Főként a víziszárnyasokat pusztította a madárinfluenza
Hírek - 2017.07.20
Főként a víziszárnyasokat pusztította a madárinfluenza, az elpusztított állatok 85-90 százaléka víziszárnyas volt - mondta a Baromfi Termék Tanács (BTT) elnök-vezérigazgatója.
Csorbai Attila elmondta: a madárinfluenza alapvetően az alföldi területeket érintette - itt van a magyar baromfiállomány jelentős hányada -, és 3,2 millió madarat kellett leölni a vírusos betegség miatt, aminek 85-90 százaléka kacsa és lúd volt.
A termelők közvetlen kárát 100 százalékban megtérítette az állam. Ez az összeg mintegy 15 milliárd forintot tett ki - emlékeztetett az elnök-vezérigazgató, hozzátéve: annak érdekében, hogy a madárinfluenza kitörése megakadályozható legyen, a hatóságok folyamatosan ellenőrzik, hogy a termelők eleget tesznek-e a higiéniai és járványvédelmi előírásoknak.
A közvetett károk pedig - ami a tenyésztőknél, a feldolgozóknál és a kereskedelemben keletkeztek - elérik a 2,0-2,5 milliárd forintot. Erre kárenyhítési mechanizmust kívánnak kidolgozni az agrárkormányzattal együtt az unió egyetértésével - mondta a szakember.
Csorbai Attila szerint október lehet az első hónap, amelyben már a tavalyihoz hasonló termék mennyiséget állíthat majd elő az ágazat.
Forrás: MTI, Fotó: AgrárUnió
Címkék: baromfi, madárinfluenza, betegség, víziszárnyas, kacsa, lúd
Magyar szakember az európai ökogazdálkodás élén
Nemzeti parki programajánló július 3–5.
A jövő meggyültetvényét mutatta be a KITE Derecskén
Áfonyatermesztés házikertben: Útmutató lépésről lépésre
Júliusi kerti bakancslista
Strip-till művelés Hajdúböszörményben
Az eldugott tápanyag
A csalánlé ereje a biokertben: Készítsünk ingyen csodaszert a ...
Ukrajnának nem kell agrártámogatás
Élénkült az élő marha és a marhahús külkereskedelme