Az articsóka – Gyümölcs és zöldség kultúrák új lakói 1. rész

Az articsóka nagyüzemi termesztéséről még nem beszélhetünk, de egyre gyakoribb megjelenése a privát (és a konyha-) kertekben, ezen keresztül a termelői piacokon jelzi, hogy hazai élelmiszerként (gyógynövényként) való széles körű befogadása már javában folyamatban van. A kísérletező kedv persze az éghajlatunk megváltozására adott érthető válasz is.

Articsóka-történet

Észak-Afrikában őshonos, termesztése korán általánossá vált a Földközi-tenger térségében: már az európai ókori nagy kultúrák majd’ mindegyikének lakói fogyasztották, gyógyító célokra is használták, termesztették. Manapság is Olaszország, Egyiptom és Spanyolország a dobogósok világszinten a termesztésében, az exportját tekintve. A fészkesvirágzatúak rendjébe tartozó őszirózsaféle szabadföldi magvetéssel, palántaneveléssel egyaránt szaporítható. Megfelelő körülmények mellett 3-4 évig terem.

Az articsóka fogyasztható része, az articsókaszív keresztmetszete

Olaszparéj, más írásmódban olasz paréj – így is nevezték évszázadok óta. Legalábbis a lexikonok úgy tartják, hogy Méliusz Juhász Péter református lelkész Herbárium című könyve óta ezen a néven is ismerjük a növényt. A Mélius-féle mű, egyben az első magyar orvosi füveskönyv először 1578-ban jött ki nyomtatásban. A könyvben az ilyen-olyan növényekkel kapcsolatban megállapított jellemzőket, hatásokat átvették a későbbi gyógyászati jellegű írásművek is. Az articsóka (Cynara cardunculus var. scolymus) elsősorban gyógynövényként vált ismertté a hazai kertkultúrában, illetve a vállalkozóbb kedvű gazdagok díszkertjeiből mint dekoratív növény indult hódító útjára. Magas termete, zöldeskék szeldelt, filces-szőrös levele, a lilás-kékes, elhúsosodott virágzati tengelye és fészekpikkelyei, majd az ökölnyi méretű lilás fészekvirágzata valóban megragadják a tekintetet. A szépség persze ízlés kérdése, erről árulkodik a magyarított neve: „paréj”-sága (gyomnövények általános megnevezése) tükrözi, hogy közmegegyezés nem volt abban, hogy ez bizony egy dekoratív növény, az „olasz” előtag pedig arra utal, hogy elődeink szerint közvetlenül honnan érkezett/érkezhetett. Régi növény tehát, de sokáig inkább kuriózum volt. Az étkezéskultúrában jelentős szerepet az olasz konyha általános térhódításával töltött be, továbbá az egyre enyhébb telek is kedveznek étkezési célú elterjedésének.

Hirdetés

Mit adhat nekünk?

Legyen szó étkezésről, gyógyászatról: a zöld/bordó színű zsenge bimbó egy kis része, az elhúsosodott virágzati tengely és fészekpikkelyek töve, azaz az articsókaszív adja a növény kulináris és orvosi értékét.

Az étkezéskultúrában jelentős szerepet az olasz konyha általános térhódításával töltött be, továbbá az egyre enyhébb telek is kedveznek étkezési célú elterjedésének.

Gyógyászati szempontból vizelethajtó hatásúnak, féreghajtónak írják (mert magas a sav-, káliumsó- és flavonoid-tartalma), illetve hatásos a sárgaság ellen is. Az emésztésre szintén jó hatással van: fő hatóanyaga a cinarin, ami az epeműködést serkenti, így a májműködést is fokozza. A belőle készített articsóka-kivonatot krónikus epehólyag-gyulladás és az epehólyag rendszertelen összehúzódásának kezelésére ajánlják. A máj méregtelenítését segíti a magas antioxidáns-tartalom. Fontos megemlítenünk még az articsóka inulin hatóanyagát. Mivel az inulin vízben oldódó, nagyméretű növényi rost, ami az emberi szervezet számára emészthetetlen, így tápanyaga lehet hasznos bélbaktériumoknak, plusz gátolja a kártékony baktériumok megtapadását a bélben. Ezen felül természetes cukorpótló, lebontásához nem szükséges inzulin, nem növeli a vércukorszintet, segíti a vércukorszint-ingadozás megelőzését.

Ételként párolva, blansírozva, grillezve, olajban eltéve, savanyítva fogyasztják elsősorban az articsókaszívet. Ízben, textúrában leginkább a spárgához hasonló karakterű.   

Termesztése:

Fény-, víz- és tápanyagigényes, évelő növény. Jól tűri a nyári meleget (noha 25-28 °C körül érzi igazán jól magát), az enyhe teleket − a mínusz 4-5 Celsius-fokot még − tolerálja, de a kemény fagyokban elpusztul. A napos, meleg helyeket, és a félárnyékot is kedveli, árnyékban viszont nem fejlődik ki a virágzat. Az enyhén savas (6-6,8 pH), tápdús, jó vízlevezetésű talajt kedveli – a magvetése, palántázása előtti komposztálást, istállótrágyázást meghálálja. Mulcsozással pedig biztosítható, hogy a talaja ne száradjon ki. Ugyanis az öntözésére figyelni kell: nem szabad kiszáradni hagyni a talajt, de a pangó vízzel fokozottan vigyázni kell, mert hamar rothadás áll be. Az articsóka erős főgyökeret növeszt, de kiterjedt mellékgyökérrendszerről esetében nem beszélhetünk, így különösen fontos az állandóan nedves talaj (innen a mulcsozás javallata).

