
Kimászott a gödörből a traktorpiac, jönnek az új fejlesztések
Hírek - 2017.10.07
Véget érni látszik a mezőgépgyártó piac miniválsága, Németországban már halvány növekedést mutattak a traktoreladások 2017 első félévében. A Fendt különösen biztató eredményeket ért el, és jó pár érdekes újdonsággal – hevederes nagytraktorokkal, fordulássegítő rendszerrel, kisebb szériákhoz igazított automata kormányzással – készül a novemberi Agritechnicára.
Az AGCO csoporthoz tartozó Fendt szeptemberben tartotta nemzetközi sajtótájékoztatóját a marktoberdorfi Fendt Forumon. Ezen hangzott el, hogy a Fendt hazájában, Németországban 2014–2016 között a traktorpiac jelentős mértékben, 20 százalékkal esett vissza, de úgy tűnik, a csökkenés elérte a mélypontot. A 2017. január és július között forgalomba helyezett traktorok száma ugyanis már csekély, 1,3 százalékos növekedést mutat. A Fendt számára az első hét hónap lényegesen jobb eredménnyel zárult, hiszen januártól júliusig 3912 db traktort helyeztek forgalomba. Ez az értékesítési ranglistán az első helyet jelenti – emelte ki Peter-Josef Paffen, a Fendt EME márkaigazgatója és alelnöke, az AGCO/Fendt cégvezetés elöljárója.
Az Agritechnica 2017 kiállítástól a Fendt hevederes traktorokat kínál vásárlóinak a 380–646 LE tartományban. Az új Fendt 900 Vario MT és Fendt 1100 MT erőgépeket a professzionális gazdák és bérvállalkozók számára ajánlják. Az új Fendt 900 Vario MT hevederes traktor három teljesítménykategóriában hozzáférhető: Fendt 938 Vario MT 380 LE-vel, Fendt 940 Vario MT 405 LE-vel, és Fendt 943 Vario MT 431 LE-vel. Kifejlesztése során a fő cél a menettulajdonságok javítása volt a közúti és szántóföldi haladás során. Az új rugózási rendszer négy elemből áll össze: légrugós vezetőülésből, kétpontos fülkerugózásból, új elsődleges rugózásból (SmartRide) és áttervezett heveder ConsantGrip rugózásból. A Fendt 900 Vario MT a mechanikus-hidraulikus teljesítmény-elágaztatásos hajtásláncának nagy hidromotorjai révén tűnik ki. Itt egymástól függetlenül mozognak a hidromotorok, és a második hidromotor terheletlen állapotban – nagy sebességek esetén – a hajtásláncból kikapcsolásra kerül. Ezzel csökken vontatási veszteség, ami lényeges hatékonyságnövekedéshez vezet.
A Fendt az 1100 MT hevederes traktorát négy teljesítménnyel hozza forgalomba: Fendt 1149 MT 492 LE-vel, Fendt 1154 MT 536 LE-vel, Fendt 1159 MT 592 LE-vel és Fendt 1165 MT 646 LE-vel. A hevederes járószerkezet a négy középső fotógörgővel garantálja az egyenletes súlyeloszlást és a maximális felfekvő felületet. A gyár a Fendt 1100 MT-t a kifejezetten az 500 LE feletti hevederes traktorok számára kifejlesztett terhelés alatt kapcsolható sebességváltóval kínálja.
A Fendt Variotronic Turn Assistant az ismert, teljesen automatikus fordulási formák mellett kiegészítésképpen tolatva fordulást (ReverseTurn Y-Turn és K-Turn) is kínál. E rendszer függesztett munkagépek esetében lehetővé teszi az automatikus megfordulást szűk táblavégi szegések esetén is. Valamennyi ismert automatikus megfordulást segítő rendszer jelenleg előrefelé haladva végzi el a fordulást és ezek kiválóan megfelelnek a vontatott munkagépek számára. Az úgynevezett Keyhole-Turn („kulcslyuk” vagy „Omega” forduló) a közvetlen csatlakozás (maga mellé fordulás) esetén megfelelően nagy táblaszegést igényel. Az „U-fordulónál” a táblaszegés