
Eddig tizenkilenc pályázati felhívás jelent meg a Vidékfejlesztési Programban
Támogatások - 2016.02.19
Mintegy 610 milliárd forint értékben tizenkilenc pályázati felhívást jelentetett meg a Vidékfejlesztési Program (VP) keretében a Miniszterelnökség február 9-ig - közölte Lipők Sándor miniszteri fejlesztési biztos csütörtökön Nyíregyházán.
A megyei önkormányzat ülésén megtartott beszámolójában a biztos emlékeztetett, ez az összeg a 2014 és 2020 közötti uniós programozási időszakban erre a célra rendelkezésre álló 1300 milliárd forintos forráskeret közel felét jelenti.
Elmondta, a Miniszterelnökség idén mintegy 800 milliárd forint keretösszegben hirdet meg vidékfejlesztési pályázatokat. A fennmaradó pályázati forrásokat az éves fejlesztési keretben foglaltak szerint még idén kiírják - tette hozzá.
Lipők Sándor tájékoztatása szerint 2015-ben hét felhívást ismerhettek meg a gazdálkodók több mint 385 milliárd forint értékben, ebben az évben pedig további tizenkét felhívás jelent meg csaknem 225 milliárd forint összértékben. Külön felhívás jelent meg többek között a kertészeti ágazat, illetve az élelmiszeripar fejlesztéseire, de a biztos külön kiemelte a kisüzemek számára megjelent, valamint az agrár-környezetgazdálkodási (AKG) és az ökológiai gazdálkodás fenntartására irányuló (ÖKO) pályázati felhívásokat is.
A VP keretének 80 százalékát kertészeti, állattenyésztési beruházási fejlesztéseire, valamint a gabonatárolók korszerűsítésére fordítják. Emellett megközelítőleg 200 milliárd forint jut az élelmiszer-feldolgozóipar technológiai, erőforrás-hatékonyságot javító és hozzáadott értéket növelő fejlesztéseire - sorolta a miniszteri fejlesztési biztos.
Hozzátette, az állattenyésztés fejlesztési támogatása mintegy 75 milliárd forintot tesz ki, a kertészeti ágazat pedig mintegy 92 milliárd forintnyi összegben részesül.
Lipők Sándor megjegyezte, utóbbi ágazatban a gazdálkodók további forrásokat igényelhetnek még az öntözésfejlesztési, az élelmiszeripari és a kockázatmegelőző beruházásokra fordítható források terhére is.
Forrás: MTI
Címkék:
Lássuk, mi történik azután, ha száj- és körömfájás tüneteit ...

Nézzük, hogy miért/mivel vakcináznak itthon a száj- és ...

A csemezpusztai környezeti katasztrófa - további lépések ...

A nagy távolságok ellenére a túzokok is járnak vendégségbe

Tovább csökkent a mezőgazdaságigép-forgalom

Barkók a kapásokban – Előfordulásuk, fajtáik, kárképeik, ...

Újabb telepeken jelent meg a ragadós száj- és körömfájás

Optimális gombaölőszer-választás a kalászosnövények kora ...

A hamuszürke szárkorhadás az új növénygyilkos

RSzKF-vírus: biztos, hogy meg kell semmisíteni a teljes ...