Amit tudni kell 2025-ben a pályázati támogatásokról!
Támogatások - 2025.05.23
Már a 2024-es év is pályázatokban gazdag időszak volt, 2025-ben pedig sokkal több agrár pályázat jelenik meg: tekintsünk az alábbiakban vissza az előző év tapasztalataira. Cikkünkben Miklovicz Péter, a Gordius Solutions Tender Kft. ügyvezetője több mint 10 éves tapasztalatával összegyűjtötte a tanulságokat, és kifejtette, hogyan lehet most támogatáshoz jutni.
AgrárUnió: Mik a 2024-es pályázati év tanulságai?
Miklovicz Péter: A 2024-es évben már megnyíltak az új KAP keretében kiírt pályázatok, rengeteg támogatás vált elérhetővé, azonban ezeknek a többsége forráskimerülés miatt jellemzően már az 1-2. szakasz után le is zárult, ilyen például az Állattartó telepek fejlesztése pályázat is. Ez főleg azért van, mert a gazdaságok évek óta várnak a Közös Agrárpolitika Stratégiai Tervének pályázataira. A gazdák ebben a pályázati ciklusban rengeteg fejlesztést szeretnének megvalósítani, hatalmas az igény, nagy a pályázati kedv és nagyon sok az érdeklődő. Úgyhogy a népszerűbb pályázatok szinte azonnal, de még a kisebbek is jellemzően hamar, 1-2 beadási szakasz után le is zárulnak, kimerülnek a keretek.
Fontos tanulság, hogy a korábbiakhoz képest a pályázati folyamatok sokkal bonyolultabbak ebben az új ciklusban. A bíráló szervek az első beadásra fektetik a hangsúlyt, akkorra kell időben és hibátlanul elkészíteni a kérelmet. A korábban népszerű hiánypótlási időszakok már csak nagyon ritkán vagy szinte egyáltalán nem elérhető lehetőségek. Már nincs olyan opció, hogy „gyorsan benyújtjuk a kérelmet, és majd később kiegészítjük a fontos dokumentumokkal.” Régen rengeteg pályázatíró dolgozott így, ezek a kérelmek ma már garantáltan elutasításban részesülnek. Ezért is fontos megbízható, alapos és pontos szakértőt választani, aki normálisan elkészíti a kérelmet.
Illetve a fentiekből következik, de kiemelendő, hogy fontos időben elkezdeni a kérelem összeállítását is, ugyanis rengeteg dokumentumra hónapokat várnak a pályázóink. Az ügyintézés lassú, a szakértők − akik ezeket az igazolásokat kiállítják − elfoglaltak és kicsi a kapacitásuk. Például az építési tevékenységekhez 3-6 hónap kell, hogy beszerezze az igénylő a szükséges dokumentumokat. Ez pedig, ha a pályázó az utolsó pillanatban kap kedvet, akkor sajnos lemarad a támogatásról, hiszen kimerül a forrás.
„Semmiképp sem érdemes kihagyni ezeket a lehetőségeket, rég nem volt ennyire sok elérhető támogatás a gazdaságok számára.”
AU: Milyen 2025-ös pályázatokat várhatunk?
MP: Laikusként könnyű elveszni a pályázatok világában, pedig jelenleg is rengeteg elérhető pályázat várja a gazdákat!
A Kertészeti pályázatban akár 35 millió forint igényelhető technológiai fejlesztésre, kertészeti tevékenységhez szükséges eszközök, gépek, illetve a tavaszi fagykár megelőzését szolgáló technológiák beszerzésére.
Újra megnyílt a Fiatal gazda pályázat is, ahol 14,6 millió forint teljesen szabadon felhasználható támogatás plusz akár 75 millió forint kötött felhasználású támogatás igényelhető, így összesen 89,6 millió forint támogatáshoz juthatnak a pályázók. Ráadásul a támogatás intenzitása akár 100 százalék is lehet! A kötött támogatási összeg fordítható állattartási és kertészeti tevékenységre, ültetvénytelepítésre, valamint terménytisztítók, szárítók és tárolók fejlesztésére.
