Nagy lehetőségek az öntözésben – Beszélgetés dr. Bíró Tiborral, a Szent István Egyetem Gazdasági, 
Agrár- és Egészségtudományi Karának dékánjával

A mezőgazdasági vízfelhasználás az utóbbi másfél évtizedben jelentősen csökkent (2000-ben 215 millió köbméter volt, 2010-ben 162 millió köbméter), zöldségfélét 2003-ban 116 ezer hektárról takarítottak be, 2009-ben már csak 83 ezer hektárról. Zöldségtermelés a szántóterület 2%-án folyik, a betakarított termés 1,5-2 millió tonna, ami az öntözés kiterjesztésével akár megduplázható lenne. Ehhez adott a víz, a program, a szándék, és most már talán pénz is lesz, mi tehát a teendő? Erről beszélgettünk dr. Bíró Tiborral, a Szent István Egyetem Gazdasági, Agrár- és Egészségtudományi Kara dékánjával.

dr. Bíró Tibor dékán

– Hogyan összegezhetők a július elején Szarvason rendezett második Országos Öntözési Nap tapasztalatai, és ezek hatással lehetnek-e az öntözésfejlesztésre?
– A mostani rendezvény egy programsorozat harmadik eleme volt, tavaly élesztettük újjá az ÖKI (Öntözési Kutató Intézet) idejében működő programot, akkor szerveztük az első Országos Öntözési Napot. A közös gondolkodás hasznossága nyilvánvaló volt számunkra, ezért áprilisban vízgazdálkodási konferenciát is tartottunk, júliusban pedig a 2. öntözési napra meghívtuk a teljes szakmát, a közigazgatás, a szakigazgatás, a tudomány, a felsőoktatás szakembereit, a gazdákat, továbbá a tizenöt legnagyobb, öntözéstechnikai eszközöket forgalmazó céget, amelyek nemcsak kiállítók, hanem előadók is voltak. Megállapítottuk, hogy az öntözéses gazdálkodásban számos nyitott kérdés van, amelyek érintik a vízszolgáltatást, az öntözési technológiák fejlesztését, a folyamatosan változó közigazgatási, jogi környezetet és a legfontosabbat, az anyagi forrásokat. Vártuk, hogy mikor lesznek hozzáférhetők az uniós források. Hosszas várakozás után végül augusztusban rábólintott az unió a kormány által készített vidékfejlesztési programra, tehát innen kezdve kiírhatók a pályázatok.
– Ennek alapján az új uniós költségvetési időszakban 53 milliárd forintot fordíthatunk vízgazdálkodási feladatokra. Mire elegendő ez a pénz, és mik a prioritások?
– A mire elég kérdés mellett van egy másik fontos kérdés, a „Mikor lesz ebből pénz?” A hivatal és az EU malmai lassan őrölnek, és tartunk tőle, hogy a következő gazdasági év előkészítéséhez ez még nem nyújt segítséget, hiszen a jövő esztendő tervezése, megalapozása már áprilisban elkezdődött. A brüsszeli késlekedés miatt tehát a támogatások hatása legkorábban 2017-ben lesz érzékelhető. Ami pedig a „Mire elég ez a pénz?” kérdést illeti, maradva az öntözésnél, komoly lendületet adhat a fejlesztéshez.
– Konkrétan, melyek azok a legsürgősebb tennivalók, amelyek a gyors és látványos javuláshoz szükségesek?
– Tudomásul kell venni, hogy a kertészeti kultúrákban öntözés nélkül nem lehet termelni. Mint ismert, Magyarországon mindössze százezer hektár az öntözött terület, ami rendkívül kevés. Az ideális ötszázezer lenne, de már az optimális háromszázezer hektár is nagy előrelépést jelentene. Ez a most induló támogatások – ide értve a KEHOP-ot is (Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program) – észszerű felhasználásával elérhető. Kiemelt fontosságú az öntözéstechnika támogatása, de nem mindegy, milyet támogatunk. A szántóföldi zöldségtermesztésnél nem az esőztető, hanem a mikroöntözés a meghatározó, ilyen technikákat kell preferálni, ezeket érdemes alkalmazniuk a gazdáknak. Ahogyan Szarvason is láttuk, az öntözéstechnikai eszközök széles választéka áll rendelkezésre, élni kell a pályázati lehetőségekkel. Ha a vizet alacsony nyomással tudjuk kijuttatni a területre, az kevesebb energiát igényel. Így jelentősen csökkenthető az öntözésben legnagyobb, mintegy nyolcvan százalékot kitevő energiaköltség, jobban megéri a gazdáknak öntözni.
– Milyen további lehetőségeket lát a gazdaságosság javítására?
– További költségcsökkentést eredményezne a felszíni vízkivételi lehetőségek bővítése ott, ahol ki lehet gravitációs úton juttatni a vizet a földekre, ahol nem, ott az alacsony nyomású vízkivitel a gazdaságos. Át kellene gondolni a jó termékenységű, hátsági talajok felszíni vízellátásának megvalósítását (Dél-Békés, Hajdúhátság), mederbeni duzzasztások, öntözési célú tározók létesítését. Ezáltal gazdaságosabb lenne az öntözés, és jelentősen nőne a vízzel ellátott terület nagysága.
(Jó példaként említhető Békés megye, ahol az egyik legmagasabb, kb. 20 ezer hektár az öntözött terület nagysága. Elég, ha csak Mezőhegyest nézzük, ahol határon átnyúló együttműködéssel biztosítják a vizet, egyrészt a Maros vízkészletére épülő, aradi vízkivételű szárazér-élővízi öntözőrendszerrel, másrészt szintén a Marosra épülő apátfalva-mezőhegyesi öntözőrendszeren át. Ez Csongrád és Békés megyék délkeleti, illetve délnyugati részének öntözővíz-ellátását is biztosítja – S. F.).

