Makrofomina itt, ott, mindenhol

A makrofominás megbetegedést a napraforgótermesztésben már régóta komoly ellenfélként emlegetjük és ez történik a cukorrépatermesztésben is. De, látva az utóbbi évek történéseit, fel kell tennünk a kérdést, vajon kellő súllyal kezeljük-e a kukoricában vagy a szójában való megjelenését?

Milyen gombabetegség a makrofomina, avagy hamuszürke szárkorhadás, tudományos nevén Macrophomina phaseolina? Trópusi eredetű kórokozó, amely a meleg égtájakon világszerte jelen van a szántóföldeken. Ez igaz hazánkra is, évtizedek óta itt van már velünk, az ország száraz régióiban nagyon régen számolni kell károkozásával. Jelenléte azért vált ennyire égető problémává, mert éghajlatunk változása egyre gyakrabban elégíti ki a gomba melegigényét, fertőzése ugyanis összekapcsolható a hőhullámokkal és szárazsággal. Ezek minél extrémebbek, azaz minél forróbb és csapadékszegényebb az évjárat, annál nagyobb fertőzésének a veszélye. De ez már nem csupán a gomba igényein, hanem az agyonstresszelt növény ellenállóképességén, leginkább annak hiányán is múlik. A fenti körülmények az utóbbi években mind gyakrabban válnak országossá, így a kórokozó olyan országrészekben is gondot okozhat, ahol azzal eddig nem kellett számolni. A kórokozó tápnövényköre óriási, abban termesztett növények és gyomok egyaránt megtalálhatók. Mely kultúrnövényt fertőzhetik?

A makrofomina a kalászos gabonák kivételével számos szántóföldi növényünket is fertőzheti, így a napraforgót, a kukoricát, a szóját, a cukorrépát, a cirkot, elvileg még a repcét is, azonban annak vegetációs ideje elkerüli a kórokozó számára kedvező körülményeket. Nézzük a két legfontosabb növényünket!

Hirdetés

A makrofominás megbetegedés számos fontos szántóföldi növényünket veszélyezteti, így a napraforgót, a kukoricát és a szóját is

A makrofomina napraforgóban

A makrofomina károkozása a napraforgóban a legismertebb. A napraforgó aszálytűrő növényként ott válik hangsúlyossá a vetésszerkezetben, ahol a gyakori csapadékhiány miatt kiemelkedő fontosságú az általa nyújtott termésbiztonság. A gomba azonban pontosan az ilyen körülmények között találja meg életfeltételeit, ezért nem véletlen, hogy károkozása először e térségekben és e növény esetében vált látványossá. Fertőzése már korán – akár csírakorban – megtörténik, azonban tünetei csak a virágzást és terméskötődést követően válnak láthatóvá. Elsőként turgorvesztést láthatunk, a növények hervadnak, lankadnak (1. kép).

1. kép: A hervadó növények a makrofominás fertőzés első tünetét mutatják

Eleinte ez még akár aszálytünetnek is betudható, mivel az első tünetek a leggyakrabban a rosszabb vízgazdálkodású, gyorsabban melegedő táblafoltokon jelennek meg. A helyzet akkor válik egyértelművé, amikor a kezdeti tüneteket nagyon gyors, sokkszerű növényelhalás követi. Az életfolyamatok leállnak, a növény levelei leszáradnak, a szár barnul, a tányérkezdemény beszárad, a kaszatok aprók maradnak, gyakran léhák. A beteg növények talaj feletti szárrészét megvágva apró, sötét színű mikroszkleróciumoktól szürke bélszövetet (2. kép) látunk.

2. kép: Szürke bélszövet, benne a kórokozó apró, sötét színű kitartóképleteivel

A kórokozó fertőzése egyes évjáratokban annyira erőteljes, hogy akár táblaszintű növénypusztulást is okoz (3. kép), ezért nem vitatható, hogy mára a napraforgó legjelentősebb gombabetegségévé vált.

3. kép: Makrofomina táblaszintű fertőzése napraforgóban

A makrofomina kukoricában

A makrofominás megbetegedés a kukoricatáblákon is megjelenhet. Fertőzésének mértéke jelenleg nem ismert, átfogó, országos szintű kutatás e témában nem ismert, de annak szintje szinte biztosan magasabb, mint az elsőre feltételezzük. A kukorica jellemzően már korán, akár csírakorban megfertőződik. A kórokozó jelen van a növényben, de a tünetek csak később, a nagy víz- és energiaigényű virágzás és terméskötődés időszakát követően jelennek meg. Ez szorosan összefügghet a környezeti körülményekkel! Az ilyenkor már gyakori magas hőmérséklet és csapadékhiány stresszhatást jelent a kukorica számára, ugyanakkor kedvez a gombának, amely kihasználja a növény gyengült állapotát, gyorsan kolonizálja a szöveteket, gátolja a vízellátást, ezáltal kialakulnak a tünetek, a turgorvesztés, a levélszáradás, majd a sokkszerű növényelhalás. Ez a táblán gyakran foltszerűen történik, általában igazodva a könnyebb szerkezetű, gyorsabban melegedő, egyben rosszabb vízellátású táblafoltokhoz. A fertőzés biztos beazonosítására a kukorica esetében is van lehetőség. A fertőzött tövek alsó egy-két szártagja ujjal összenyomható, később ezek bélszövetében megjelennek az apró, sötét színű mikroszkleróciumok, amitől az szürkévé (4. kép) válik.

