Ilyet még nem látott a Hungexpo! - Sportfavágók csapnak össze a FeHoVa kiállításon
Hírek - 2018.02.02
Február 15-18. között immáron 25. alkalommal rendezik meg a vadászok és horgászok éves találkozóját a FeHoVa kiállításon, a Hungexpo területén. Az idei esemény azonban minden korábbiaknál izgalmasabbnak ígérkezik: a látványos standok és bemutatók mellett a hétvégét egy különleges sportfavágó verseny, a STIHL TIMBERSPORTS International Competition teszi majd teljessé. A kvalifikációkra pénteken 13-16 óra között, a döntőre pedig szombaton 11 és 15.30 között kerül sor.
Ahogyan az a korábbi években megfigyelhető volt, a FeHoVa kiállításon egyre nagyobb hangsúlyt kap az erdőgazdálkodás és a fafeldolgozás. "Ennek elősegítésére vesz a STIHL minden évben részt az eseményen. Nem lesz ez másként idén sem, ráadásul a korábbi évekkel ellentétben most a megszokott megjelenésünkön túl más programmal is kedveskedünk a kilátogató tízezreknek" - mondja Szentesi Levente, az Andreas STIHL Kft. marketingigazgatója, majd hozzáteszi: természetesen továbbra sem fognak elszakadni sem a fától, sem pedig az ikonikus láncfűrészüktől, sőt, a FeHoVa kiállításon eddig még soha nem látott közelségbe hozzák azt.
Igazi újdonság, közönségcsalogató látványosság lesz a két napon keresztül megrendezésre kerülő STIHL Timbersports International Competition verseny, melynek kvalifikációjára pénteken, a döntőre pedig szombaton kerül sor. "Büszkék vagyunk arra, hogy a FeHoVa szervezői is egyetértenek velünk azon törekvésünkben, hogy népszerűsítsük a sportágat, az erdőjárást és az erdőgazdálkodást" - mutat rá a vállalat marketingvezetője, majd aláhúzza: az pedig külön öröm számukra, hogy a nemzetközi versenyüknek és mintegy kéttucatnyi magyar és román sportfavágó megmérettetésének is otthont biztosít a rendezvény.
Az előzetes regisztráció alapján a február 16-án, pénteken 13-16 óra között megrendezésre kerülő négy versenyszámból – underhand chop, stock saw, standing block chop és single buck - álló kvalifikáció öt legjobb sportfavágója jut tovább a szombati, 11 órakor kezdődő döntőre. A végső összecsapáson a román és magyar nagyágyúk mellett ott lesz a cseh Martin Komarek is, aki világbajnokságokon többször is állhatott a dobogó második, illetve harmadik fokán, így rendkívül komoly ellenfélnek számít majd a versenyben.
A FeHoVa kiállításra vasárnap kilátogatók sem maradnak azonban STIHL Timbersports nélkül: 11 és 14 órától 60 perces bemutatóval várják az érdeklődőket. Ráadásul mindhárom napon látványos műsorral készül Gáborecz István faszobrász is, aki korábban egy életnagyságú Harley-Davidsont faragott ki láncfűrészével.
További információk és a részletes program a www.fakitermeloverseny.hu oldalon, valamint a STIHL Facebook oldalán érhető el.
Címkék: Stihl, Hungexpo, FeHoVa
Permetezőgépek finomhangolása – Hatékony permetezés a ...
Terménypiaci helyzetkép 2026. májusában: változó ...
A rózsa gondozása nyáron: Így marad a rózsa a kert királynője a ...
A prémium búza útja az egészségig – szakmai napnak adott otthont a ...
FURRIER: a forgózsámolyon túl
A Nébih oldalán követhető, mikor kell az egyes vármegyékben ...
A napraforgó védelme nem virágzáskor kezdődik
A tápkultivátor a profik eszköze!
A jégkármérséklő rendszer továbbra is védi az országot
30 éve KRONE BiG M – A világ első önjáró szársértős kaszája ...