
DM-KER részvénykibocsátás – most elsősorban kisbefektetőknek
Hírek - 2020.09.28
A kisbefektetők részvételére számít a mezőgépek forgalmazásával is foglalkozó DM-KER Nyrt. az új, nyilvános részvénykibocsátása során. Jegyzéseket (várhatóan október közepétől) a tervezet szerint 38–42 forint/részvény ársávban fogadna majd el kibocsátó. A befektetés biztonságát a részbeni visszavásárlási kötelezettség alapozza meg.
A DM-KER Nyrt. 2019. év végén mintegy 1 milliárd forintos, sikeres zártkörű tőkeemelést hajtott végre, és ezzel a tranzakcióval megjelentek a belföldi intézmények a tulajdonosi szerkezetében. A társaság rendkívül fontosnak tartja, hogy a tőzsdei jelenlét során egészséges tulajdonosi szerkezet alakuljon ki, aminek meghatározó szereplői úgy a hazai intézmények, mint a lakossági befektetők, és később a nemzetközi befektetők egyaránt. Soron következő lépésével elsősorban a kisbefektetői számát szeretné jelentős mértékben növelni – hozta nyilvánosságra sajtóközleményében a szigetszentmiklósi székhelyű, mezőgazdasági és építőipari gépek forgalmazásával foglalkozó vállalkozás.
A tőzsdei likviditás javításához és a tervezett stratégiai célok megvalósításához nyilvános részvénykibocsátás keretében (IPO) kíván tőkét bevonni a DM-KER Nyrt. Erre várhatóan október közepén, minimum 300 millió és maximum 500 millió forintos nagyságrendben kerülne sor, a jegyzéseket a tervezet szerint 38–42 forint/részvény ársávban fogadnának el. Az allokációban preferáltak lesznek a természetes személyek, hogy minél nagyobb számú magánbefektető jelenjen meg a társaság tulajdonosi struktúrájában.
A tervezett kibocsátás egyik különlegessége, hogy a kibocsátó a magánszemélyektől érkező jegyzések esetében, személyenként maximum 30 ezer darabig és 38 Ft/részvény áron visszavásárlási kötelezettséget vállal. A visszavásárlásra 1 éves időtávon, az előzetes tervek szerint 2021. október második felében egy meghatározott napon – és csak ezen az adott napon – lesz majd lehetőség.
A kibocsátásról a társaság közgyűlése már márciusban határozott, de a szeptember végi közgyűlésen ismételten meg kívánja erősíteni a döntést a tervezett struktúra részleteinek ismeretében. A nyilvános kibocsátás lebonyolításához szükséges egyik legfontosabb lépésként a társaság 2020.szeptember 2-án benyújtotta tájékoztatóját a Magyar Nemzeti Bankhoz jóváhagyásra.
A koronavírus-járvány okozta helyzetre tekintettel a jegyzés a társaság kijelölt tanácsadója, a Random Capital online rendszerén keresztül valósulna meg. A jegyzésben való részvétel feltétele – természetes személyek esetében – hogy számlával (ügyfél, TBSz) rendelkezzenek a forgalmazónál. A Random Capital üzletszabályzata alapján a számlanyitás ingyenes, és a számla tartásának sincs költsége. Természetesen a jegyzést és allokációt követően az ügyfelek szabadon transzferálhatják részvényeiket.
Fontos hír még, hogy a DM-KER Nyrt. igazgatósága – a 2020. március 16-án tartott közgyűlésén hozott döntésnek megfelelően – a 2019. évi eredmények után a (szintén a közgyűlés által jóváhagyott) osztalék kifizetésének kezdő napját 2020. december 2-ben határozta meg. Az osztalék mértéke 1,90 forint/részvény, és minden, a fordulónapon, azaz 2020. november 25-én a részvénykönyvbe bejegyzett részvényes jogosult lesz az osztalékra. Az osztalékfizetés lebonyolítása a tervek szerint a KELER Zrt. közreműködésével fog megvalósulni, aminek a részleteiről a társaság részletesen tájékoztatja majd befektetőit az elkövetkező időszakban.
A szigetszentmiklósi székhelyű vállalkozás további tervei között szerepel, hogy részvényeit átvezesse a BÉT Xtend piacról a BÉT Standard kategóriájába a 2021-es év során. Ennek előkészítését, és a Standard kategória követelményeinek való megfelelésre felkészülést a társaság vezetésemegkezdte. 2020. szeptember 1-jén tették közzé az első féléves jelentést, amely elérhető a DM-KER Nyrt. honlapján, valamint a társaság további közzétételi felületein.
A féléves jelentés szerint a társaság jól reagált a koronavírus-járvány okozta helyzetre, és az előző év első félévéhez képest is 15%-kal növelte árbevételét, illetve 3%-kal az EBITDA-ját. A járvány okozta kihívásokra reagálva, az értékesítési tevékenység zavartalanságának biztosítása érdekében a társaság növelte készleteit, ami az EUR-árfolyamok jelentős változása mellett (kb. 10%-os forintgyengülés) átmenetileg az adózás előtti nyereség csökkenését okozta.
Címképen: Megyeri Sándor (balról) és Bátor Ferenc igazgatósági tagok
Címkék: DM-KER Nyrt.
Az olcsó import áruk kiszorítják a boltok polcairól a magyar ...

AGROmashEXPO 2024. január 24-27. Részletes ismertető

Hírek, információk a szántóföldről - A mezei pocok elleni ...

Jövő év elején indulnak az új agrár- és vidékfejlesztési ...

Hírek, információk a szántóföldről - Állítások és tények a mezei ...

Jön az európai húsadó? – Miért ne dőljünk be ennek a ...

Év Magyar Mezőgépe 2023

Befejezte a termelést, a Nitrogénművek bezár?

Traktor útmutató: a legkedveltebb traktormárkák ...

Szója: egy lehetséges kiút – Karintia Szója Szakmai Napok