
Hardi önjáró permetezők: nincsenek könnyebbek és nagyobbak
Permetezéstechnika - 2018.03.28
Egyre népszerűbbek Magyarországon is az önjáró permetezőgépek, amelyek nagyobb területteljesítményre képesek a vontatott változatoknál, ráadásul könnyebben manővereznek a Magyarországra is jellemző szűk, szabálytalan alakú parcellákon. A dán Hardi cég nyílt nap keretében mutatta be új magajáró gépeit egy kissé télies tavaszi napon.
Önjáró permetezőit mutatta be a gazdálkodóknak a Hardi International március második felében. A nedves talaj és a mindössze 5 fok körüli hőmérséklet lehetővé tette, hogy extrém körülmények között is próbára tehessék a gépeket, a délelőtti „elméleti oktatást” ugyanis délutáni tesztvezetés követte a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Cserkeszőlő határában. A megjelenteket Villám Ferenc, a Hardi magyarországi kereskedelmi felelőse köszöntötte, majd az érdeklődők három csoportra bontva szemlélhették meg közelebbről az önjáró permetezőket.
A Hardi Hellios III 3000/28 változat – mint a típusjelzése is utal rá – 3000 literes főtartállyal és 28 méteres, elöl elhelyezett szórókerettel rendelkezik. Ilyen kialakítású eszközzel a jelen lévő gazdálkodók közül eddig még kevesen dolgoztak, de mindannyian hamar belátták, hogy a frontkeret és a hátul lévő motor révén a gépnek ideálisabb a súlyelosztása. A Hellios az első kerekeken hidraulikus, a hátsókon hidromechanikusrásegítést kapott, ezáltal nehéz körülmények közt is jól működik. A négyhengeres, 170 LE-s Perkins motor a Tier 4-es emissziós előírásokat teljesíti. Az önjáró permetező maximális sebessége 40 km/h, amihez meglepően magas munkasebesség társul (19 km/h). A dán cég 500 hektár alatti gazdálkodóknak ajánlja termékét, elsősorban olyan területekre, ahol a szabálytalan táblaforma miatt sokat kell manőverezni. Az elöl lévő keret segítségével a kezelő pontosabban dolgozhat, a gép alacsony tömege által pedig kisebb a talajtaposása, illetve sárosabb földön is jobban boldogul.
A Hellios III tartályai ellenálló polietilénből készülnek, hegesztés nélkül, így a felületük sima, könnyen tisztítható. Az alumínium keret elérhető kör keresztmetszetű (csöves) profillal, de létezik belőle masszívabb zártszelvényes is, s ezekkel a gép tömege 6,3 tonna, illetve 7,2 tonna, ami kiválónak mondható ebben a kategóriában, és jelentősen hozzájárul a kedvezőbb üzemanyag-fogyasztáshoz. Egy speciális háromutas szelep révén a permetszer állandóan kering a keretben, vagyis a folyadék mindig a kellő nyomáson áll rendelkezésre a keret teljes hosszán. A kiszórás végén legfeljebb 60 cl folyadék marad a rendszerben. Fúvókákat – egyedi módon – a hátsó kerekek mellett is találhatunk, aminek például a burgonyatermesztők jó hasznát vehetik.
Mivel az elöl lévő keret miatt fennáll a veszélye annak, hogy a permetszer bejut a kezelőhöz, a Hardi a legfelsőbb biztonsági szintet képviselő, 4-es kategóriájú túlnyomásos kabint alkalmaz valamennyi önjáró gépén (a hátsó kereteseken is). Háromszoros levegőszűrés gondoskodik arról, hogy a porlasztott cseppek, részecskék, porszemek odakint maradjanak, a rendszer folyamatosan megújítja és tisztítja a levegőt, ráadásul homogén hőmérsékletet biztosít. A Hellios III permetezők természetesen ISOBUS-kompatibilis kezelőfelülettel, valamint GPS-szel és automata szakaszolással rendelkeznek, illetve LED-világítással (a kereten is), és még számos egyéb opcióval.
Hardi Hellios III
Főtartály: 3000 liter
Öblítőtartály: 300 liter
Üzemanyagtartály: 250 liter
Keretszélesség: 21–30 méter
Nyomtáv: 180–280 cm
Szélesség: 255 cm
Fordulósugár: 360 cm
Önsúly: 7,2 tonna
