Mit tehetünk a bosszantó vízhajtásokkal?

Vízhajtás alatt azokat az adott évi hajtásokat értjük, amelyek a korona belső részeiben lévő rejtett rügyekből, hosszú ízközzel, többéves részen hajtanak ki, felfelé törnek és nem teremnek gyümölcsöt. Ebből következik, hogy a vízhajtással teli fák erőteljesen növekednek. Ha erős, vagy túlzott metszésben is részesülnek, akár több éven át nem teremnek, vagy csak igen kevés gyümölcsöt hoznak. Az erőteljes metszés következtében – elsősorban az alma- és körtefáink – fokozott vízhajtásképzéssel reagálnak. A vízhajtásokat természetes válaszreakcióként értelmezhetjük, hiszen az erős metszés sok sebzéssel jár. A sok seb gyógyulásában, a tápanyag sebek körüli áramlásában és a napfény energiájának befogásában a vízhajtások fontos szerepet töltenek be. Azonban, ha ritkítatlanul meghagyjuk valamennyit a koronában, nagyon gyorsan bezárhatjuk és beárnyékolhatjuk általuk a koronát.

A metszés során van néhány alapszabály, amit figyelembe kell vennünk ahhoz, hogy az ilyen fákat ismét egyensúlyi állapotba hozhassuk. Az első ilyen tényező a metszési időpont helyes megválasztása. Amennyiben a tél folyamán távolítjuk el a vízhajtást, az alapi részen mindig lesz legalább két hajtásrügy, ami fényhez jutva a következő vegetációban potenciálisan kihajt. Tehát egy nemkívánatos elágazás helyett immár kettő hajtás növekszik az adott pontból. Ha ezeket ismét csak a téli időszakban távolítjuk el, hatványozzuk a vízhajtások számát és a munka mennyiségét.

Fényellátottság, gyümölcsminőség

A vízhajtások nagy száma okozhat további problémát is. Egyrészt rontja a korona belső részeinek fényellátottságát, csökkenti a produktív, napfény által megvilágított termőfelületet. A felfelé törő elágazások be is zárják a korona belső részeit a vegetációban, ott páradúsabb, melegebb mikroklíma alakulhat ki, ami növényvédelmi szempontból kedvezőtlen. A kevésbé átszellőző koronában a levélfelület lassabban szárad fel, így növeli a gombás fertőzések kockázatát. A növényvédelem hatékonysága is romolhat, hiszen a függőlegesen felfelé törő vízhajtások felfogják a permetlevet, nehezebb elérnünk a fa belső részeit, s fennáll a fertőzési források fennmaradásának veszélye.

Ha sok vízhajtásunk, sőt az azokból származó fattyúvesszőnk is van, akkor érdemes több évre tervezni a megújítást

A vízhajtások a gyümölcs minőségére is kedvezőtlenül hatnak, hiszen versengés folyik a hajtáscsúcsok és a gyümölcskezdemények között a tápanyagokért. Elsősorban a sejtek szilárdságáért felelős kalcium (Ca) érintett ebben, amelynek hiányában a gyümölcsök szüret után rosszabbul tárolhatók, megjelenhetnek a keserűfoltosság (stippesedés) apró, barna, szivacsos, besüppedő foltjai a tárolás során rajtuk, ami rontja a gyümölcs értékét.

A jó metszés

A már a fán lévő vízhajtások számos esetben korábbi évekből származó metszési hibák eredményei. Ha a metszés során az elágazásokat nem ritkítjuk, hanem visszametsszük, vagy erőteljes csonkokat hagyunk meg, a növekedést fokozhatjuk. Ugyanez a hatás várható, ha a felfelé törő elágazások vannak túlsúlyban a laposabb szögállásúak helyett.

Hirdetés

A vízhajtások eltávolítására a legmegfelelőbb időpont a május. Ekkorra a vízhajtásokat már meg tudjuk különböztetni, hiszen néhány hét alatt 20-30 cm-t növekedtek, felfelé törnek. Viszont ekkor még gyengék, nem fásodott meg a kérgük és igen könnyű őket kézzel, tövestől kitépni. A tépésnek előnye, hogy a csavaró-tépő mozdulattal az alapi rügyeket is el tudjuk távolítani, míg metszőollóval nem tudnánk annyira közel vágni a hajtás alapjához, hogy ezeket a rügyeket is ki tudjuk venni. Számos esetben azonban még az alapi rügyek ekkorra ki sem fejlődtek, tehát nincs veszélye az új növekmények kialakulásának a jövőben. További érv a májusi tépés mellett, hogy a tépett sebek ekkor az intenzív nedvkeringés miatt sokkal gyorsabban gyógyulnak, mint a téli metszés során ejtett sebek.