viszont lényegesen kisebb lehet, mivel a menetek átugorhatók, ugyanakkor ennél nincs maga mellé fordulásra lehetőség. Az új Fendt Variotronic Turn Assistant két további fordulási formát kínál: az Y-fordulót és a K-fordulót. E két fordulási formának többféle előnye is van a gyakorlatban. Az egyik az, hogy kisebb táblaméretek esetén is van lehetőség automatikus fordulásra. Másik előny, hogy táblavégi szegést igénylő függesztett munkagépek számára (pl. eke) is lehetővé válik az automatikus fordulás.
AGCO/Fendt a nagytraktorok csúcstechnikáját rendszeresen integrálja a kisebb szériákba. Ennek megfelelően dolgozta át a Fendt 200 Vario és 200 V/F/P Vario traktorokat, amelyeket mostantól automata kormányzással kínál. A megújult traktorok 3 hengeres 3,3 literes AGCO Power motorral rendelkeznek, amelyek megfelelnek a Tier 3b károsanyag-kibocsátási előírásoknak. A Fendt 200 Vario esetében két rendszer közül választhat a vásárló: ultrahangos sorvezérelt- vagy pozícióvezérelt rendszer közül. Sorvezérelt rendszer esetén a traktor a beállított távolságot tartja a növényektől a munkavégzés során. A szántóföldi zöldségtermelők számára a GPS koordináták által pozícióvezérelt megoldás kínál előnyöket. A műholdas technológia segítségével a traktort még rossz látási viszonyok között is ±2cm pontosan képes haladni. További innováció a 70–110 LE-s kompakt traktorok esetében az elforduló ventilátorlapátok segítségével visszafordítható hűtő-levegőáram. Az eredmény: folyamatosan tiszta hűtőrács, amely a traktor teljesítményét és hatékonyságát növeli, mivel a hűtőrácsot nem kell többet kézzel tisztítani. Új az 540E mellső TLT is, amely csökkentett motorfordulatnál eléri az 540-as fordulatot és egyúttal üzemanyagot is megtakarít.
Három éve kezdte az AGCO/Fendt a MARS projektet (Mobile Agricultural Robot Swarms). Időközben kifejlesztésre került egy robotokra épülő rendszer, amely a különösen precíz vetés támogatására, illetve dokumentálására képes. A futurisztikus gépek ma már – az egyik Fendt-alapító tiszteletére – a Xaver nevet viselik. A program lényege, hogy kisméretű rajokban (csapatokban) dolgozó robotegységek felhő alapú megoldásokkal támogatva megtervezzék a kukoricavetést, felügyeljék és pontosan dokumentálják azt. Az egyes szemek pontos pozíciója és a kivetési időpontja dokumentálásra kerül. A kukoricaszem pontos helyének ismerete további lehetőségeket teremt a következő folyamat számára, például az ápolási munkák (növényvédelem, műtrágyázás) pontosan az egyedi növény mellett végezhetők el. A robotok azonos munkavégzés során 70 százalékkal kevesebb energiát használnak fel, és ennyivel kisebb a kibocsátott CO2 is. Az elektromos hajtás révén gázolajat és olajat sem használnak.
Forrás: Axiál Kft.
Címkék: traktor, Fendt, gumihevederes járószerkezet, Axiál Kft., gépgyártás, válság
#NoBirdFlu: madárinfluenzával kapcsolatos új eszköztár ...

Új korszak a gépválasztásban – itt a KUHN Konfigurátor

Egy újabb rovarölő hatóanyaggal kevesebb lesz? Most még ...

Mi lesz veled repce? – Kártevők az őszi repcetáblán

10. éve a csúcson!

Talajkezelések búzavetés előtt

Termésbiztonságot adó megoldások a KWS-től

„Stratégiai növényként kell tekintenünk a szójára” – Nyomós ...

Hogyan alkalmazkodott a PROVIDENCE és a Celebrity őszi búza az ...

Dr. Riczu Péter, a KITE Zrt. munkatársa az „Év szaktanácsadója” ...