A Hardi Alpha evo II 5000/36 modell 5100 literes tartállyal és 36 méteres szórókerettel volt felszerelve a bemutatón, bár létezik kisebb (3500 és 4100 literes) főtartályméret is, míg a keretszélesség 24 és 44 méter között választható. Az önjáró gépet hathengeres, 245LE-sDeutz motor hajtja, a hasmagasság pedig alapból 120 cm, de (amint az a magyar piacon fontos) van belőle emelt, 175 cm-es változat is. A szórókeret készülhet acélból, valamint könnyebb alumíniumból, és a Hardi emellett a TwinForce légzsákos rendszert kínálja a gazdáknak. Utóbbi jelentősen javítja a permetezés minőségét, különösen szeles időben nyújt nagy segítséget, s mivel jobb lefedettséget biztosít, hozzájárul a gazdaságosabb növényvédelemhez.
Az Alpha evo II elérhető fix hidas változatban is, míg a magasabb szintet a mechanikusan vagy hidraulikusan állítható nyomtávú gépek képviselik. A permetező fontos előnye az alacsony tömeg, egy teli tartályos Alpha nagyjából annyit nyom, mint egy hasonló, ám üres tartályos konkurens gép. A kényelemről három, egymástól függetlenül dolgozó légrugóval szerelt lengéscsillapító rendszer gondoskodik, egy speciális szintező szelep segítségével pedig a gyártónak sikerült elérnie, hogy a permetező viselkedése üres és teli tartállyal is egyforma legyen. A Hardi fejlesztési irányainál mindig fontos szempontot jelent, hogy a gépkezelő komfortját növeljék. Így kevésbé fárad el a nap végén, hosszabb munkavégzésre képes, és emellett egyenletesebb munkaminőségre, ami szintén nem elhanyagolható szempont. Az Alpha egyébként ISOBUS-rendszerrel kommunikál, szinte minden GPS-funkció alapfelszereltségnek számít (köztük az automata szakaszvezérlés), a gép az RTK-rendszerekre is ráfűzhető, és akár robotpilótával is dolgozhat.
Hardi Alpha evo II
Főtartály: 5100 liter
Öblítőtartály: 600 liter
Üzemanyagtartály: 400 liter
Keretszélesség: 24–44 méter
Nyomtáv: 182–329 cm
Szélesség: 255–334 cm
Fordulósugár: 530 cm
Önsúly: 11,6 tonna
A dán gyártócég a közelmúltban rukkolt elő a világ legnagyobb, 52 méter munkaszélességű önjáró permetezőgépével. A Hardi Rubicon 9000/36 modellt Cserkeszőlőn is bemutatták, igaz, ennél a 9000 literes permetlétartályhoz „csak” 36 méteres szórókeret társul. A Rubiconnak jelenleg nincs versenytársa a méretek tekintetében: a szabad hasmagassága 185 cm, a tömegelosztása ideális (nyitott szórókerettel 45–55 százalék a két tengelyre), s az óránkénti 150 – vagyis napi akár 1000 – hektáros területteljesítmény is jelzi, hogy ez a „szörnyeteg” elsősorban a nagygazdaságok gépe. 9000 (ténylegesen 9500) literes főtartálya 15 perc alatt feltölthető, az 1000 literes gázolajtartály pedig 25 órás folyamatos üzemet biztosít.
Erőforrásként hathengeres, 385 LE-s Cummins „szív” dolgozik a burkolat alatt, s hiába magas a gép, a lehajtható létrákkal a motor könnyen megközelíthető. Érdekesség, hogy a kombájnokéhoz hasonló tágas fülkéhez az üzemanyagtartály tetején sétálva juthatunk el. A nyomtáv 3 és 4 méter között hidraulikusan állítható, s a kerekekkel együtt természetesen a sárvédők is mozognak. A folyadékrendszer a Rubicon esetében is folyamatos cirkulációt biztosít, és nagy előny, hogy nemcsak a tartályt, de a szórókeretet is ki lehet öblíteni. A 60 literes feltöltő garatrozsdamentes acélból készül, mindemellett a permetező közvetlenül is feltölthető. A gép pneumatikus rugózása természetesen a kezelő kényelmét is szolgálja, ugyanakkor a szórókeretet is stabilabbá teszi. Az egymástól függetlenül rugózott kerekek szintén javítják a menettulajdonságot, így a Rubicon akár 35 km/h munkasebességgel is dolgozhat, sőt a fordulókban is képes 20 km/h-s tempóra.