4. kép: A kukorica szürkés színezetű bélszövete egyértelmű jele a makrofominás fertőzésnek

A szár gyengülése egyes esetekben szártöréshez (5. kép) vezethet, ami jellemzően a cső alatti szárrészen történik meg, jelentős betakarítási veszteséget okozva.

5. kép: Makrofominás fertőzés miatt kialakuló szártörés kukoricában

A makrofominás megbetegedés biztosan velünk lesz még hosszú időn át, ezért meg kell tanulnunk együtt élni vele, de közben aktívan kell keresnünk a fertőzését mérséklő megoldásokat.

Védekezés a makrofominás fertőzéssel szemben

Elsőként vegyük a vetésváltás, vetésforgó kérdését. A kórokozó rendkívül sok tápnövénnyel rendelkezik, ezek között a korábbiakban említett kultúrnövények mellett számtalan gyomnövény is szerepel. Ezért kijelenthetjük, hogy vetésváltással nem kezelhető a makrofomina-probléma. Ez már csak azért sem működik, mert a gomba kitartóképletei, a mikroszkleróciumok a talajban évekig (átlagosan 6-8 év) életképesek maradnak. Ezért egy erős fertőzéssel és így tömeges mikroszklerócium-képzéssel járó év után, ha fokozatosan csökkenő mértékben is, de a terület hosszú éveken át fertőzőnek tekinthető.

Ami a növényvédelmet illeti, jelenlegi ismereteink szerint a makrofomina elleni védekezésben nem áll rendelkezésünkre hatékony megoldás. Általánosságban, a gombaölő hatóanyagok rosszul, vagy inkább semennyire sem szállítódnak a gyökér irányába, így még a felszívódó tulajdonságúak sem jelentenek megoldást. Segíthetnek viszont a talajkezelésre szolgáló mikrobiológiai készítmények, amelyekkel kapcsolatban több biztató próbálkozásról is hallani.

Mint sok más kórokozónál, a makrofomina esetében is fontos kérdés az alkalmazott talajművelési technológia. Sajnos a sok szempontból előnyös forgatásnélküli talajművelés ebben az esetben ellenünk dolgozik. A talaj felső rétegében leforgatás hiányában felhalmozódó fertőzött növényi maradványok óriási mikroszklerócium-tömeget tartalmaznak, amely miatt növényeink fertőződésének valószínűsége drasztikusan megnő. Ilyen körülmények között a szármaradványok lebomlása is lelassul, amely a szaporítóképletek hosszabb távon való fennmaradását is segíti. Ugyanakkor a szántásos művelés sem jelent tökéletesen biztos megoldást a fertőzés elkerülésében, de veszélyét mérsékelheti.

Látható, hogy több, más esetben hatékony védekezési lehetőség a makrofomina esetében nem működik. Milyen lehetőségünk marad egyáltalán? Az egyik legfontosabb termesztett hibridjeink megfigyelése, melyek hogyan teljesítenek az évek során. Ugyanis egyértelműen léteznek olyan fogékonyságbeli különbségek, amelyek kihasználhatók. Általánosságban a nagy gyökértömeget nevelő és jó stressztűrő képességű hibrideket érdemes keresnünk.

Az egyik legfontosabb – közvetett – védekezési lehetőségünk az állományok stresszelődésének elkerülése. A makrofomina mindig erősebben fertőzi és súlyosabban károsítja a stressztől szenvedő állományokat. Természetesen a környezetből érkező stresszhatásokat nincs lehetőségünk teljes mértékben elkerülnünk. Azonban legalább a technológiai okokból fakadó hatásokat kerüljük el! Nem kell nagy dolgokra gondolni, csak olyanokra, hogy kerülni kell például a hideg talajba történő vetést, kerülni kell az olyan gyomirtószer-kombinációk (így napraforgóban tribenuron-metil+szelektív egyszikűirtó együttes kijuttatása) alkalmazását, amelyek stresszhatást okozhatnak. E hatás alatt nem mindig a levélsárgító és -pusztító fitotoxicitásra, hanem például a nem túl szembetűnő, a fejlődést, főként gyökérnövekedést gátló hatásra kell gondolni. Általánosságban nézve a technológiánknak támogatnia kell állományunk intenzív, egyöntetű növekedését és fejlődését.

A makrofominás fertőzés hosszabb távon is biztosan itt lesz velünk, meg kell tanulnunk együtt élnünk vele. Esetében is igaz, hogy nem egyetlen technológiai elem alkalmazásától kell várnunk a megoldást, hanem termesztéstechnológiánk egészének alakítása adhat segítséget fertőzésének mérséklésében.

Szerző: AgrárUnió