
Nedvességmegtartás Horsch gépek használatával – Talajművelési módok és eszközeik
Gépesítés - 2025.04.13
Vízmegtartás. Ez a jövő egyik, talán legnagyobb feladata a mezőgazdaságban. Arról, hogy többek között ezt hogyan és milyen gépek támogatják, az alábbi összeállítás nyújt segítséget.
Ma már egyértelmű mindannyiunk számára, hogy a mezőgazdászok a jövőben egyformán meg kell birkózzanak az aszállyal és a nagy mennyiségű csapadékkal, mindezzel egy éven belül, egy vegetáció alatt. Az idei évünk csapadék szempontjából nem valami fényesen indult. Sőt, az elmúlt télről is kijelenthető, hogy aszályos volt – az őszi csapadékos idő után beállt a szárazság, hó közel semmi.
Vagyis a talajban való nedvesség megőrzése egyre fontosabbá válik. Ezt pedig a talajművelés drasztikus megváltoztatásával lehet elérni. A tavaszi nyitott talajok és az intenzív talajművelés mintegy bebiztosítja a nagy mennyiségű csapadék, ezen felül a talaj elvesztését is! (1. kép)
1. kép: Nyitott, sérülékeny, vízvesztett talaj
Kezdjük az egészet az aratásnál!
Annak függvényében, hogy az aratás után mit teszünk a tarlóval, egyértelműen meghatározunk egy bizonyos mennyiségű nedvességveszteséget. A kombájn mögött azonnal elvégezve a tarlóhántást − minimális nedvességvesztéssel − sokkal jobbat teszünk, mintha otthagynánk az egészet, majd az aratás végeztével térnénk csak vissza a területre. Ugyanis néhány nap alatt is nagy mennyiségű vizet képes veszíteni a talaj, ami lehet, hogy éppen a kihullott magok és a gyommagok csírázáshoz elég lett volna. (2. kép). A sekély művelést mindenféle eszközzel el lehet végezni, amire viszont mégis érdemes figyelni: hogyha szükséges, akkor már most el kell kezdeni a szalma terítését és a felszín egyengetését.
2. kép: HORSCH Cruiser 6 XL kultivátor: sekély tarlóhántás – talajfelszín-egyengetés
Az ultrasekély tarlóhántást a Cultro késhenger és nehézgereblye kombinációval végezzük, a sekély tarlóhántást a Jokerrel, a talajfelszín-egyengetést a Cruiser vagy Finer sekély kultivátorokkal. A 6 gerendelyes, sokkapás kultivátor kiválóan egyengeti a felszínt, így a sekély művelésnél ezt is kitűnő minőségben tudjuk elvégezni.
Annak függvényében, hogy az aratás után mit teszünk a tarlóval, egyértelműen meghatározunk egy bizonyos mennyiségű nedvességveszteséget.
Hirdetés
A szalma egyenletesen az egyengetett felszínre terítve védi a földet az extrém felmelegedéstől, hiszen minél inkább a legoptimálisabb hőmérsékletet tudjuk tartani a talajban, annál tovább van élet (magas hőmérséklet hatására csökken a talajélet!). (3. kép)
3. kép: Finer SL: a tarlóápolásfontos a talajnedvesség megőrzésének szempontjából
Az őszi alapművelésnél érdemes megválasztani a kultivátorokon a művelő eszközök milyenségét, például: kell-e szalmát bedolgozni vagy csak lazítunk és tápanyagot juttatunk ki? A keskeny eszközök (LD vagy ULD) minimális talajbolygatást végeznek, és mindegyik mögé ki lehet juttatni a tápanyagot. A depó műtrágyázás hatására a növények mélyre gyökereznek, és így a szárazság okozta stresszt sokkal jobban átvészelik. Az alapműveléssel és műtrágyázással egy menetben ki lehet juttatni a takarónövényeket is. (4. kép)
4. kép: Művelésintenzitás-csökkentés és depó műtrágyázás
Páracsapda, sekély művelés
A takaró- vagy köztesnövény közel olyan fontos kellene legyen, mint a főnövény. Először is, mert az is pénzbe kerül, ezen kívül jól megválasztva nagyon sok hasznot eredményez. A vetése után egy darabig vizet visz ki a talajból, de bizonyos idő után már páracsapdaként működik. Olyan télen, mint az idei, egy jó takarónövény elég nagy mennyiségű vizet képes „kicsapolni” a levegőből. Emlékezzünk csak a zúzmarás fákra: amikor a pára lefolyik a növényekről, hamarosan szépen beszivárog a talajba. A köztesnövények esetében érdemes olyan növényeket választani, amelyeknek nagyobb a gyökérzetük, illetve legyen a kiválasztottak között sekély és mélygyökerezésű is (egy „színes” talajkeverék azt is biztosítja, hogy a talajéletet szintén sokszínű legyen). (5. kép)