Metszés helyett májusban kitépni is lehet a vízhajtásokat: a tépett sebek az intenzív nedvkeringés miatt gyorsabban gyógyulnak, mint a téli metszés során ejtett sebek

Gyakori hibaforrás, ha a számos vízhajtást egy koronából egyszerre távolítjuk el. Az erőteljes, sőt túlzott mértékű metszésre a fa fokozottabb növekedéssel reagál, vagyis ahelyett, hogy megnyugtatnánk a fát és a vegetatív és generatív folyamatok közötti egyensúly felé fordítanánk, inkább egy vegetatív spirál felé tereljük. Amikor nyugalmi állapotban metszünk, a gyökérzet még nem szállít vizet és a benne oldott tápanyagokat a korona felé. Az előző vegetáció során a gyökérzetben elraktározott hormonális információk alapján a gyökérzet egy adott méretű koronatérfogat ellátására rendezkedett be. A mélynyugalmi állapot megszűnésével a fában először a gyökérzet aktivizálódik, már 7-9 ^oC-os talajhőmérséklet elérésénél. Ekkor még a koronában nem látjuk a vegetáció megindulásának jeleit. Amennyiben télen erőteljes metszésben részesítjük a fát, arról a gyökérzet ekkor még mit sem tud. A korona víz- és tápanyagigényét szabályozó hormonális jel csak a rügyfakadást követően érkezik vissza a hajtáscsúcsoktól a gyökér irányába. Amíg ez megtörténik, a gyökér folyamatosan a korábbi információk alapján dolgozik, s jóval nagyobb mennyiségű tápanyagot szolgáltat a korona irányába, mint amire a csökkent koronatérfogatnak szüksége van. Ennélfogva elkerülhetetlen az erőteljes hajtásnövekedés. Ráadásul az erőteljes metszéssel a koronába fényt engedünk, ami a korábban fényhiány miatt ki nem hajtó rügyek megindulását teszi lehetővé. A téli időszakban „leborotvált” vízhajtások alapi részén található alvó rügyek különösen a fa felső harmadában nagyon könnyen újra növekedésnek indulnak.

Szintén nem javasolt az sem, ha valamennyi vízhajtást meghagyjuk és visszametsszük, vagy félbevágjuk. Ekkor az a reakció valószínű, hogy mind elágazik, darabonként 2-3 újabb hajtást hoz a felső rügyekből. A korona már árnyékos részei tovább sűrűsödnek, az alsó részek pedig felkopaszodnak, sorvadásnak indulnak ezáltal. A növekedési pontok számát megtöbbszörözzük, s így a gyümölcsminőség romolhat, stippesedés vagy felhígult, rosszul tárolható gyümölcsök fejlődnek ki.

Több évre tervezz!

Mit tehetünk tehát? Amennyiben már számos vízhajtásunk, sőt a következő évben ezekből származó fattyúvesszőnk van, érdemes több évre tervezni a megújítást. Soha ne távolítsuk el egyszerre, hanem felezzük, sőt harmadoljuk el a vízhajtások számát és egyszerre csak egy részüket távolítsuk el tőből. A keletkező új növekményeket májusban tövestől kicsavarhatjuk, megszüntetve így az azt követő évre az újabb növedékeket. A megmaradó fattyúvesszők közül néhányat, elsősorban azokat, amelyek nem függőlegesen, hanem inkább pici szögben kifelé irányulnak a koronából, visszametszhetünk. Ügyelnünk kell arra, hogy ezek és a rajtuk keletkező új növekmények soha ne árnyékoljanak! Célunk ezzel a visszametszéssel, hogy a következő évre a megmaradó részek berakódjanak termőrügyekkel. A következő évben a korábbi vízhajtások közül a leginkább zavaró pozícióban lévőket, azokat, amelyek a legnagyobb árnyékoló, sűrűsítő hatással bírnak, újra eltávolíthatjuk.

A téli metszésnek mindig növekedésserkentő hatása van, míg a nyáron, a vegetációban elvégzett metszés sokkal inkább a termés és a növekedés közötti egyensúly fenntartását szolgálja. Célzottan mindkét metszési időpontnak helye van a termesztés-technológiában. Vigyázzunk, hogy egy vízhajtásokkal teli fán ne tisztítsuk ki a koronát, hiszen akkor már túlzott mértékben metszenénk, ami erőteljes vegetatív növekedést eredményez és további problémák forrása lehet. 

Szerző: AgrárUnió