Mit tegyünk, ha elveri a jég a termést?
Hírek - 2022.04.21
Bár még csak a vegetációs időszak elején járunk, máris nyakunkon az aszály, s volt, ahol már viharos szél, vagy éppen a fagyos időjárás okozott károkat a gazdálkodóknak. A szükségesnél kevesebben tudják, hogy ilyen esetekben van lehetőség a kár enyhítésére, azt pedig még kevesebben, hogy ennek érdekében hová is fordulhatnak.
Szabály szerint mezőgazdasági termelő kárenyhítő juttatásra akkor jogosult, ha:
- jogszabályban meghatározott határidőn belül, elektronikus úton megtette a kárbejelentését, a kárenyhítő juttatás iránti kérelmét pedig november 30-ig benyújtja az abban a hónapban megnyíló elektronikus felületen,
- a keletkezett és bejelentett kárt valóban a megnevezett időjárási esemény okozta,
- az agrárkár mértékét megállapító szerv az adott növénykultúra 30 százalékot meghaladó hozamcsökkenést és 15 százalékot meghaladó hozamérték-csökkenést igazolt,
- az igényt benyújtó termelő a Kincstár által megállapított kárenyhítési hozzájárulást szeptember 15-éig megfizette,
- aszálykár esetén pedig további feltétel, hogy az aszályhelyzetről az agrárpolitikáért felelős miniszter legkésőbb a tárgyév október 31-éig közleményt adjon ki.
A kárbejelentést az esemény bekövetkezésétől számított 15 napon belül kell bejelenteni.
A kárbejelentést tavaszi fagy esetén legkésőbb tárgyév május 31-éig, őszi fagy esetén szeptember 1-jét követően, legkésőbb november 30-áig, aszály esetén tárgyév április 1-jétől szeptember 30-áig kell megtenni.
A kárbejelentéseket az agrárkár-megállapító szerv (ami főleg a területileg illetékes kormányhivatal) ellenőrzi.
A kárenyhítő juttatás összege legfeljebb a hozamérték-csökkenés 80 százalékáig terjedhet. A termelő a kárenyhítő juttatás teljes összegére (a hozamérték-csökkenés 80%-ára) csak akkor jogosult, ha adott növénykultúrára jellemző mezőgazdasági káreseményre kiterjedő mezőgazdasági biztosítási szerződéssel rendelkezik, míg biztosítás hiányában a kárenyhítő juttatás felére (a hozamérték-csökkenés 40%-ára) jogosult.
Címkék: jégkár, agrárkar
Az aszályt nem lehet kártérítéssel megállítani – ideje lenne ...
A PGR új arca – modern, felhasználóbarát felület a megszokott ...
Harmadára esett a hazai műtrágyaforgalom 2026 második ...
Folyamatosan zajlanak a Nébih nyári ellenőrzései – mérlegen az ...
Víztakarékos fehérjenövény – Az őszi borsóban rejlő ...
Újvilági csavarféreg: Öt tény a növekvő állategészségügyi ...
Politikamentes és takarékos működést sürget a NAK ...
Mi áll a mezőgazdasági vadkár kialakulásának hátterében?
Hőség és fokozott villamosenergia-terhelés: így őrizhetjük ...
Vetőmagtermesztéstől a takarmánykeverőig – Az őszi borsó ...