Zetorral a világ végére
Hírek - 2017.08.25
Egy cseh Zetor-rajongó nemrég elhatározta, hogy kedvenc traktorával eldöcög a világ végéig. Az ő esetében ez a Balti-tenger partját jelentette Lengyelországban, és a 800 kilométeres távot négy nap alatt sikerült teljesítenie az öreg Z25-össel.
Veterán mezőgazdasági gépek találkozóját tartották a közelmúltban az észak-lengyelországi Lazy nad Morzem településen. Egy cseh Zetor-fan, Martin Havelka úgy döntött, hogy a II. világháború után gyártott Z25-ös gépével megy el a rendezvényre lakóhelyéről, a Csehország közepén lévő Škrdlovicéből. Nem is kellett csalódnia kedvencében, hiszen a kéthengeres, 25 lóerős motorral felszerelt oldtimer traktor négy nap alatt minden gond nélkül „lezavarta” az előtte álló 800 kilométert.
Havelka már tavaly is így jutott el Lengyelországba, most viszont a tervezettnél hamarabb ért célba. Annak is nagyon örült, hogy mindössze egyszer ázott bőrig a tető nélküli Zetorban. Összesen 24 órát töltött az ülésben, vagyis napi 6 órát vezetett, ami 33 km/h átlagsebességet jelent. A Z25-ös az út során 90 liter gázolajat evett meg, a bő 11 literes fogyasztás (ezúttal 100 km-en mérve) pedig igazán dicsőségére válhat.
Szerző: AgrárUnió
Címkék: traktor, Zetor, Csehország, verseny, találkozó
Az Európai Bizottság 540 millió eurós támogatást nyújt a ...
Áfonyatermesztés házikertben: Útmutató lépésről lépésre
Magyar szakember az európai ökogazdálkodás élén
Nemzeti parki programajánló július 3–5.
A Bizottság kijelöli a virágzó állattenyésztési ágazat és az ...
Döntött a minisztérium – visszaáll a megszokott működési rendre ...
Aszálystratégiák (1. Rész) – Növényvédelem stresszhelyzetben
12 százalékkal csökkent a takarmánykukorica ára
Alkalmazkodásból versenyelőny - Új irányok a fenntartható ...
Júliusi kerti bakancslista