Az Alföldön erősít a KITE Zrt.
Hírek - 2018.06.29
Minden igényt kielégít a korszerű, új alcentrum Kecskeméten nyitott új alközpontot a KITE Zrt. Az ultramodern térségi bázis nemcsak a hazai partnerek, de a tavaly létesült szerbiai leányvállalat kiszolgálására is alkalmas. A Kecskemét környéki kertészetek is profitálni fognak az új alcentrumból.
Szabó Levente
vezérigazgató
„Ha Beethoven a zene Mozartja, akkor a KITE Zrt. a magyar mezőgazdaság Mer-cedese!” Ezekkel a szavakkal nyitotta meg Szabó Levente vezérigazgató a KITE Zrt. új Kecskeméti Alközpontját a május 25-én rendezett ünnepségen, utalva a régió legnagyobb munkáltatójára, illetve a nádudvari agrárintegrátor itt betöltött szerepére.
Nagyobb és modernebb
Kecskemét környékén már több mint 40 éve ismerik a KITE nevét, sőt 2001 óta alközponttal is rendelkezik a cég a városban. Számos tényező azonban indokolttá tette egy új térségi bázis létrejöttét, amely még korszerűbb körülmények között szolgálhatja ki a több mint 4000-es partnerkört. A KITE Zrt. vezetősége 2015-ben döntött az 1,2 milliárd forintos beruházásról, s az új épület a Georg Knorr utcában kapott helyet. Az építkezés 2016-ban kezdődött, a mintegy három hektár területen fekvő telephelyet 2017 decemberében vehették birtokba a munkatársak, hogy a 2018-as tavaszi szezonban már ott fogadhassák régi és új partnereiket.
Nyomós okok a bővülésre
Szabó Levente elmondta, hogy az új alközpont létrejöttének alapvetően három oka van. Az első és legfontosabb a partnerek minőségi kiszolgálása, amelyre a régi – a forgalom és a partnerkör növekedése miatt kinőtt – alközpont már nem biztosított megfelelő feltételeket. Nem volt lehetőség a KITE Zrt. széles portfóliójának bemutatására sem. A második nyomós ok a külföldi leányvállalat kapacitásai-nak megfelelő kiszolgálása. 2017-ben nyitotta meg ugyanis kapuit a KITE Zrt. szerbiai leányvállalata, a KITE d.o.o., amely a John Deere- és a JCB-jogok birtokosa. Számára is fontos egy olyan háttérország, amely a műszaki szolgáltatásokat, valamint az alkatrész- és (esetenként) gépellátást megfelelő mértékben tudja biztosítani. Nem elhanyagolható tény, hogy a távolság sem olyan nagy a két helyszín között, főleg, hogy a Kecskeméti Alközpont könnyen megközelíthető az autópályáról.
Új munkahelyeket is teremtettek
A harmadik ok a Kecskemét környéki kertészetekben dolgozó és abból élő partnerek száma. Ebben az alközpontban lehetőség lesz gyorsabb, hatékonyabb zöldutas kiszolgálási metódust alkalmazni, amely számukra is kielégítő lesz. Elérhetővé válik a 2016-ban telepített KITE-Tagliani Faiskolában, valamint az idén korszerűsítendő Derecskei Telephelyen megtermelt szaporítóanyagok széles skálája az év teljes időszakában. Nemcsak az épületet és a logisztikai hátteret kívánják a partnerek szolgálatába állítani, de a humánerőforrás tekintetében is fejlesztenek. Már két kertészeti szaktanácsadó dolgozik a kecskeméti körzetben, és még egy, aki a biológiai növényvédelem területén nyújt szaktanácsot az intenzív kultúrák termelőinek.
Szerző: AgrárUnió
Címkék: KITE, KecskemétKalászfuzáriózis, kalászvédelem
Öntözésfejlesztési pályázatok
Mire figyeljenek szójatermesztéskor?
A választás az Ön kezében van - HerbBacto-Vital
A repceméz hatása. Avagy: ezért érdemes fogyasztani!
Átadásra került az 1000. eladott Tempo Magyarországon!
Biztos tudással a jelen és a jövő kihívásaival szemben
A sebesség minden, csak nem állandó
Sok az idős és kevés a nő jelenleg a hazai agráriumban
Corte SE