Július 14-től újra lehet pályázatokat benyújtani az állattartó telepek fejlesztésének támogatására
Támogatások - 2021.07.16
Az Agrárminisztérium újranyitotta a VP2-4.1.1.-20 kódszámú „Állattartó telepek fejlesztésének támogatása”című pályázati kiírást – közölte Nagy István tárcavezető. Az újranyitást a korábban 2020 őszén pályázható felhívás óriási sikere indokolta, így ismét lehetőség nyílik az állattartók számára nagyobb léptékű beruházások megvalósítására.
Az agrárminiszter hangsúlyozta, a felhívás a már megismert feltételrendszer mellett érhető el, a támogatási intenzitás főszabályként 50%-os, a támogatás összegére vonatkozó feltételek pedig változatlanok: az igényelhető vissza nem térítendő támogatás minimális összege célterületenként eltérően 5 és 100 millió Ft között változik, maximum összege pedig 2 milliárd Ft.
Baromfitartók, sertéstartók, szarvasmarhatartók, juhtartók, kecsketartók, lótartók, nyúltartók, méhészek és még több más gazdasági haszonállattal foglalkozó állattartó számára így ismét lehetőség nyílik új állattartó telepek létrehozására, meglévőek korszerűsítésére, az állattartáshoz kapcsolódó eszközök, gépek beszerzésére. A tárcavezető arra hívta fel a figyelmet, hogy a pályázati kiírás keretében azon támogatást igénylők is részesülhetnek ismét forrásban, akik számára eltérő megvalósítási hely kapcsán már korábban is megítélésre került támogatás.
Az újranyitott felhívás részletei a www.palyazat.gov.hu oldalon ismerhetők meg.
Ha tetszett a cikk regisztráljon az AgrárUnió hírlevélre: https://www.agrarunio.hu/regisztracio
Forrás: AM Sajtóiroda
Címkék: támogatás, pályázat, állattartó telepek fejlesztése
Szója és prémium kalászosok: négy helyszínen mutatják be a ...
Zöldtrágyázás a biokertben: Így javítsd a talajt kemikáliák ...
Vetőmagtermesztéstől a takarmánykeverőig – Az őszi borsó ...
SZÓJA Roadshow 2026 Gyulatanya
Kitörési pontok 1. rész – Savófehérje
Víztakarékos fehérjenövény – Az őszi borsóban rejlő ...
A jövő klímabajnoka a múltból: Miért ültessünk újra ...
A titkos hálózat a kertünkben: Biodiverzitás, amit mi teremtünk ...
Az őszi káposztarepce talajelőkészítésének és vetésének ...
Olajfa a magyar kertben: Mediterrán álom, vagy garantált ...