Ültetésmódok közül szóba jöhet a szabadföldi magvetés:

• április közepén, egymástól úgy 80-100 cm-re kialakított fészkekbe
• 1 fészekbe 3-5 db mag kerül, 2-3 cm mélyre
• csírázás: magvetés után 2-3 hét elteltével
• 2-3 leveles állapottól egyelni kell a fészkeket úgy, hogy csak 1 növény maradjon fészkenként – a növény erőteljes növekedésű, bokrosodó, nagy a térigénye!

A legelterjedtebb ültetési mód a palántanevelés:

• a magok vetése szemenként, palántázó ládába, tápdús földbe február folyamán történik (csírázáshoz 15 °C-ot feletti hőmérséklet szükséges)
• kelés után (2-3 hét) kicserepezésüket végezzük el, növényenként (persze, lehet közvetlenül cserepenként is magot vetni)
• a kb. 20 cm magas palánták május közepétől ültethetők ki szabadföldbe
• a tőtáv 80-100 cm

Ültetésre kész articsókapalánta

Az articsóka évelő, 4-5 évig „aktív” növény, akár tőosztással is szaporítható:

• kifejlett, legalább 2 éves növény legyen
• a szétválasztandó tövek mindegyike rendelkezzen min. 2 levéllel és megfelelő gyökérzettel
• a művelet tavasszal (leginkább április) végezhető el

A hazai körülmények között az articsóka az első évben gyökérzetet növeszt és leveleket hajt, és csak a második évben jelennek meg a virágzati szárak Ugyanakkor fontos megjegyeznünk, hogy a kiültetett palánták már az ültetés évében fejleszthetnek virágszárat! Viszont a virágzáshoz hideg-hatás (vernalizáció) kell (kb. 10 °C alatt hőmérséklet, de nem fagy)!

A növény virágzásban

Az első év után – a vegetatív részek kifejlődését követően – következik a termesztés legkritikusabb része: a teleltetés:

• a töveket kupacoljuk fel 25-30 cm-es magasságban
• mínusz 4-5 fokig bírja takarás nélkül, de ennél hidegebb időben takarni kell: a legmegfelelőbb, ha falombbal letakarjuk a növény alsó részét/tövét, és e fölé szalmát halmozunk

A második a generatív részek kifejlődésnek éve, ekkor jelennek meg az ehető articsókaszívek. A legkorábbi szívek szedése júniusra várható, és folyamatosan jönnek az újabbak, egészen őszig (akár október elejéig is). Szüret nélkül a virágzás már július közepe-végén elindul (a beporzók igen kedvelik). A fagyok előtt érdemes a gyengébb hajtásokat is leszedni: ezek is fogyaszthatók még.

Egyetlen tő 3-4 éven keresztül biztosít „termést”, azt követően új töveket javasolt ültetni, mert az articsóka gyökere évről évre vastagodik, fásul, majd a tő közepe fokozatosan elhal.

Fény-, víz- és tápanyagigényes, évelő növény. Jól tűri a nyári meleget, az enyhe teleket. A mínusz 4-5 Celsius-fokot még tolerálja, de a kemény fagyokban elpusztul.

Betegségei

Ellenálló növény, de vírusos betegségekkel (például Articsóka látens vírus; Articsóka tarka fodrosodás vírus; Articsóka kaliforniai látens vírus; Articsóka levéltörpülés vírus – utóbbi a levélen okoz sárguló, klorotikus foltokat, illetve törpenövekedést), baktériumos betegséggel (például, ritkábban ervíniás hervadás) egyaránt számolni lehet esetében. Az előbbinél a vadon termő rokon fajoktól fontos a távolságtartás (például sáfránybogáncs, gyapot bogáncs), mert fertőzésveszélyt okozhatnak. Továbbá a kémiai védekezést tekintve csak preventív jelleggel elképzelhető az inszekticides védekezés, viszont, ha már megtörtént a fertőzés, akkor nincs igazán mit tenni. A ritkább baktériumos betegségek esetében azt tapasztaljuk, hogy a beteg tő kókadozó, a száron feketés-vizenyős folt jelentkezik, illetve gyűrűs elfeketedés látszik. A vizenyősség fokozódik, a növény elpusztul. Általában pangó víz jelenlétében érkezik a betegség. Mechanikus védekezésben a beteg tövek elpusztítása segíthet megelőzni a terjedést (és persze a pangó víz elvezetése), kémiai védekezésben (a fertőzés nagyon korai szakaszában) réztartalmú szerek alkalmazása javasolt.

Ellenálló növény, de vírusos betegségekkel, baktériumos és gombás betegséggel egyaránt számolni lehet esetében

A gombás betegségek közül a botrítiszes betegséget kell megemlítenünk. Tünetei változatosak, de a leggyakoribb a bimbó- és virághervadás, ám előfordul hajtáshervadás is, mindegyik vizenyős foltok, „összeesések” tünetével kísérve. Hatásos lehet a biológiai védekezés ellene (Trichoderma gomba), kémiai szerek esetében pedig a fungicides hatóanyagú szerrel történő permetezés lehet megfelelő.

Hirdetés

Lisztharmat is fertőzheti az állományt. A levél felületén kezdetben kisebb átmérőjű (mm), majd fokozatosan nagyobbodó sárgás (gyakran áttetsző) foltok, a fonákon apró dudorok és halvány szürkés konídiumtartó gyep láthatók. A levelek idővel kanalasodnak. Fizikai védekezésben a beteg leveleket megsemmisítése lehet hatásos, kémiai védekezésben például a penkonazol hatóanyagú fungicidek segíthetnek. 

Articsókamező, Pleubian településen (Dél-Franciaország)

Szerző: AgrárUnió