Elrajtolt az év legnagyobb gépes rendezvénye
Hírek - 2018.01.24
Megnyílt az idei AGROmashEXPO-AgrárgépShow kiállítás, amely január 24-27. között több százezer látogatót fogad majd a szervezők reményei szerint. A szakrendezvény már rég kinőtte a rendelkezésre álló 40 ezer négyzetméteres területet, ezért a Hungexpo 2020-ra három új pavilonnal bővül a látogatók minőségibb kiszolgálása érdekében.
A magyar agrárium egyik legnagyobb eseménye a hagyományosan a tél közepén tartott AGROmashEXPO-AgrárgépShow szakkiállítás. Nemcsak hazánk, de egész Kelet-Közép-Európa egyik legjelentősebb rendezvényéről van szó, amit az is mutat, hogy a hannoveri Agritechnica után itt látható először a régióban az Év traktorává választott Valtra T254 Versu.
Fontos esemény lesz a fiatal mezőgépészek döntője is, amelyre csütörtökön (január 25-én) kerül sor a K pavilonban. Az utóbbi években egyre nagyobb hangsúlyt kap a szakképzés az agrárpolitika és a szakmai szervezetek részéről egyaránt, ennek eredményeként jut el idén is - ingyenesen - több ezer közép- és felsőiskolás a szakkiállításra.
Korszakváltáshoz érkezett a magyar mezőgazdaság – emelte ki megnyitójában Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter, arra utalva, hogy a technológia előretörése révén egyre precízebbé válik a termelés és feldolgozás. Nő az ágazati szereplők beruházási kedve is, tavaly jelentősen emelkedett a gépbeszerzések értéke, egyebek mellett 2000 kerekes traktor talált gazdára a 2017-es évben. Az AGROmashEXPO-AgrárgépShow kiállítás január 27-ig tart nyitva a Hungexpo vásárterületén.
Címkék: kiállítás, AgrárgépShow, AGROmashEXPO
Az eldugott tápanyag
Élénkült az élő marha és a marhahús külkereskedelme
Döntött a minisztérium – visszaáll a megszokott működési rendre ...
Strip-till művelés Hajdúböszörményben
Ukrajnának nem kell agrártámogatás
A málna metszése szüret után: Így készítsd fel a bokrokat a jövő ...
Júliusi kerti bakancslista
12 százalékkal csökkent a takarmánykukorica ára
A csalánlé ereje a biokertben: Készítsünk ingyen csodaszert a ...
A Bizottság kijelöli a virágzó állattenyésztési ágazat és az ...