
Itt az új AKG-felhívás
Támogatások - 2016.10.24
Szeptember 30-án megjelent az új Agrár-környezetgazdálkodási kifizetés című felhívás, amelynek keretéből a szőlő- és gyümölcsültetvényesek 15 milliárd forintot, a szántófölddel rendelkező állattenyésztők 25 milliárd forintot vehetnek igénybe. Ez joggal válthat ki felháborodást azokból, akiknek gyepterületük és állatállományuk van, és a 2015 végén meghirdetett AKG-támogatásból kimaradtak.
A keretösszeg 40 milliárd forint, körülbelül negyedannyi, mint tavaly. Az összeg várhatóan 500 nyertes pályázatra lesz elegendő. Támogatást az az aktív mezőgazdasági termelő nyújthat be 2016. november 2. és 2016. december 2. között, aki minimálisan egy hektár nagyságú, támogatással érintett szántó- vagy ültetvényterülettel rendelkezik. Az ötéves kötelezettségvállalási időszak 2017. január 1-én kezdődik.
Az összpontszám két fő kategóriából, a tartalmi értékelési szempontokból és a gazdálkodók által válaszható előírások környezeti hozzáadott értékének pontszámából áll össze. Többletpontot jelent, ha az igénylő felső- vagy középfokú mezőgazdasági végzettségű, valamint ha a igazolást csatol a kérelemhez arról, hogy a vállalt kötelezettségeket szaktanácsadó közreműködésével állította össze. Az állattartók számára a horizontális szántó tematikus előíráscsoport esetében a pontszámot növeli, ha a támogatást igénylő 2016. augusztus 31-én rendelkezett legalább 0,7 állategység/hektár ENAR-nyilvántartásban saját tenyészetébe bejelentett állatállománnyal. Az őshonos vagy veszélyeztetett állatfajt tartó pályázók is többletpontra tarthatnak igényt. A felhívásban a MEPAR alapján lehatárolt területi szempontok szintén részét képezik a pontozásnak. Az adott tematikus előíráscsoportba bevitt földterületarányért is járhat többletpont.
A támogatást előíráscsoportonként határozzák meg. Egy hektárra vetített összegének nagysága attól függően változik, hogy a támogatást igénylő az értékelés környezeti hozzáadott értékét meghatározó szempontok közül mennyit vállal be (minimum kettő választása kötelező). Horizontális szántó előíráscsoport esetében a támogatás maximális összege 270 euró/ha/év, horizontális ültetvény előíráson belül az egyéb gyümölcsös kategóriában 723 euró/ha/év, szőlőnél pedig 696 euró/ha/év. A támogatási kérelmek elbírálására várhatóan csak 2017-ben kerül sor, így a gazdálkodók számára ismét nehézkessé válhat a jövő évi gazdálkodás megtervezése
Címkék:
Ügyfélkapu+ élmények – Jó tanácsok átregisztrálás elé

Újabb rovarölő permetezőszer kapott engedélyt Magyarországon ...

Úttörő megoldás az Optigép Kft.-től

Hogyan indítsuk a tavaszi növényeket aszályban

Akár 89,6 millió forint a fiatal gazdáknak!

Mi várható kukorica és cirok fronton?

Egy kockázattal kevesebb – Megújult a közkedvelt starter ...

Egyensúly a szakértelem és a megfizethetőség között

Ragadós száj- és körömfájás járvány kapcsán elrendelt hazai ...

A 21. század gyermekei: kütyü kontra paripa – Lovas fejlesztés: a ...