
A támogatható tevékenységek köre:
A versenyképesség javítása érdekében építéssel járó technológiák, valamint az állattartáshoz szükséges gépek beszerzésének támogatása
Építéssel járó állattartási technológia kialakítása
Építéssel nem járó, szarvasmarhatartáshoz kapcsolódó eszközök, gépek beszerzése
Az állattartó gazdaságokban az energiafelhasználás csökkentése, az erőforrás-hatékonyság javítása. Épületenergetikai, épületgépészeti és energiaellátást érintő korszerűsítések, felújítások, valamint a megújuló energia felhasználására irányuló technológiák alkalmazása
Energiahatékonyság javítására vonatkozó tevékenységek
Megújuló energiaforrást hasznosító technológiák alkalmazása
A támogatás intenzitás közép-magyarországi régióban 40%, nem közép-magyarországi régiókban 50%.
A támogatás összege egyéni beruházás esetén maximum 500 millió Ft, kollektív beruházás esetén maximum 1 milliárd Ft.
Amennyiben segítségükre lehetünk pályázatuk szakmai elkészítésében, kérem, jelezzék felénk az alábbi elérhetőségek valamelyikén.
Üdvözlettel,
Szabó Alexandra
Pályázati tanácsadó
+36 70/850-9770
szabo.alexandra@emort.hu
* * *
Első Magyar Önkormányzati Vagyon- és Adósságkezelő Kft.
1055 Budapest, Balassi Bálint u. 9-11. IV. em. 3.
Tel/fax: 06-1/302-8011, 06-30/607-7071
email: palyazat@emort.hu
Szerző: Fotó:H Szabó Sándor
Címkék:
Új AMAZONE Teres 300 Onland függesztett váltva-forgató eke
Politikamentes és takarékos működést sürget a NAK ...
A vetőgép műszaki szerepe a sikeres őszi vetésekben
Kitörési pontok 1. rész – Savófehérje
Az MBH Bank csatlakozik a mezőgazdasági termelők megsegítésére ...
Olajfa a magyar kertben: Mediterrán álom, vagy garantált ...
Farmer Expo: a természeti erőforrások felhasználásának új ...
Szója és prémium kalászosok: négy helyszínen mutatják be a ...
Víztakarékos fehérjenövény – Az őszi borsóban rejlő ...
SZÓJA Roadshow 2026 Gyulatanya