 Öntözőrendszer Mezőhegyesen

– Fontos tennivaló tehát az energiatakarékos öntözéstechnika széles körű elterjesztése, a felszíni öntözés bővítése. Mi a következő?
– A kisebb üzemköltség ösztönzően hatna az öntözött terület növekedésére, ami nagyobb termésmennyiséget eredményezne, ehhez azonban, és ez a másik feladat, ki kellene építeni a feldolgozóipart, amely lényegében hiányzik Magyarországon. Ha nincs hol feldolgozni a termést, nem érdemes többet termelni. Egy szemléleti kérdést is helyre kellene tenni, nevezetesen, hogy milyen minőségű területen öntözzünk. Az uralkodó nézet, hogy aszályos, gyenge minőségű földön kell öntözni, ám ez nem vezet eredményre, jól eláztatjuk földet, a kötött talaj azonban nem engedi át a vizet, sártengert kapunk. Öntözni a jó minőségű földeken, hátságokon érdemes, ott meghálálja a növény a gondoskodást, a víz jótékony hatásaként látványosan magasabb lenne a termés. A hatékonyabb öntözéssel változna a termelési struktúra is, nem lennénk a négy növény, búza, kukorica, napraforgó, repce országa, felzárkózna a szántóföldi kertészet, amely az agrárgazdaság egyik kitörési pontja lehetne. Nem mellékes az sem, hogy az ágazat kézimunkaerő-igényes, így a foglalkoztatási gondok is enyhülnének.
– A kormányzati segítség, a pályázati lehetőségek észszerű kihasználása mellett mit tehet az egyetem, a szakma, az érdekképviselet és maguk a gazdák azért, hogy mihamarabb elérjük az optimális háromszázezer hektár öntözött területet?
– Kezdjük az oktatással. Magyarországon ma tizenhatféle agrárszakirányú képzés van, de nincs köztük vízgazdálkodó. Mindenképpen indokolt lenne ennek bevezetése, hiszen az elmúlt évtizedben hatalmas elméleti és gyakorlati ismeretanyag halmozódott fel. Az öntözéstechnika számos újdonsággal bővült, ezeket mielőbb és minél nagyobb körben alkalmazni kell a gyakorlatban. Ami a gazdákat illeti, ismerjék meg a legújabb eszközöket, használják ki a pályázati lehetőségeket. Az összefogás hozna eredményt, a nagyobb területeket közösen lehetne befogni az öntözésbe, ezzel a költségek is csökkennének. Mindezek együttesen belátható közelségbe hoznák a háromszázezer hektár öntözött területet.

S. F.