
Új hibridek – erős innováció!
Növénytermesztés - 2020.01.17
Hisszük, hogy az RAGT-kukoricák az egész országban jól helytállnak Ahhoz, hogy egy vállalat a mai világban sikereket érhessen el, elengedhetetlen tényező a termékének vagy szolgáltatásának teljes körű ismerete. Nincs ez másképp az RAGT Vetőmag Kft.-nél sem. Sikerünk kulcsa, hogy megbízunk hibridjeinkben, hiszen azok forgalmazását komoly befektetés és még komolyabb fejlesztői munka előzi meg.
Egy hibridet a hazai piacon kizárólag azután lehet megjelentetni, hogy többéves kísérletekben bizonyította kiemelkedő teljesítményét. Az új hibridekkel történő fejlesztési kísérleteinket – értem ezalatt még a demó vagy nagyüzemi tesztelést megelőző kísérleteket – az ország különböző tájegységein állítjuk be. Ennek jelentősége, hogy nemcsak az adott térségre jellemző termeszthetőségi adottságokról, hanem a hibridek országos adaptálhatóságáról is információt kapunk.
Korai éréscsoport
Az idei évben nyolc kukoricahibrid felelt meg a szigorú kritériumoknak és került be az RAGT Vetőmag Kft. 2020-as portfóliójába. Ezekből kettő a FAO 200–300-as, három a FAO 300–400-as és ugyancsak három a FAO 400 fölötti éréscsoportokból került ki. A legkorábbiak a FAO 250–260-as RGT MAXXATAC és a FAO 290–330-as RGT EXXACT (1. kép).
1. kép: RGT EXXACT
A kisparcellás kísérletekben arra az eredményre jutottunk, hogy hét helyszín átlagában a termésszintjük 12,56 t/ha és 12,86 t/ha volt, amihez 17,2%, illetve 16,3%-os betakarítási víztartalom párosult. A hibridek termésszintje arra enged következtetni, hogy mind a kettő inkább a jó kukorica-termőterületekre való. Közepes vagy gyengébb adottságok mellett az RGT MAXXATAC igényesebbnek, míg az RGT EXXACT jobb stressztűrésűnek bizonyult. Külső megjelenésükben eltérés, hogy az RGT EXXACT magas, míg az RGT MAXXATAC alacsony növénymagassággal rendelkezik. Ennek következtében az RGT MAXXATAC kizárólag szemes hasznosítású, az RGT EXXACT viszont már a kettős (szemes és siló) hasznosításban is megállja a helyét. Azonban mind a két hibridről elmondható, hogy intenzív fejlődésüknek és rövid tenyészidejüknek köszönhetően alkalmasak másodvetésre is.
A középérésűek
A középérésűek csoportjából a FAO 310–330-as (2. kép), a FAO 300–340-as RGT HIMALAYAXX és a nagy reményű FAO 370–380-as RGT TEXERO (3. kép) kerül bevezetésre. Mind a három hibridről általánosságban elmondható, hogy a növények alacsonyak vagy középmagasak és kifejezetten szemes hasznosításúak. Hat helyszín átlagában nézve az RGT HIMALAYAXX 12,19 t/ha-ral és 18,3%-os, míg az RGT REAXXION 12,93 t/ha-ral és 17,1%-os víztartalommal került betakarításra.
2. kép: RGT REAXXION
3. kép: RGT TEXERO
Az éréscsoport legkiemelkedőbben teljesítő hibridje mind a tavalyi, mind az idei évben az RGT TEXERO volt (1. ábra). A hibrid országosan 13,78 t/ha-os termésmennyiséggel és 18,6%-os átlagos víztartalommal került betakarításra. Ezzel az eredményével 39 hibrid termésátlagát tekintve 106,6%-os terméselőnyt szerezve maga mögé utasította azokat a magas piaci résszel rendelkező és közkedvelt konkurens hibrideket, amelyek a kísérletben kontrollként szerepeltek. Az RGT REAXXION és RGT TEXERO már azokhoz a stressztűrő hibridekhez tartozik, amelyek szélsőséges környezeti adottságok mellett is stabilan megállják a helyüket.
Hosszabb tenyészidejű kukoricáink
A három hosszabb tenyészidejű hibrid a FAO 430–470-es, kettős hasznosítású (szemes és siló) RGT EXXEMPLAIR, a kifejezetten silóhasznosítású, FAO 450-es RGT SIRENIXX és a FAO 500–540-es, szemes hasznosítású RH 18052. Mind a három növény robusztus termetű, és jó korai fejlődési eréllyel rendelkezik. Míg az RGT EXXEMPLAIR és RH 18052-es hibridek 13 t/ha feletti és 21,2-22,5%-os betakarítási eredményeikkel emelkednek ki, addig az RGT SIRENIXX nagy hozamú zöldtömegével és kimagasló beltartalmi értékeivel került az RAGT portfóliójának reflektorfényébe.
Az RAGT portfóliója (4. kép) – köszönhetően az erős innovációs tevékenységnek – minden évben több újdonságot és hozzáadott értéket hoz az arra nyitott termelőknek. Legyen Ön is partnerünk ebben!
4. kép: RAGT - kukoricaportfólió
RAGT – a másik út a sikerhez!
Szemerits Balázs
Fejlesztőmérnök

Dúl a vihar az AÖP programban felhasznált növény- és ...

Aggasztóan nő az aflatoxinos kukorica aránya a magyar piacon, ez ...

Bajban lehetnek a vetőburgonya termesztők

Milyen az igazi, hamisítatlan mádi bor?

Szarvast gázoltak az autópályán, videón egy hasonló rémisztő ...

16 éveseket még nem kellene traktorkormány mögé ültetni – vita ...

51 km/h-nál tényleg megbüntet a rendőr?

Kútügy: törvénytervezet a törvénymódosításra

Ha bolond, ne szedjék le: innen ismerhető fel a májusi pereszke
