Lehetőség nyílik az üzbég-magyar agrárkapcsolatok fellendítésére
Hírek - 2021.02.16
Hodzsajev Zsamsid Abduhakimovics üzbég agrárminisztert fogadta kedden délelőtt Nagy István agrárminiszter és Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárkamara elnöke Budapesten a héten zajló Magyar – Üzbég Gazdasági Együttműködési Kormányközi Bizottság hatodik ülése előtt.
A miniszter hangsúlyozta, hogy Magyarország készen áll az együttműködésre a jelenleg is zajló együttműködések erősítésére, különös tekintettel a szarvasmarha- és a baromfiágazatra. A két ország közötti együttműködési a szárazságtűrő, illetve nem vízigényes vetőmag fajták exportja terén, illetve az akvakultúrában és az öntözési rendszerek tekintetében is megvalósulhat. Üzbegisztán kulcspartnerként tekint Magyarországra abban is, hogy önellátóvá válhasson az állattenyésztés területén, valamint lehetőségek kínálkozhatnak a magyar cégek számára az üzbég nyersanyagok feldolgozásában, saját értékláncaikba való beillesztésében is. Nagy István hangsúlyozta, hogy Magyarország nyitott e téren is a közös együttműködésre. A felek megállapodtak abban is, hogy a múlt századi gazdálkodásmódok elavulttá válása miatt kulcsszerepet tölthet be az agrár-felsőoktatás szerepe a jövőben, hiszen nem lehet ma már új technológiák bevonása, valamint megfelelően rendelkezésre álló, a nemzetközi élvonalba tartozó kutatóintézetek nélkül sikereket elérni.
A találkozó végén Nagy István és Hodzsajev Zsamsid Abduhakimovics agrárminiszterek egyetértési szándéknyilatkozatot írtak alá, mely új piaci lehetőségeket jelenthet a magyar termelőknek és a magyar gazdáknak.
Az eseményen részt vett Bencsik Dávid, az Agrárminisztérium hétfőn kinevezett nemzetközi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára.
Ha tetszett a cikk regisztráljon az AgrárUnió hírlevélre: https://www.agrarunio.hu/regisztracio
Forrás: AM Sajtóiroda, Fotó: Pelsőczy Csaba
Címkék: Magyarország, Üzbegisztán, agrárkapcsolatok
Egy év alatt 57 százalékkal emelkedett a málna termelői ára
A titkos hálózat a kertünkben: Biodiverzitás, amit mi teremtünk ...
Harmadára esett a hazai műtrágyaforgalom 2026 második ...
Baranya vármegyében is megjelent az afrikai sertéspestis
SZÓJA Roadshow 2026 Gyulatanya
Az aszályt nem lehet kártérítéssel megállítani – ideje lenne ...
Vetőmagtermesztéstől a takarmánykeverőig – Az őszi borsó ...
Zárd üvegbe a nyarat: Útmutató az otthoni aszaláshoz és ...
Újvilági csavarféreg: Öt tény a növekvő állategészségügyi ...
„Önálló agrár kifizető ügynökséget szeretnénk”