Hogyan növeljük a műtrágyák hatékonyságát? – Starter műtrágyázás és baktériumtrágyázás egy menetben

Azzal, hogy a talajbaktérium-készítmények bekerültek az AKG-programba, minden eddiginél nagyobb figyelem kíséri a forgalomban lévő kereskedelmi termékek hatását. 
A talajbaktérium-készítmények használatának terjedése ma már nem kérdés, ugyanakkor olyan termékkörrel állnak szemben a termelők, amelyről – valljuk be – jóval kevesebb ismeretanyag áll rendelkezésre, mint más input anyagokról.


A BactoFil® termékek igen szoros kapcsolatot mutatnak más inputanyagok hatásával, mint például a növényvédő szerek, műtrágyák, hibridek, fajták.
Ismeretes, hogy a szervetlen tápelemek hasznosulási rátája gyenge, nemigen éri el a negyven százalékot sem. Joggal merülhet fel a kérdés, hogy miként lehet ezt fokozni úgy, hogy nem a műtrágyák dózisát növeljük, aminek jelentős talajélet-romboló hatása is van, és meredeken növeli a termelés költségeit bizonytalan megtérülés mellett.
A talajok tápanyag-szolgáltató képessége, termőképessége döntően függ a talaj egészségi állapotától, ami egyenlő a talajban lévő, harmonikus mikrobiális élettel.

Talajbaktérium- és műtrágya- összeférhetetlenség?
A talajéletet visszaadó baktériumtrágyák egyik sarkalatos pontja a keverhetőség. A magas (7%-nál nagyobb) nitrogénkoncentráció ugyanis elpusztítja a baktériumok sejtfalát, így azok a talajba kerülve nem képesek szaporodni és biztosítani az elvárt biológiai hatást. A KITE Zrt. és az AGRO.bio közös fejlesztésében megoldás született! A KITE Zrt. saját fejlesztésű, folyékony starter műtrágyája és az AGRO.bio prémium BactoFil® termékei a megadott dózisban keverhetők és így egy menetben kijuttathatók.

Turbósított starter hatás
A starter műtrágyák „értékét” általában a bennük lévő foszfortartalommal szokták mérni, hiszen a starter hatást főként a mag közelébe kijuttatott foszfor okozza. A KITEstart® FL összetétele 10% nitrogén és 30% foszfor. A BactoFil® termékek a talajba jutva nemcsak jelentősen növelik a műtrágyák hatékonyságát, hanem a vegetáció során legkevesebb 35 kg/ha foszfor és kálium feltárására képesek, a jelentős mennyiségű, 40–80 kg/ha nitrogén megkötése mellett. Ezért a rendszeres BactoFil®-használat mellett érdemes újragondolni a kijuttatott műtrágya tápanyagdózisait.

diagrmutr1

A folyékony technológia előnyei
A folyékony technológia egyszerűsíti az adagolást és precíz kijuttatást tesz lehetővé. Megszűnik a zsákok mozgatásával, bontogatásával járó kényelmetlenség és időveszteség. A folyékony technológia további felbecsülhetetlen előnye, hogy nincs többé dilemma, hogy talajfertőtlenítő szer vagy starter műtrágya kerüljön a mikrogranulátum-szóró tartályaiba. A folyékony forma azt is jelenti, hogy szárazabb időben könnyebb és gyorsabb a tápanyagok hasznosulása, mert kevesebb talajnedvességet igényel, mint a granulátumok.
A KITE Zrt. Hódmezővásárhelyen, öt hektáron állított be kísérletet kukoricában. Hat sorban KITEstart® FL (20 l/ha) + BactoFil® A10 (1 l/ha) kombinációval kezelték a termőföldet. A kijuttatás a vetéssel egy menetben, 40 l víz felhasználásával történt 2015. április 16-án. 2015. június 3-án végzett felvételezéseknél azt tapasztaltuk, hogy a KITEstart® FL + BactoFil® A10 baktériumtrágyával kezelt területen mind a kukorica gyökérzete, mind a fotoszintetizáló levélfelület nagysága jelentősen fejlettebb volt a kontrollterületről (csak KITEstart® FL) származónál. A felvétel jól szemlélteti, hogy a szinergista hatás milyen fejlődési különbséget eredményezett.
Az azonnali starter hatást biztosító KITEstart® mellett a BactoFil® termékek a vegetáció alatt folyamatosan tárják fel a tápanyagokat (P, K) és kötik meg a nitrogént. Emellett növekedési hormont (auxin) és vitaminokat termelnek, mikroelemeket biztosítanak, így a kezdeti gyors csírázást és kelést további erős fejlődés követi. A kombináció konzekvens használata javíthatja a talajszerkezetet, a kolloidrendszert. A talaj vízmegkötő képességének javulása pedig a növények szárazságtűrő képességét fokozza. A BactoFil® termékekben lévő törzsek a tápanyagok feltárása és a nitrogénkötés mellett speciális feladatokat is ellátnak. Ilyen a humifikáció és a cellulózbontás mellett például a kórokozó gombák (például fuzárium, szklerotínia) szaporodásának hatékony gátlása.

Kijuttatás
A BactoFil + KITEStart kombinációt a vetéssel egy menetben, vetőgépre szerelt kijuttatóberendezéssel kell kijuttatni 20 liter KITEStart + 1,0 l/ha BactoFil A10 v. B10 + 40 liter víz kombinációjában. Nagy teljesítményű gépek esetében az ideális eszköz a KITE–JET, kisebb gépek esetében a BactoFil S-JET. Ezekről a KITE, illetve az AGRO.bio szakembereitől kaphat felvilágosítást.

A technológia közös előnyei:
• Erősített starter hatás
• Azonnali és tartós tápanyagellátás
• Mikroelemek biztosítása
• Fonalas gombák (péládul fuzárium) szaporodásának gátlása
• Humifikáció
• Talajszerkezet-javulás
• Pontos adagolás
• Nagy teljesítmény

Felcsúton, a Búzakalász 66 Kft.-nél a BactoFil® B10 starter műtrágyára gyakorolt hatását vizsgáltuk. A termésátlag 140 kg/ha többletet mutatott, ami a 108 ezer forint terményáron számolva 15 120 Ft/ha árbevétel-növekedést eredményezett. A BactoFil® B10 7300 forintos hektárköltségével számolva ez 100%-os megtérülés.

Oldalunk cookie-kat ("sütiket") használ. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat. Szolgáltatásaink igénybe vételével Ön beleegyezik a cookie-k használatába. További információ Elfogadom