A kormány Vidékfejlesztési Kormánybizottságot hozott létre
Hírek - 2021.02.15
A miniszterelnök vezetésével, és az agrárminiszter részvételével működő Vidékfejlesztési Kormánybizottság célja, hogy erősítse a magyar mezőgazdaságot és élelmiszeripart, az agráriumhoz közvetlenül és közvetve kapcsolódó iparágakat, térségeket és közösségeket.
Az Európai Unió közös agrárpolitikájának kereteit jelentősen kitágító, a nemzeti költségvetésből 80%-kal kiegészített, 4265 milliárd forint értékű vidékfejlesztési források történelmi lehetőséget jelentenek a magyar vidék számára, hiszen az eddigi források háromszorosa áll 2021-től rendelkezésre.
A cél, hogy a magyar agrárium versenyképes és vonzó legyen, valamint olyan fejlesztések megvalósulását ösztönözze, amelyek a legmodernebb technológiák minél szélesebb körben való alkalmazását is elősegítik, emellett maradéktalanul érvényesítse a fenntartható fejlődés követelményeit a hazai mezőgazdasági fejlesztésekben. Mindezek mellett az új testületnek feladata, hogy európai léptékben is megerősítse a magyar közép- és felsőfokú agrárképzést, hozzájáruljon Magyarország szuverenitásának egy évtizede tartó erősödéséhez, bővítse a nagyvárosokon kívül élő honfitársaink életlehetőségeit. Ezzel is járuljon hozzá a vidéki Magyarország megtartó erejének helyreállításához, ösztönözze és támogassa Magyarország Kárpát-medencei szellemi és gazdasági szerepének megerősítését.
A mától létrejött Vidékfejlesztési Kormánybizottságban Nagy István mellett Stumpf István, Navracsics Tibor és Lázár János kormánybiztosok együtt alakítják ki hazánk tíz évre szóló mezőgazdasági, vidékfejlesztési és élelmiszeripari stratégiáját, valamint meghatározzák a szükséges intézkedéseket. Ebben a közös munkában az Agrárminisztérium aktív javaslattevő szerepet tölt majd be.
Forrás: AM Sajtóiroda,Fotó: Pixabay
Címkék: vidékfejlesztés, közös agrárpolitika, Vidékfejlesztési Kormánybizottság
Zárd üvegbe a nyarat: Útmutató az otthoni aszaláshoz és ...
Olajfa a magyar kertben: Mediterrán álom, vagy garantált ...
Gránátalma a házikertben - Ültetése, gondozása és nevelése ...
Az alaptrágyázás a repcetermesztés kulcsa
Újvilági csavarféreg: Öt tény a növekvő állategészségügyi ...
Baranya vármegyében is megjelent az afrikai sertéspestis
Somogy vármegyei házisertés-állományban igazolta a Nébih az ...
SZÓJA Roadshow 2026 Gyulatanya
A PGR új arca – modern, felhasználóbarát felület a megszokott ...
Vetőmagtermesztéstől a takarmánykeverőig – Az őszi borsó ...