Prega: jönnek az oroszok is!
Betakarítás gépei - 2020.08.14
Oroszország sem akar lemaradni a precíziós gazdálkodás előnyeiről, ezért saját önvezető rendszert fejlesztett a mezőgazdasági gépeihez. Jövőre már 242 kombájnjuk dolgozik minimális emberi felügyelet mellett.
Közös fejlesztésű önvezető rendszert mutatott be Oroszország legnagyobb mezőgazdasági holdingja, a 643 ezer hektáron gazdálkodó Rusagro, valamint a Cognitive Pilot nevű vállalkozás. A traktorokhoz, kombájnokhoz és önjáró permetezőgépekhez kifejlesztett megoldás a Cognitive Agro Pilot nevet kapta. A tervek szerint az idei és jövő évi aratási szezonban összesen 242 betakarítógépet szerelnek majd fel a rendszerrel, ami mindenképpen a világ egyik legnagyobb volumenű, ilyen jellegű kísérlete lesz.
A fejlesztők egyebek mellett arra számítanak, hogy 8–13 százalékkal csökken majd a direkt termésveszteség, miközben az üzemanyag-fogyasztás akár 5 százalékkal alacsonyabb lesz, például azáltal, hogy a kombájnok sebességét 1 km/h-n belüli pontossággal tudják kontrollálni. Jó pillanatban vágnak bele a kísérletbe, hiszen ebben az évben Oroszországban rekord búzatermés várható, és az emberi faktor kiiktatásával a termésmennyiségben rejlő potenciált még inkább ki tudják aknázni.
Az önvezetés egyelőre nem jelenti azt, hogy a humán kezelők eltűnnek a fülkékből, inkább azt, hogy más feladatot kapnak. Jobban odafigyelhetnek az adapter működésére, finomíthatják a cséplési folyamatot, illetve azokat a beállításokat, amelyek a lehető legmagasabb terménytisztaságot biztosítják. A rendszer használatával a kombájn legfeljebb 20 cm-es átfedéssel dolgozik (maximum ennyit hagy rá a széleken), ami értelemszerűen gazdaságosabb üzemeltetést tesz lehetővé. A távoli cél természetesen az, hogy idővel már kezelőre se legyen szükség. A mostohább időjárási körülmények és rossz látási viszonyok már ma sem jelentenek problémát, tehát ez is a Cognitive Agro Pilot előnyei közé sorolható. A rendszert Oroszország mellett az Egyesült Államokban, Kínában és Brazíliában is sikeres próbáknak vetették alá.
HORSCH Terrano, Tiger és Fortis gépcsaládok
Csak precízen! – Terepszemlén: Valtra N155e Direct
12 százalékkal csökkent a takarmánykukorica ára
Élénkült az élő marha és a marhahús külkereskedelme
Ukrajnának nem kell agrártámogatás
Strip-till művelés Hajdúböszörményben
Döntött a minisztérium – visszaáll a megszokott működési rendre ...
Egyszerű cső, összetett közösség – Újra víz van a kiszáradt ...
Az Európai Bizottság 540 millió eurós támogatást nyújt a ...
Alkalmazkodásból versenyelőny - Új irányok a fenntartható ...