Visszatért a népszerű Mezőgazdasági kisüzemek támogatása pályázat is, amelyben akár 10 millió forint vissza nem térítendő támogatás igényelhető 85 százalékos intenzitással, és összesen két alkalommal, egyenként 25 százalékos előleg is lehívható. Ebben a pályázatban is támogatottak az állattartási és kertészeti tevékenységek, az ültetvénytelepítés, a terménytisztítók, szárítók és tárolók fejlesztése, illetve a mezőgazdasági termékek értéknövelése, a piacra jutást elősegítő technológiai fejlesztést célzó beruházások támogatása (élelmiszer-feldolgozó üzemeknek). Ez a pályázat a kisebb gazdaságoknak kínál lehetőséget, 5000-10 000 euró STÉ-vel rendelkezők pályázhatnak.
Hirdetés
Továbbá nemrég megjelent a Tanyafejlesztési pályázat is, a vidéki térségben található tanyán élő magánszemélyek akár 25 millió Ft vissza nem térítendő támogatást igényelhetnek 80-95 százalékos intenzitással. Támogatott az áram bekötése, a villamosenergia-ellátás fejlesztése, megújulóenergia-, ivóvízellátást szolgáló rendszer kiépítése és a szennyvízkezelő, -tisztító rendszer kiépítése. A kérelmeket 2025. szeptember 3-tól forráskimerülésig lehet benyújtani.
Emellett idén megjelentek a Terménytisztító pályázatok, a Gazdaságátadási pályázat, illetve az Öntözésfejlesztési pályázat is, tehát jelenleg tényleg minden eddiginél több támogatáshoz juthatnak a gazdaságok. Tapasztalataink szerint semmiképp sem érdemes kihagyni ezeket a lehetőségeket, rég nem volt ennyire sok elérhető támogatás a gazdaságok számára.
AU: Milyen tanácsokat adnál a 2025-ben pályázóknak?
MP: Fontos, hogy mindenképp az 1-2. beadási szakaszokat kell megcélozni! Viszont még így is érdemes már a beadás kezdetekor kész, benyújtható kérelemmel rendelkezni. Ez teljes mértékben megvalósítható, ha időben elkezdjük a felkészülést, ezzel is javítva az esélyeken.
Rengeteg ponton szigorították az agrár támogatások igénylését. A kérelem összeállítása is nehéz feladat, de elképesztő mennyiségű dokumentációra is szükség van: szinte minden építészeti-műszaki tervdokumentációt igényel (még a napelemhez vagy a vagyon- és balesetvédelmet biztosító kerítéshez is), ezek pedig több hónapot vesznek igénybe. Ráadásul még a fenntartási időszak alatt is folyamatosak a feladatok, és itt már fennáll a veszély, hogy hibás megvalósítás esetén a teljes támogatás visszafizetésére kötelezhetik a pályázót.
Összegezve: az előzetes felkészülésen és egy jó pályázati szakértőn múlik a pályázat sikere. A szakértő rengeteget tud segíteni abban, hogy a pályázó a támogatás elnyerése után meg is tudja tartani a pénzt, és valóban megvalósítható fejlesztési célokat tűzzön ki maga elé. Manapság sajnos nagyon nehéz megbízható pályázati szakértőt választani, amennyiben megbízható és leinformálható céget keresel, fordulj a Gordius csapatához és garantáltan jó kezekben lesz a pályázatod. AgrárUnió
„Az előzetes felkészülésen és egy jó pályázati szakértőn múlik a pályázat sikere.”
Címkék: támogatás, pályázat, ordius Solutions Tender Kft.
Kettős hatás a nyulak elleni védelemben
Kertészkedés szintet lépve – Miért az emelt ágyás a bőséges ...
GeoLomb termékcsalád – Nitrogén tápelem kiegészítés ...
Újdonságok Szlovéniából. Egyszerűen a legjobb…
A rovarölő szer rezisztencia elkerüléséhez stratégiai ...
Mit tegyünk ha drágul a műtrágya?
Tízéves pécsi tartamvizsgálat - a mikrobiális készítmények ...
DUTRA UH-40 – Szőlőművelő hidastraktor
Elindult a vetés. Készüljünk fel a kukorica gyomirtására!
Itthon csökkent, a világpiacon vegyesen alakult a ...
