Az év utolsó virágja, a krizantém
Kiskert Kárkép - 2022.10.29
Mindenszentek ünnepén és halottak napján hagyomány, hogy felkeressük az eltávozott szeretteink sírjait és krizantémmal díszítjük. Nemcsak azért választjuk ezt a növényt erre a célra, mert éppen a megfelelő időpontban virágzik, de azért is, mert vázába helyezve több hétig is megőrzi a pompáját.
Ebben az időszakban mindenfelé krizantémárusokkal lehet találkozni. Rengeteg szín- és virágzatformában elérhető, nem győzünk belőle válogatni. Magyarországon több ezer kertész és család foglalkozik a termesztésével, amely cseppet sem könnyű feladat. Több vírus és betegség megtámadhatja, a legveszedelmesebb gombabetegsége pedig a fehérrozsda, amely ellen a védekezés csak nagy körültekintés mellett megoldható. Emellett imádják a krizantémot az atkák, tripszek, de a levéltetvek is. Megvédeni ezt a növényt a károsítókkal szemben nem egyszerű feladat, ezért értékeljük a termesztők gondos és kitartó munkáját, de akár mi is felnevelhetjük a krizantémot.
Hogyan neveljünk saját krizantémot?
Ha kisebb állományt állítunk elő, akkor kisebb az esély a megfertőzésre. Jó szerkezetű, szervestrágyával, komposzttal ellátott talajban, félárnyékos helyen, megfelelő öntözés mellett, gyommentesen tartva a krizantém jól fogja érezni magát, így az otthonunkban megtermelt virágokat vihetjük ki a temetőbe a szeretteinknek. Az elnyílt virágokat mindig távolítsuk el, hogy az újabbaknak teret adjunk. A krizantém évelő növény, azonban a telet csak takarással tudja átvészelni nálunk. A metszését mindig tavasszal végezzük el. A cserepes krizantémot télen helyezzük hűvös, de fagymentes helyre.
Érdekesség, hogy a krizantém virágja kiváló alapanyag megfázásos tünetek enyhítésére, emésztési problémákra, gyulladásos tünetek kezelésére, de salátába téve ételízesítőként is megállja a helyét.
Címkék: krizantém, halottaknapja, mindenszentek, kert, dísznövény, dísznövénykert
Egy év alatt 57 százalékkal emelkedett a málna termelői ára
A PGR új arca – modern, felhasználóbarát felület a megszokott ...
A hőség árnyékában az agrárium
Somogy vármegyei házisertés-állományban igazolta a Nébih az ...
Az alaptrágyázás a repcetermesztés kulcsa
Gránátalma a házikertben - Ültetése, gondozása és nevelése ...
Lépfenét igazolt a hatóság Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében
Újvilági csavarféreg: Öt tény a növekvő állategészségügyi ...
A titkos hálózat a kertünkben: Biodiverzitás, amit mi teremtünk ...
Zárd üvegbe a nyarat: Útmutató az otthoni aszaláshoz és ...