5. kép: Cultro 5 TC & Joker 5 CT: őszi takarónövény terminálása
Tél vége fele a takarónövényt terminálni kell, ennek egyik legegyszerűbb módszere, ha lefújjuk totális gyomirtóval, további lehetőség a mechanikus terminálás. Utóbbi lehet késhengeres vagy sekély kultivátoros. A sekély művelet esetén arra kell odafigyelünk, hogy teljes átfedéssel dolgozzunk annak érdekében, hogy minden takarónövényt kivágjuk. A legjobb, ha egy ilyen eszközön henger sincs annak érdekében, hogy a kivágott növényzet, amelyikben még árvakelés is lehet, ne tudjon visszaeredni. Amennyiben hengeres eszközzel dolgozunk, akkor szükséges hátulra a gereblye, ami majd a felszínt visszalazítja. (6. kép)
6.kép: Joker 5 RT: Takarónövény-bedolgozás
A Terrano, Cruiser és a Finer HORSC gépek közül mindegyik alkalmas a sekély műveletre. Arra kell nagyon odafigyelni a használatukkor, hogy tavasszal nehogy mélyen elkenjük a talajt, mert egy betömörödött záróréteg hátráltatni fogja a növények fejlődését. A terminálás után, amikor a növények elszáradtak, keskeny kapával mélyebb műveleteket is elvégezhetünk: fellazítjuk a felszínt, egyengetünk, illetve bekeverjük a felszínre kiszórt műtrágyát. (7. kép)
7.kép: Finer: - sekély művelés és felszínrendezés
Az ultrasekély tarlóhántást a Cultro késhenger és nehézgereblye kombinációval végezzük, a sekély tarlóhántást a Jokerrel, a talajfelszín-egyengetést a Cruiser vagy Finer sekély kultivátorokkal.
Őszi kultivátoros alapművelés után, amikor nincs a területen takarónövény, majd tél után beköszönt a tavasz, akkor a keskenykapás sekély kultivátorral kezdünk − picit mélyebben −, bekeverjük a földbe műtrágyát, egyengetjük a felszínt és kivágjuk az árvakeléseket. Ugyanezzel az eszközzel vetés előtt már csak sekélyen, lúdtalp kapával elkészítjük a magágyat − a kapa nem jár mélyebben, mint a vetési mélység, így a kicsírázott magokat és a kikelt gyomokat kivágjuk,ezzel fejlődési előnyt biztosítunk a vetendő kultúrnövénynek. (8. kép)
8. kép: Finer 7 SL: Sekély, teljes átfedésű gyomirtás
A talajművelés intenzitását csökkentsük, amennyire csak lehet, továbbá fontos, hogy minden művelettel a felszínt egyengessük is! Tavasszal a csupaszon hagyott föld felszíne erőteljesebben melegszik fel, ennek hatására a felette levő levegőréteg is. A meleg levegő nagyobb mennyiségű vizet tárol, így a talajból való kipárolgás erőteljesebb is lehet. A nagy légtömegek, nagy légnyomás-különbségek hatására egyre erőteljesebb a levegő áramlása, és erősödik a szél, ami kikezdi a talajt. Vagyis az lenne jó, ha mindenki valamivel borítaná a termőtalajt, így lehetne vizet tárolni és a tavaszi felmelegedést is valamelyest csökkenteni.
A tavaszi nyitott talajok és az intenzív talajművelés mintegy bebiztosítja a nagy mennyiségű csapadék, ezen felül a talaj elvesztését is!
Mindezeken felül az is jó lenne, ha minden termelő, minden évben és minden parcellája mellé egy csemetét ültetne!
Szász Zoltán
06-30 / 743-0302
Címkék: horsch, talajművelés, tarlóhántás, kultivátor, cultro, joker, cruiser, finer, sekély talajművelés, ultrasekély művelés

Pulsar® Plus-os gyomirtás mesterfogásai

Társa a bajban és az aszályban is – Vízszivattyúk a STIHL ...

Nézzük, hogy miért/mivel vakcináznak itthon a száj- és ...

A csemezpusztai környezeti katasztrófa - további lépések ...

Tovább csökkent a mezőgazdaságigép-forgalom

Lássuk, mi történik azután, ha száj- és körömfájás tüneteit ...

Bizonytalan időre halasztják a 32. Alföldi Állattenyésztési és ...

Hatalmas károk a mezőgazdaságban, gyorsítani kell a biológiai ...

Barkók a kapásokban – Előfordulásuk, fajtáik, kárképeik, ...

A hamuszürke szárkorhadás az új növénygyilkos