Tiszta alappal

Az nem kétséges, hogy hatalmas fergeteg közeledik felénk. Az időjárás már nem a barátunk, s ha az aszály tombolása tovább fokozódik, a forint erős, a terményárak pedig alacsonyak maradnak, akkor nagyon sok gazdaság erőforrásai merülnek ki ennek az évnek a második felében. Márpedig e tényezők mindegyike kiszámíthatóan így marad. A gabonaárak például – amelyekre a leginkább érzékenyek vagyunk – még mindig mélypontjukat keresik, miközben az országot járva látom, milyen sokan vetik a kukoricát a biztos veszteség tudatában is. Hát, mondja valaki, hogy nem kell drasztikusan beavatkozni az agrárium működésébe!

Régi mantrám, az agrárstratégia szükségessége napra-napra új megerősítést kap.

Agrárstratégiát!

Az, hogy a lehetőség, vagy a veszély a nagyobb, nem kérdés, a veszély. De arányát minden egyes lépéssel mérsékelni lehet. Az elmúlt években az agrárium szereplői kimozdultak a komfortzónájukból. Mindenki keresi a helyét az új környezetben. Ezzel együtt sosem látott nyitottság van az új kezdeményezések, így a legfontosabb: az együttműködések terén is. Mint több mint három évtizede agrárpiaci elemzésekkel, előrejelzésekkel és stratégiai tanácsadással foglalkozó független szakértő, egyre több megkeresést kapok konzultációk, előadások, termelői csoport szervezések kapcsán. Özönlenek felém a stratégiai és taktikai kérdések az agráriumból és az érintett szektorokból.

Hirdetés

Régi mantrám, az agrárstratégia szükségessége napra-napra új megerősítést kap. Nélküle nincs továbblépési lehetőség. Ha csak Ukrajna potenciálját vesszük tekintetbe, már teljes újratervezésre van szükség. Ahhoz, hogy új pályára állítsuk a mezőgazdaságot, az alapoktól kell kezdeni a munkát. Tudásláncokat, értékláncokat, integrációkat, adat- és információáramokat kell kialakítani, a szakértelmet kiemelten megbecsülni, és még hossza sorolhatnám, azokat a stratégiai kérdéseket, amelyekre azonnali választ kell adni. Nem bánhatunk többé pazarlóan természeti erőforrásainkkal, különösképpen a termőfölddel. A talajállapot, a termőképesség javítása támogatási feltétellé kell váljon.

Miközben az országot járva látom, milyen sokan vetik a kukoricát a biztos veszteség tudatában is.

A támogatások átalakítása

S már el is jutottunk az egyik legérzékenyebb ponthoz, a támogatásokhoz. Ez a függőség a leghatékonyabb eszköz az iránymutatásra, mondhatnám a kényszerekre. Ezen eszközzel lehet a közös, konszenzuson nyugvó célok felé terelni a piaci szereplőket és az érintett szektorokat egyaránt. El kell szakadnunk a mindenkinek járó pénzek elvétől. Csak az juthasson közösségi forrásokhoz, aki részt tud venni a közös szekér egy irányba húzásában. Integrálódást, fenntarthatóságot, tudástranszfert kell támogatni. A beruházásokat pedig úgy, hogy életképességi kontroll kapcsolódjon hozzá. Olyan hálózatokat támogatni, amelyek – a fentieken túl – magas minőségű, versenyképes, az egészséges életmódot támogató élelmiszereket állítanak elő. Ezen fogalmakat tisztázni, pontosan leírni, mérni kell, illetve a Magyar Élelmiszerkönyvben kereteket adni nekik. A rendszerben való gondolkodás és részvétel az egyetlen lehetőség a magyar agrárium számára a fenntartható fejlődésre. Az élelmiszeripar fejlesztése sem önálló programként kell működjön. Értékláncok komplex, piaci alapú fejlesztésére kell helyezni a hangsúlyt. Olyan komplex fejlesztési programokra van szükség, amelyek a talaj termőképességének növeléséből, a táj működésének visszaállításából kiindulva egészséges talaj-növény-állat-ember elven épülnek fel. Az ehhez szükséges eszközök, technológiák rendelkezésre állnak, sőt gyors ütemben fejlődnek.

A történelmi helyzet a tabuk döntögetésének lehetőségét is felveti. Jó lenne például szabadulni a földbérletek magas arányától. A szektorból kiáramló tőke nagyon hiányzik, de a saját magamtól bérlek és folyatom ki adómentesen a pénzt a vállalkozásból elv is torzítja a költségszerkezetet, nem valós versenyképességi képet fest, ami miatt nehéz a jövedelmezőség korrekt meghatározása. Arra kell ösztönözni, hogy minél nagyobb jövedelmet mutasson ki a gazdálkodó, ne arra, hogy eltüntesse. Ehhez az adópolitika átgondolására is szükség van. Egy mezőgazdasági üzem életképességét ne a kedvezmények és támogatások adják, hanem a versenyképesség, a fenntarthatóság, a társadalmi szerepvállalás.

Már ennyiből is érzékelhető a feladat összetettsége. Gondoljunk például arra, hogy mennyi szövetségesre van szükségünk az európai szintéren ahhoz, hogy céljaink felé tudjunk haladni. Aktív brüsszeli érdekképviseletre, régiós partnerségre van szükség. Emellett a hazai társadalmi elfogadottság erősítésére, a hazai termékekkel szembeni sokkal erősebb elkötelezettségre, ennek edukációja már kiiskolás kortól is nagy szükség van. Az általános vélekedést, mi szerint kiszámíthatatlan, általunk nem befolyásolható dolgok vesznek körbe minket, szintén képzéssel, piaci információs rendszerekkel, tanácsadással kell kiszorítani a köztudatból. Mivel én több évtizedes távlatban foglalkozom ezzel, sikerrel adok piaci előrejelzéseket, állítom, hogy a jövő fogyasztójának elvárásai, a piaci folyamatok irányai jól előre jelezhetők. Azon rések, amelyek számunkra reálisan betölthetők, meghatározhatók.

Felvetem azt is, hogy mennyire kell az exportorientációt preferálni. A hazai piaci pozíció erősítése elsőbbséget kell élvezzen, hiszen ez is egy nemzetközi versenytér. Ha a határainkon túlra is el akarunk adni termékeket, akkor arra fel kell építeni a láncokat. Nemzetközi léptékeket, fajtaazonos tételeket, egységes minőséget, tárolási, szállítási koordinációt kell kialakítanunk, hogy csak néhány szempontot említsek.

Pozitív jövőkép?

E cikk keretei nem teszik lehetővé, hogy szektoriális mélységekbe merüljek, bár nagyon szívesen tenném, hiszen azon kevesek közé tartozom, akik nem specializálódtak, hanem mindig is teljes átlátásra törekedtek az agrárium teljes keresztmetszetében. Ez alapján határozottan állítom, hogy a magyar élelmiszer-gazdaságnak van pozitív jövőképe, de a hozzá vezető út göröngyös. Egy agrárüzem sem felesleges, de nagyon sok a nem életképes.

Szerző: Fórián Zoltán, Vezető agrárszakértő Erste Agrár Központ