
Jelentés a Nitrogénművek 2020 éves eredményéről
Hírek - 2021.03.22
A mai napon a Nitrogénművek Zrt. közzétette konszolidált éves beszámolóját a 2020-as évrevonatkozóan. A 2020-as év kihívásokkal teli, de eredményes volt a társaság számára.
A vállalat EBITDA mutatója 23,05 milliárd forintos szintet ért el, amely 31%-os növekedés azelőző évhez képest. A termelés 24,5%-kal növekedett 2019-hez képest és elérte az 1,23 milliótonnás szintet. Az árbevétel 7,7%-kal, 94,7 milliárd forintra növekedett. Az adózott eredmény 3,59 milliárd forint lett, ez az érték 2019-ben 1,06 milliárd forint volt. Jelentős beruházásaikatkövetően az eladósodottsági mutató (Net Debt to EBITDA), rövid időn belül, tervszintrecsökkent, 2,1x értéket elérve. Sem a társaságra, sem a csoportra nem gyakorolt jelentős negatív hatást a COVID-19 járványés annak hatásai, mindamellett, hogy természetesen megnövekedtek a védekezésre fordítottkiadások. A mezőgazdasági tevékenység továbbra is nagyon erős maradt az összes piacuktekintetében, ezért a műtrágya iránti igény stabil maradt, sőt sok piacukon még növekedett is. A terményárak 2020-ban emelkedő tendenciát mutattak, ami támogatta a gazdálkodókjövedelmezőségét, és erőteljesen növelte a műtrágyakeresletet. A beruházásoknak köszönhetőfolyamatos termelési hatékonyság javulás és az inputárak (földgáz, energia) 2020-ascsökkenése hozzájárult a társaság, és így a csoport általános jövedelmezőségéhez.
A Nitrogénművek Zrt.-ről
A Nitrogénművek Zrt. a közép-európai régió egyik vezető nitrogén alapú műtrágya gyártójaés mezőgazdasági alapanyag forgalmazója, székhelye Pétfürdő, Magyarország. Magyarországon a vállalat képviseli a műtrágyatermelést, amely a forgalom és foglalkoztatás,de leginkább az élelmiszeripar tekintetében fontos ágazat az EU-ban. A Nitrogénművek Zrt.több, mint 15 országban, több mint 700 fő nemzetközi munkavállalóval és 89 éves múlttal vanjelen az iparágban.
Pétfürdő, 2021. 03. 19.
Címkék: Nitrogénművek
Optimális gombaölőszer-választás a kalászosnövények kora ...

Elmarad a NAK Szántóföldi Napok és AgrárgépShow-Mezőfalva

RSzKF-vírus: biztos, hogy meg kell semmisíteni a teljes ...

Húsipari innovációk: új kutatás-fejlesztési projekt indul a ...

Baktériumos talajoltás lépésről lépésre: Mit érdemes tudni?

Bizonytalan időre halasztják a 32. Alföldi Állattenyésztési és ...

Lássuk, mi történik azután, ha száj- és körömfájás tüneteit ...

A csemezpusztai környezeti katasztrófa - további lépések ...

Társa a bajban és az aszályban is – Vízszivattyúk a STIHL ...

DélKerTÉSZ: Így veszik fel a harcot a klímaváltozással a magyar ...