
A Nébih oldalára „költözik” a permetezési napló
Hírek - 2022.06.22
December közepén hatályba lépett az a jogszabálymódosítás, amely az agrárdigitalizációt, illetve a környezet védelmét hivatott erősíteni. Ennek egyik eleme, hogy az értékesítési célra szánt növényi termék előállítása, raktározása és feldolgozása során végzett növényvédő szeres kezelésekről vezetett nyilvántartást, azaz a permetezési naplót 2022. július 1-től a Nébih elektronikus felületén kell vezetni.
A jogszabálymódosítás következtében számos olyan változás történt, amely a növényvédelemre is hatással van. Kötelezővé vált többek között az integrált növényvédelem elveinek alkalmazása, az elektronikus permetezési napló vezetése, valamint a termelővel szerződésben álló, a terület növényvédelmi szakirányításáért felelős növényorvosról/orvosokról is nyilatkozni kell – olvasható a Nébih közleményében.
Az elektronikus permetezési naplóban a csávázott vetőmag vetését is meg kell jelentetni, hiszen ez szintén növényvédő szer környezetbe történő kijuttatását jelenti. Emellett a csávázott vetőmag vásárlásáról kiállított – a csávázás tényét, az alkalmazott készítmény megnevezését tartalmazó – számlát 3 évig kötelező megőrizni.
Nincs azonban változás a tekintetben, hogy minden növényvédőszeres-kezelést a munkavégzést megelőzően vagy azzal egyidejűleg kell rögzíteni a naplóban! Ez az elvárás a papír alapú permetezési napló esetében is fennállt, és az elektronikus változatnál sincs másképp.
Az elektronikus permetezési naplóvezetési kötelezettség azokra is vonatkozik, akik gazdálkodási naplót (GN) vezetnek. Esetükben az adatokat az év első felében még papír alapon (a GN10-es betétlapon), 2022. július 1. után viszont már kizárólag az elektronikus permetezési naplóban kell rögzíteni.
A termelők a jövőben az egységes kérelem benyújtására szolgáló elektronikus felületen nyilatkozhatnak a velük szerződésben álló, a terület növényvédelmi szakirányításáért felelős növényorvosról/orvosokról.
Forrás: Nébih
Címkék: Nébih, permetezési napló
Intelligens technológia, elsőosztályú precizitással – John ...

Pöttinger 2in1 – TERRIA szántóföldi kultivátor és AMICO F ...

Természetes megoldásokkal a víz megtartásáért – Válasz az ...

Víztakarékos öntözési megoldások? Megéri váltani, itt vannak ...

Új felhívás támogatja a fenntartható vízgazdálkodási ...

A minőség újra a fókuszban, Saatbau búzák újra az előtérben

KAP: az európai politikusok megvédik a gazdák zsebét

Ismét fókuszban a prémiumbúza-termesztés – Ukrán import, ...

A mezőgépek veteránjai – A HSCS L traktorszériája

Hogy festeni se lehessen szebbet! Hatékony megoldás a ...