
Már letölthetők a szőlőiskolai szemlebejelentő nyomtatványok
Hírek - 2022.03.01
Felhívjuk az engedéllyel rendelkező szőlőszaporítóanyag-előállítók és -forgalmazók figyelmét, hogy tevékenységüket, mint minden évben, úgy most is május 20-ig kell bejelenteniük.
Jelentős változás, hogy ettől az évtől a Nébih már nem küldi meg a bejelentő űrlapokat az ügyfelek részére, hanem önállóan kell letölteni a hivatal honlapjáról, majd kitöltve és aláírva, határidőre visszaküldeni.
Az éves bejelentőlap a tárgyévre vonatkozó ügyfél- és tevékenységadatok frissítésére szolgál. Amint azt tavaly márciusi levelünkben már jeleztük az érintetteknek, a Nébih a továbbiakban nem küldi meg az űrlapokat (így a szemlebejelentő lapot és az új standard ültetvények szemlebejelentő lapját, az 5078. sz. űrlapot) az ügyfelek részére, hanem azokat önállóan kell letölteni a Nébih honlapjáról, és kitöltve, aláírva, a vonatkozó jogszabályban megadott határidőig vissza kell küldeni.
Az elmúlt 3 évben szemlére bejelentett és a területileg illetékes megyei kormányhivatal szaporítóanyag felügyelői által szemlézett standard ültetvényekről az 5080. sz. nyomtatványt továbbra is személyre szabottan fogjuk megküldeni.
Űrlapok letöltése
Az űrlapok letölthetők a Nébih honlapjáról: https://portal.nebih.gov.hu/ugyintezes/noveny/nyomtatvanyok
A fenti felületen le kell görgetni a Kertészeti Szaporítóanyag Felügyelet, ezen belül a Szőlő- Gyümölcs, ezen belül Szőlő szaporítóanyag termesztési és forgalomba hozatali tevékenység szemlebejelentésre.
Elektronikus beküldés
A cégeknek és az egyéni vállalkozóknak az elektronikus ügyintézést kell választaniuk.
Az elektronikus beküldéshez a kitöltött és aláírt űrlapokat be kell szkennelni, vagy le kell fényképezni, lementeni, azután a https://epapir.gov.hu/ felületen az űrlapok becsatolásával megküldeni az alábbiak szerint.
Az ügyfélkapus azonosítás után, a felugró felületen (miután a cégek kipipálták a cégkapus beküldés négyzetet) a következő beállításokat kell kiválasztani:
TÉMACSOPORT: Kertészeti szaporítóanyag
ÜGYTÍPUS: Szőlő szaporítóanyag szemlebejelentő, vagy Szőlő STANDARD ültetvény éves bejelentése (5080), vagy Új szőlő STANDARD ültetvény bejelentése (5078)
CÍMZETT: Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal e-Papír
A felület lehetőséget biztosít rövid levél írására és a digitalizált iratok feltöltésére.
Javasoljuk az ügyfélkapun bejelölni az „értesítés küldése” gombot, így a rendszer automatikus üzenetet fog küldeni a feladást és letöltést igazoló nyugta tárhelyre érkezéséről.
Postai beküldés
Az elektronikus ügyintézésre nem kötelezett természetes személyek (őstermelők) a kitöltött és aláírt űrlapokat postai úton is megküldhetik a megadott határidőig.
Postacímünk: Nébih 1525 Budapest, Pf.: 30.-MGEI KSZFO
Felhívjuk ügyfeleink figyelmét, hogy az e-Papír felület segítségével ügyeiket nagyon egyszerűen, gyorsan és biztonságosan intézhetik, mivel a levél és csatolmányai közvetlenül a Nébih iktatórendszerébe érkeznek, továbbá a levél megérkezéséről igazolást is kapnak.
Ügyfélkapu nyitását bármelyik kormányablakban lehet kérni, mindössze egy e-mail címre és egy személyi igazolványra van szükség hozzá.
További kérdéseiket a mgei@nebih.gov.hu e-mail címre juttathatják el.
Forrás: Nébih
Címkék: Nébih, szőlőiskolai szemlebejelentő nyomtatványok
A kalászfuzáriózis elleni védekezésről

Hoppá: ez most a legnépszerűbb mezőgépmárka a németeknél

Sárgarozsda és kalászfuzáriózis: fertőzési vészhelyzet a ...

Kalászfuzáriózis és sárgarozsda fertőzésének fokozott ...

Bőven terem a dinnye, jelenleg 115 forint kilója a földről eladva ...

Kiderült, hogy melyek a legfinomabb debrecenik

Tényleg tiltani kellene a fával tüzelést, vagy ez csak amolyan ...

Kötelesek letakarítani a felhordott sarat az útról a ...

Aggasztóan nő az aflatoxinos kukorica aránya a magyar piacon, ez ...
