Folytatódik a területalapú támogatásokhoz kapcsolódó adategyeztetési folyamat
Támogatások - 2015.12.16
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) elindította a 2015. évi egységes kérelem keretén belül igényelt területalapú támogatásokhoz kapcsolódó, úgynevezett második körös adategyeztetési folyamatokat.
Az első körről szóló adategyeztetésre felszólító végzéseket az érintettek az ősz folyamán kapták meg és rendezhették az akkor azonosított területi vitáikat. A második körös adategyeztetési folyamat során azokat az ügyfelek szólítja fel a hivatal, akik helyszíni ellenőrzéssel érintett blokkban igényeltek és a vizsgálatok területi eltéréseket állapítottak meg.
A nyilatkozattételre felszólító végzéseket most is két féle úton kézbesítheti az MVH. Azon gazdálkodók, akik az elektronikus kapcsolattartást választották a kérelmük beadása során, elektronikus levélben kapják meg a végzésüket. Fontos, hogy e termelők a napokban folyamatosan kövessék nyomon elektronikus leveleiket. A többi gazda esetében papír alapon küldte ki az MVH a végzéseket. Fontos megemlíteni, hogy mindkét esetben a kézhezvételtől számított 8 nap áll az érintettek rendelkezésére a felszólítás teljesítésére. Az adategyeztetés csakis elektronikus úton teljesíthető, az egységes kérelem felületén a „W0159 számú egységes kérelem adategyeztetés 2015” elnevezésű elektronikus űrlapot választva.
Az adategyeztetés elvégzésénél kiemelten fontos, hogy a pontosított adatok megadása során a gazdálkodók vegyék figyelembe a valóságban művelt területük nagyságát, valamint a földhivatali nyilvántartásban szereplő adataikat. Nagyon fontos továbbá az is, hogy az adott blokkban érintett gazdálkodók egymással is egyeztessék az adatokat. Ugyanakkor értékes információkat tartalmazhatnak az előző évek esetleges ellenőrzési eredményei, kapott határozatai is.
Szerző: mvh.gov.hu
Címkék:
SZÓJA Roadshow 2026 Gyulatanya
Amikor a befektetés termésben térül meg…
A titkos hálózat a kertünkben: Biodiverzitás, amit mi teremtünk ...
Farmer Expo: a természeti erőforrások felhasználásának új ...
Új AMAZONE Teres 300 Onland függesztett váltva-forgató eke
Olajfa a magyar kertben: Mediterrán álom, vagy garantált ...
A jövő klímabajnoka a múltból: Miért ültessünk újra ...
Vetőmagtermesztéstől a takarmánykeverőig – Az őszi borsó ...
Az őszi káposztarepce talajelőkészítésének és vetésének ...
A vetőgép műszaki szerepe a sikeres őszi vetésekben