Időjárás: melegszik az idő, de már látjuk, mikor érkezik az újabb hidegzuhany
Időjárás - 2023.04.27
Csütörtökön talán elértük a mélypontot, az előrejelzések szerint ugyanis mostantól egy héten keresztül folyamatosan melegszik az idő. Csapadék azért gyakran előfordul majd, szerdától pedig újabb hideghullám valószínű.
Csütörtök estétől a gomolyfelhők összeesnek, nagy területen kiderül az ég. Hajnalban a Dunántúl fölé vastagabb felhőzet érkezhet. Csapadék nem lesz, és a szél is gyenge marad – jelezte az Országos Meteorológiai Szolgálat.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 0 és +8 fok között valószínű, de a fagyzugos, hidegre hajlamos részeken ennél hidegebb idő várható.
Péntek reggeltől a nap első felében alapvetően napos, gomolyfelhős idő várható, majd délutántól nyugat felől megvastagszik a felhőzet. A Dunántúl nyugati felében a nap második felében gyenge eső előfordulhat. A déli, délkeleti szél a Dunántúlon megélénkül, időnként erős lökések is kísérhetik.
A legmagasabb nappali hőmérséklet délután 14, 20 fok között alakul.
Mezőgazdasági szempontból is értékelhetjük az elmúlt heteket: a kalászosok szépen fejlődnek, a repce teljes virágzásban, a kellően nedves talaj kedvező körülményeket teremt a fejlődésükhöz. A folytatás is változatos időt ígér, újabb időjárási frontok érkeznek, csapadék is várható, jövő szerdáig melegszik az idő, majd újabb hideghullám valószínű.
(Fotó: Jill Wellington/Pixabay)
Címkék: időjárás, előrejelzés, magyarország, április 28, péntek, felmelegedés, csapadék, lehűlés, kalászosok, repce
Döntött a minisztérium – visszaáll a megszokott működési rendre ...
A csalánlé ereje a biokertben: Készítsünk ingyen csodaszert a ...
12 százalékkal csökkent a takarmánykukorica ára
Ukrajnának nem kell agrártámogatás
A gyümölcsfák nyári metszése: A bőséges és egészséges termés ...
Az Európai Bizottság 540 millió eurós támogatást nyújt a ...
Magyar szakember az európai ökogazdálkodás élén
A málna metszése szüret után: Így készítsd fel a bokrokat a jövő ...
Egyszerű cső, összetett közösség – Újra víz van a kiszáradt ...
Aszálystratégiák (1. Rész) – Növényvédelem stresszhelyzetben