Az állattenyésztés jövőjéről tanácskoztak a 10. Berlini Agrárminiszteri Csúcs résztvevői
Hírek - 2018.01.22
Az ülésen részt vett Dr. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter, aki felszólalásában elfogadhatatlannak értékelte azon elképzeléseket, amelyek a jövő élelmezésében a laboratóriumi körülmények között előállított mesterséges húsoknak, vagy a rovaroknak szánnak jelentős szerepet. Az immár 10. alkalommal összeülő miniszteri konferencián a résztvevők a világ lakosságának 75 százalékát képviselték.
„Fenntarthatóság, felelősség, hatékonyság”. Ezen kulcsszavak jegyében kezdték meg a világ mezőgazdasági miniszterei az állattenyésztés jövőjéről szóló tanácskozásukat, melyet hagyományosan minden év januárjában a Berlini Nemzetközi Zöld Hét keretében hívnak össze.
A magyar tárcavezető beszédében elítélte a génmódosítással előállított élelmiszerek termelését és kiállt a magyar álláspont mellett, mely szigorúan tiltja a GMO-s növények köztermesztését. Magyarország hosszú távú célja, hogy az állati termékek előállítása is GMO-mentes takarmányozással valósuljon meg, ezért a szaktárca a közelmúltban kidolgozta a hazai fehérjenövények termesztésének növelését ösztönző nemzeti fehérjeprogramot. A tengerentúlról érkező GMO szója kiváltását szolgálja az Európai Szójanyilatkozat is: ezt magyar-német-osztrák kezdeményezésre korábban 14 uniós tagállam fogadta el, s tegnap négy unión kívüli ország is csatlakozott hozzá.
Dr. Fazekas Sándor a tanácskozáson arról is szólt, hogy az állattenyésztés az agrárium legkockázatosabb ágazata, melyet a nagy ráfordítás és a különféle állati betegségek, járványok, valamint a piaci ingadozások miatt a magas kockázat jellemez. Ezért is tartja a magyar tárcavezető kulcskérdésnek, hogy az Európai Unió Közös Agrárpolitikája a következő tervezési időszakban is legalább a mostanihoz hasonló mértékű támogatásokhoz juttassa a gazdákat. Globális szinten megnövekedett a húsfogyasztás, és ennek kielégítésére a miniszter megoldásnak látja a fejlett országokban hatalmas méreteket öltő élelmiszerpazarlás visszaszorítását, illetve a digitális technológiákon alapuló precíziós gazdálkodás minél szélesebb körű elterjesztését.
A berlini miniszteri konferencia nyilatkozat elfogadásával zárult, melyben az aláíró miniszterek hangsúlyozzák, hogy mindent megtesznek az állattenyésztési ágazat fenntartható fejlesztéséért.
Forrás: FM Sajtóiroda
Címkék: GMO, állattenyésztés, Fazekas Sándor, Berlin
Aszálystratégiák (1. Rész) – Növényvédelem stresszhelyzetben
Ukrajnának nem kell agrártámogatás
A jövő meggyültetvényét mutatta be a KITE Derecskén
A málna metszése szüret után: Így készítsd fel a bokrokat a jövő ...
Strip-till művelés Hajdúböszörményben
Nemzeti parki programajánló július 3–5.
Júliusi kerti bakancslista
Magyar szakember az európai ökogazdálkodás élén
Az Európai Bizottság 540 millió eurós támogatást nyújt a ...
Döntött a minisztérium – visszaáll a megszokott működési rendre ...