A Hardi különlegessége az M-Select fúvókakiválasztó rendszer. Miután a kezelő beállította az ideális nyomást és a fajlagos kijuttatási mennyiséget, az elektronika már automatikusan ki tudja választani, melyik fúvókakombinációval tudja legjobban megvalósítani a kijuttatást, függetlenül a menetsebességtől. Egy fúvókatartóban 4 fúvóka helyezkedik el, a rendszer ezeket kombinálja, ráadásul a gép differenciált kijuttatásra is képes. A kezeléstHC 9600 vezérlőegység biztosítja, de a gép akár e nélkül is rendelhető. A véglehajtásoknál Poclain hidromotorokat találunk, a hidraulikus ellátásról Danfoss szivattyú gondoskodik. A mellső keretkiváló rálátást nyújt a célterületre, de ezt segíti a 4-es biztonsági kategóriáspanorámafülke is, amely kizár minden vegyszerbehatolást. Éjszakai munkavégzés során LED-lámpák teremtenek a nappalihoz hasonló fényviszonyokat.
Hardi Rubicon
Főtartály: 9000 liter
Öblítőtartály: 650 liter
Üzemanyagtartály: 1000 liter
Keretszélesség: 24–52 méter
Nyomtáv: 300–400 cm
Szélesség: 368 cm
Fordulókör: 17,88 m
Önsúly: 15,67 tonna
Gazdaszemmel
Juhász Sándor családi gazdálkodó a szerb határ mellől, Madaras községből érkezett a cserkeszőlői bemutatóra. Mivel 400–500 hektáron gazdálkodik, elsősorban az Alpha evo II önjáró permetező iránt érdeklődött, annak is a kisebb (4100 literes, 30 méteres) változatát tartaná ideálisnak a maguk számára. Búzát, őszi káposztarepcét, őszi étkezési mákot és tavaszi ipari mákot termeszt a földjein, kukoricát viszont már csak 40–60 hektáron, mert a sűrű aszályok miatt egyre nehezebb jó eredményt kihozni belőle. Van egy régebbi, 3200 literes, 30 méter keretszélességű vontatott permetezőjük, de azzal egyre kevésbé győzik a munkát. Ha fel akarják venni a harcot a mák kultúrában, repcében, kukoricában nagy károkozásra képes rovarok ellen, akkor hamarosan el kell szánniuk magukat egy új gép vásárlására. Az Alpha azért is volna tökéletes választás, mert 60-70 parcellát kell évről évre megművelniük, a szétszórtan elhelyezkedő, szabálytalan alakú földek kezeléséhez pedig a Hardi középkategóriás gépe mindenképpen megfelelne.
„Meggyőző volt a bemutató, tetszett, hogy nagy hangsúlyt fektetnek a biztonságra, a 4-es kategóriájú fülke egészséges munkakörnyezetet biztosít a kezelő számára – összegzett Juhász Sándor a nap végén az AgrárUniónak. – A TwinForce légzsákos rendszert is hasznosnak tartom, hiszen nemcsak a permetezés minősége javítható általa, de növényvédő szert is spórolhatunk vele.” A vásárlást még kissé el kell odáznia, ugyanis komoly beruházásról van szó, amely előtt meg kell vizsgálnia pályázati és hitellehetőségeket. A gazdálkodók dolgát nem könnyítik meg manapság a stagnáló terményárak, főleg azért, mert növekvő munkabérekkel társulnak, és egyre nehezebb megbízható, hozzáértő munkaerőt is találni. A klímaváltozás következtében egyre szűkebb az az intervallum is, amikor az egyes munkafolyamatokat ideális időben végezhetik el, s a kiutat ebből a nagyobb teljesítményű, megbízható, hatékonyabb gépek alkalmazása jelentheti.
Szerző: AgrárUnió
Címkék: permetezőgép, Hardi, önjáró permetező, Hellios, Alpha evo, Rubicon
Kalászos gabonáink levélbetegségei – Milyen betegségekre ...

Akár 89,6 millió forint a fiatal gazdáknak!

Első tavaszi repcekártevőink, a szárat károsító ormányosok – ...

Mi várható kukorica és cirok fronton?

Ügyfélkapu+ élmények – Jó tanácsok átregisztrálás elé

Megjelent a ragadós száj- és körömfájás betegség ...

Tavaszi aktualitások a növénytermesztésben

A 21. század gyermekei: kütyü kontra paripa – Lovas fejlesztés: a ...

Mikotoxinok a mezőgazdaságban: kihívások és megoldási ...

Úttörő megoldás az Optigép Kft.-től